A vizsga című filmet az Uniofilm készíti, velük szerencsére a Terézanyu óta jóban vagyunk, most is dobtak jófej módon egy e-mailt, hogy forgatnak. Hudák Edit produkciós asszisztenssel próbáltunk keresni megfelelő napot a gyártási tervben, a hétfő jó lett volna, de akkor már elígérkeztünk máshova, a kedd is jó, de akkor meg a fotós nem ér rá, úgyhogy legyen a csütörtök, várnak minket szeretettel a Studio 4-ben. A Studio 4 a Soroksári úton van, a Light Odysseynek van itt egy kisebb stúdiója, ahol egyébként néha még goapartik is vannak, de itt van Pohárnok Iván műhelye, meg csomó filmes vállalkozás is - szóval egy minifilmgyár az egész.
Hívom Molnár Ferenc felvételvezetőt, hogy megérkeztünk: nem mondanám, hogy örül nekünk - nagyon sűrű nap van, annyira, hogy az utolsó jelenetet (amelyben Hámori Gabi is szerepelne) átrakták másnap délelőttre és most nagyon sietnek, mert Balogh Andrásnak fél háromkor el kell indulnia Egerbe, a színészeknek pedig fél hatkor a színházaikba, szűk a díszlet, “Bergendy megöl, ha beengedlek titeket, és különben is, arról volt szó, hogy hétfőn vagy kedden jöttök” - dorgál minket kedvesen.
Közben Bodzsár István producer is érkezik, de kevéssé tud közbenjárni az érdekünkben: ő most csak Balogh Andrisért jött, hogy elvigye Egerbe. “Itt demokrácia van, a producer is beül a volán mögé” - mondja és már itt sincs, robognak Eger felé. A költségvetésre vonatkozó kérdéseimet is hárítja: “Az anyagiakról ne beszéljünk, ha lehet, mert annyira nehéz pénzügyi körülmények között készül a film. Jót tennétek velem, ha a művészettel foglalkozna az írás. Úgyis az a fontos. Nem a pénz.” (Annyi biztos, hogy A vizsga közte volt annak a három tévéfilmnek, amelynek az MMK májusban engedélyezte a gyártásba vételét - hogy a 90 perces digitális nyersanyagból mozifilm vagy tévéfilm lesz-e - erre nehezen tudna most bárki is felelősséggel válaszolni. - a szerk.) Molnár Ferenc a diszpót lobogtatva próbál meggyőzni, hogy jöjjünk másnap, lesz Elek Feri és Hámori Gabi is, és már-már megtörnék, de közben megérkezik Szabó Adrienn standfotós, vele együtt sikerül belökdösnöm Gabót (Valuska Gábor, a filmhu fotósa - a szerk.) is a díszletbe, illetve amikor a színészek kijönnek cigizni, nagyon készségesen rendelkezésre állnak.
Scherer Péter a rövid idő miatt rögtön darálni kezdi a filmről alkotott véleményét: két részletben mondja el, hogy mit gondol A vizsga című filmről, színházról, az előző rendszerről és A mások élete című filmről: “A vizsga egy ÁVÓ-s krimi: nagyon izgalmasan megírt forgatókönyvvel, egy kamaradarab, pont tegnap beszélgettünk Köbli Norbert forgatókönyvíróval, hogy színházban is el lehetne játszani, mivel egy nagyjából tíz szereplős, önmagába záródó történet. Mindenki mindenkit figyel. Ebben a történetben én egy olyan vizsgabiztos vagyok, aki látszólag teljesen hatalom nélküli, szürke eminenciás, akit egyszerűen azért küldtek ki ma reggel, mert a másik megbetegedett, aztán a végére kiderül, hogy a legnagyobb szarkavaró a történetben.” Elmesélem neki, hogy nemrég láttuk az Apacsok filmváltozatát, és mennyire lenyűgözött, és megkérdezem, szerinte mi lehet az oka annak, hogy szerencsénkre, de divatba jött az ügynök-tematika: “Azt figyeltem meg a színházban is, hogy ha van a társadalomban valami probléma, például legutóbb a cigánygyilkosságok, és akkor arra egy-másfél éven belül születik válasz, és olyan művek vannak a színházak műsorán, mint most a Cigányok a Katona József Színházban. De ugyanez igaz Csehovra, Hamletre - bizonyos témák egyszercsak felerősödnek, most a besúgás, az ügynök-téma erősödött fel. Van egy érzékeny antennával fogható adás, amit a rendezők, dramaturgok éreznek. Volt most egy nagy ‘56-os dömping - a Kolorádó Kid ennek egy utolsó darabja, de már ebben is megjelenik ez az árulás-tematika, az Apacsok is már régóta fut sikerrel a Radnóti műsorán.”
