Az idei BIDF szlogenje (a siker is történet) határozott irányvonalat jelölt ki a fesztivál filmjeinek befogadásához. Provokatív a felvetés, hogy a rendszerint nehéz sorsokat, egyéni vagy kollektív áldozatokat és veszteségeket bemutató dokumentumfilmeket a siker perspektívájából vegyük szemügyre, megpiszkálja azt a berögződésünket, miszerint mindig a nehézséget és a szenvedést keressük az elénk kerülő történetekben, másrészről viszont túlságosan egydimenziós értelmezési keretet sugall a sikertörténetekre való utalással. Ennek a felütésnek megfelelően inkább az egyéni történetek, mint a rendszerszintű reflexiók kerültek előtérbe; a társadalmi problémák egyéni nézőpontú megközelítései és a személyes sorsok tragédiái vagy sikerei voltak hangsúlyosak. A nemzetközi versenyszekció filmjei a harc hívószó köré csoportosultak négy kategóriában; volt még magyar versenyszekció, fiatal alkotók rövidfilmes versenye és versenyen kívüli, főleg magyar történelmi témákat és a német újraegyesülést feldolgozó filmek is szerepeltek a programban.
Egy család / egy gyerek országa
Az általam látottak közül három filmre (Egy család / egy gyerek országa, Éjszakai vándorok, Kislányomnak, Samának) is jellemző, hogy a film alanya és készítője ugyanaz volt, vagy ha nem is a filmkészítő volt a főszereplő, jelenléte és szubjektív perspektívája meghatározta a narratívát. A Hassan Fazili és családja által három mobiltelefonnal, több éven keresztül forgatott Éjszakai vándorok (Midnight Traveler), valamint a családja és közeli barátaik háború alatti életét a szíriai forradalom kitörésétől egészen az Aleppóból való kitelepítésükig egy kézikamerával dokumentáló a Kislányomnak, Samának (For Sama) esetében a filmkészítés tematizálódik is a filmben, sőt olyan, a mindennapokat meghatározó szerkesztőelvként jelenik meg, amely arra enged következtetni, hogy a filmezés aktusa átmeneti megtartó erőt jelenthetett mindkét családnak a teljes kiszolgáltatottságban és létbizonytalanságban. Nanfu Wang filmje, a kínai egygyermekes politika egyének életére gyakorolt hatását saját családja történetén keresztül kibontó Egy család / egy gyerek országa (One Child Nation) pedig akkor a legerősebb, amikor Wang saját családtagjainak és közvetlen környezetének múltját, az erőszakkal abortált, útszélén magára hagyott vagy titokban örökbe adott gyermekek elhallgatott történeteit göngyölíti fel, és gyengül a történet sodrása ott, ahol áthelyezi a súlypontját az Egyesült Államokban adoptált kínai gyerekeket felkutató kezdeményezésre.
Ezek a filmek emberi sorsokat mutatnak be közvetlen közelről, és a legnagyobb vonzerejük pont abban rejlik, hogy az események alanyai és rendezői megegyező személyek. Legtöbbször nem kapunk teljes képet a társadalmi kontextusról, annál inkább egyes családok életéről és személyes sorsának mélységeiről. Az egyéni életeken keresztül általánosabb igazságokra is ráláthatunk, de nekünk kell nézőként dönteni, hogy mit gondolunk. Olyan életekbe nyerünk bepillantást, amelyeknek a súlyát legfeljebb elképzelni tudjuk, ezért morális ítéletnek itt aligha van helye, de vitának, gondolatok ütköztetésének annál inkább.
