A hat fővárosi mozit fenntartó, önkormányzati tulajdonban lévő Budapest Film drasztikusan megnövekedett költségeivel szemlélteti a helyzetet a gazdasági szaklap: amíg 2021-ben közel 47 millió forint ment el villamosenergiára és gázra, addig ez a kiadás, alapul véve a jelenlegi energiárakat, idén akár tízszerese is lehet a tavalyi összegnek.

2021-ben az energiaköltség a cég teljes árbevételének 9 százalékát vitte el, és ha a G7 becslése valósággá válik, a 2022-es költség a teljes bevétel 90 százalékára emelkedik. Liszka Tamás vezérigazgató szerint ez idén csak azért nem fog bekövetkezni, mert az év végéig kedvezőbb áron van szerződésük a szolgáltatókkal. Ha ez megszűnik, a vezérigazgató becslése szerint is a számlák kifizetésére menne el a teljes bevételük.

A G7 cikke alapján a probléma általános, ha különböző mértékben is, de minden hazai mozit kihívás elé állítanak az elszállt energiaárak. Szombathelyen szeptember végén jelentették be, hogy a „rezsiválság” miatt bezárják a Savaria mozit, és félő, hogy más önkormányzatok, illetve moziüzemeltetők is követik a dunántúli város példáját.

Az ország legnagyobb mozihálózata, a Cinema City még nem döntötte el, hogyan kezelik a helyzetet. Buda Andrea marketing igazgató elmondta, hogy már az őszi nyitvatartás van érvényben náluk, a legkorábbi vetítések nem délelőtt, hanem dél és egy óra között kezdődnek, de ezt minden évben meglépik.

címlapkép: Puskin mozi