Koltai Lajos, Kertész ImreAz alkotók„Október 10-én kerül nyilvánosságra az Eurimages döntés, amit mindenképpen meg akarunk várni, legkorábban tehát utána kezdhetjük el a forgatást”, tájékoztatta a filmhut Barbalics Péter, a film producere és Törő Csaba társproducer. A tízmillió eurós költségvetésű produkció úttörő lesz a maga nemében. Nem csak azért mert Nobel-díjas magyar író művét eddig még nem filmesítettek meg, hanem azért is, mert ez az első ekkora volumenü, széles nemzetközi összefogással megvalósuló magyar film.
Még több magazin
magazin
Mi kell ahhoz, hogy valakiből filmalkotó legyen? A frissen indult Red Herring filmes iskola alapítói szerint nem feltétlenül egy újabb diploma,…
tovább
magazin
Zach Cregger, a Barbár és a Fegyverek rendezője, eddigi legkiforrottabb filmjével új életet lehelt a Resident Evil franchise-ba. De A kaptár azoknak…
továbbFriss
Elhunyt Molnár György filmrendező
Sötét titkok kerülnek a felszínre A pokol élővilága előzetesében
Oscar-kvalifikáló fesztiválon versenyez Almási Réka rövidfilmje
Két magyar filmet hívtak meg a Cottbusi Filmfesztivál nemzetközi szakmai fórumába
Visky Ábel dokumentumfilm-rendező az NKA állandó kollégiumi tagja lett
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Filmgyár podcast #36: Jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Gregory Peck egyik legjobb filmje Tóth Endre történetén alapul
a teljes dosszié
Szeptember 4. és 12. között zajlik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 16 film sorakozik a CineFest fődíjának számító Pressburger-díj, és a zsűri nagydíja, a Zukor-díj várományosai között, köztük két magyar film, Reisz Gábor Földszint és Mayer Bernadette Mommy Blue című alkotásai.
Für Anikó és Vilmányi Benett is káprázatos a látását elvesztő anya történetében
Három magyarhangya- és bubbling_under-film debütál a CineFesten
Gáspár Sándor, Danis Tanović, és Kevin Macdonald is díjat kap az idei CineFesten
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié- Képzeld el, a múltkor olvastam egy képregényt, hát olyan állat dumák voltak benne!
- Mint például?
- Hát most azt így nem tudom...