Elveszett csókák
Az underground kórház, a Mézkirálynő, az Elveszett csókák című filmeket is karakterközpontú szerkesztés és szubjektív nézőpont jellemzi, de itt már több információt kapunk a társadalmi kontextusról. Az Elveszett csókák (Scheme Birds) című filmben a főszereplő lány, Gemma saját narrálásával visz végig életének egy meghatározó szakaszán. A lakóhelye közelmúltbeli történelmét is az ő szemszögéből ismerjük meg, ha nem is feltétlenül történelmi hitelességgel, hanem úgy, ahogyan a gyerekkorától hallott helyi elbeszélések létrehozták benne a skót városokból elköltöztetett acélgyárak és az ennek következtében elszegényedő, a lét peremére csúszó közösségek tapasztalatát. A Putyin egyik nagy ellenlábasát, az orosz oligarcha Mihail Hodorkovszkijt bemutató K polgártárs (Citizen K) ezzel szemben bőven adagolja a társadalmi, történelmi, politikai kontextusban való elhelyezéshez szükséges információt, és olyan egyszerre átfogó és átlátható képet fest Oroszország Szovjetunió széthullása utáni történetéről, hogy nem veszíti el a fonalat az sem, aki egyébként nem jártas a témában.
A bőséges filmprogram mellett szakmai programok fejlesztésére kevesebb figyelem jutott. A Talal Derki rendezővel meghirdetett mesterkurzus inkább egy moderált beszélgetésre vagy hosszú Q&A-re emlékeztetett, és zavarba ejtően hiányzott a központi téma, ami szervezőelvként működött volna, így leginkább csak általánosságokat hallhattunk. Fontos és örömteli esemény volt viszont a nemrég megalakult Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete, a MADOKE bemutatkozása, amely a hazai dokumentumfilmes szakma összefogását és a magyar dokumentumfilm népszerűsítését tűzte ki célul.
Mézkirálynő
A fesztiválon szereplő filmek közül három a 2020-as Oscar-gálán is versenyez a legjobb dokumentumfilm kategóriában, sőt a Mézkirálynő a legjobb nemzetközi egészestés filmnek járó díjra is esélyes. A természetet tisztelő, a méhekkel tökéletes egyensúlyi helyzetben élő Hatidze, és a természeti törvényeket figyelmen kívül hagyó szomszédos család története csodálatos képi világú felvételeken bomlik ki; és az erőforrásokkal felelőtlenül bánó társadalom sürgetően aktuális témáját két, egymással ellentétes felfogást képviselő, más érdekek és megfontolások által vezérelt ember portréján keresztül rajzolja meg. Az underground kórház (The Cave) bátor doktornője, dr. Amani Ballour a végsőkig helytáll és emberek százait menti meg a kelet-gútai földalatti kórház igazgatójaként, egészen addig, amíg ki nem telepítik őket a rommá bombázott városból. A Kislányomnak, Samának rendező-főszereplője, Waad Al Kateab kitartóan filmezi az ostrom alatt tartott Aleppóban rekedt vagy önszántukból a városban maradt családokat, és a férje által mindig új helyre költöztetett kórházat, a veszélyes, fájdalmas, sokkoló vagy megható pillanatokban sem teszi le a kamerát. A jelenidőben zajló történelem dokumentálásának vágya más célokkal vegyül, amikor Waad megtudja, hogy gyereket vár: innentől már Samának is készül a film, hogy egyszer talán majd megérthesse mindazt, amit alig lehet ép ésszel megérteni. A család harmonikus boldogsága, az egymás iránti szeretetük, a megkérdőjelezhetetlen kitartásuk egymás és a város mellett, és a körülöttük tomboló iszonyat totális ellentéte olyan elemi erővel sodorja magával a nézőt, amit nehéz figyelmen kívül hagyni, még akkor is, ha az ember nem feltétlenül ért egyet a döntéseikkel. Csodálkoznék, ha nem ők vinnék haza az Oscart.
Lemaradtál a BIDF filmjeiről? Február 14. és 16. között lehetőség lesz újra nagyvásznon megnézni a cikkben szereplő dokukat és még sok más alkotást a dokumentumfilm-fesztivál idei programjából. A BIDF Extra Facebook-eseményét ide kattintha éred el.