Adódik az összehasonlítás A mások életé-vel, ezért kikérem róla Scherer véleményét: “Láttam, és nagyon tetszett: csodálatos volt a főszereplő, ahogyan a padláson, rezzenéstelen arccal, fején a fülessel beleszeretett a nőbe. Annyiban hasonlít A vizsga, hogy ebben is ügynökök vannak, de míg A mások élete az embertelen rendszerben egy emberi történetet mutat be, itt valami egészen másról van szó. A Kulka János alakította Markó Pál esetében valóban hasonló történik, hogy nevelt fiaként tekint erre a Jungra, ezért dekonspirálni kezd, hogy a fiú meg ne bukjon a vizsgán. De minden ügynökös film hasonlít, mert a korabeli magnók, fülhallgatók, jelentések hasonlóak - ez tényleg döbbenetes kor lehetett.”
Személyes emléke is van az időszakról: “Az apámat ‘57-ben egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték pusztán azért, mert Szabad Európa rádiót hallgatott, és pofázott róla. Mázlija volt, hogy nem ültették le, de szerintem azért, mert a bányában szükség volt rá, nem tudták volna hogyan pótolni a munkáját. Anyukám baráti körében, a móri önképzőkörben két embert is kivégeztek, az egyiket elítélték államellenes cselekedetekért és felakasztották, a másikat agyonverték. De arra a mai napig emlékszem, hogy a hetvenes években Ajkán jártam általános iskolába, és amikor mentem haza a suliból délután, akkor csak anyukám várt a konyhában, apám pedig a csukott szobaajtó mögött hallgatta a rádiót, tehát leszokni nem tudott róla, de titokban űzte tovább. ”
Scherer visszament a díszletbe, úgyhogy egyedül maradok, Molnár Ferenc sem lát, nem ég a “csendet kérünk, felvétel van” lámpa, így hát én is besurranok díszletbe. Ez az a pofátlanság, amiért nem szeretik az újságírókat, de szerencsére Bergendy még csak képletesen sem akart megölni, most is mosolygósan fogadott, sőt megengedte, hogy leüljek mögé, így a hátralévő időben együtt néztük a monitort, Balázs Gábor hangmérnöktől még fülhallgatót is kaptam, hogy halljam is a felvételt - ez már kényeztetéssel ér fel. Gabót persze a díszletben találom meg, Tóth Zsolt operatőrrel tekergetik a gombokat, merthogy a filmet egy Canon 5dII-vel, tehát tulajdonképpen egy fotógéppel veszik fel, így hasznos, ha a werkképeket ugyanolyan beállításokkal fotózzuk, amivel ő dolgozik, Tóth Zsolt pedig szörnyen készséges, néhány perc elteltével már fotós felszerelésekről és markolatokról diskurálnak, kirekesztve érzem magam.
Felvétel lesz: hosszú jelenet, sok szöveggel, többször egymás után veszik fel, különböző kameraállásokból, Tóth Zsolt felveszi vállról, állványról, egyik irány, másik irány, totál, közelik, lesz majd dolga a vágó Király Istvánnak. A jelenetről nehéz bármit is mondanom, mert A vizsga úgy néz ki, tényleg jó film lesz: Köbli forgatókönyve izgalmas, fordulatos - így ha leírnám az éppen forgatott jelenet történetét, sokat elvennék a majdani filmélményből. Inkább arról mesélek, hogyan vették fel, nem azt, hogy mit. Scherer és Kulka pengeváltása: két hatalmas színész, Scherer már bőven nem Pepe-féle szimpatikus kisembert játssza, hanem egy igazi szemétládát, Kulka pedig a Kulka. Nem tudok rá mást jelzőt találni, mielőtt jöttünk, Bodzsár azt írta e-mailben “Az igazi ász a Kulka szerintem. A legnagyobb és a legjobb ma.” Igaza van. Néhány lépésről néztem, ahogy játszik: szerencse, hogy van tere a Nemzeti Színházban, másutt egyszerűen agyonnyomna mindenkit, olyan formátumú színész. Én általában nagyon felkészülök az interjúkra, fejemben vannak a témák, a kérdések, és nem engedem kiesni magamat a kérdező szerepéből, de egy csomószor teljesen belefeledkeztem a Kulka válaszaiba.
A módszerek talán változtak Még több kép
“Nagyon ritkán forgatok filmet, de nagy mázli, hogy amikor igen, akkor jó szerepeket kapok. Ilyen volt a Kaméleon és ilyen most A vizsga is. Ez egy másfél, majdnem két éve húzódó terv, és azért is kifejezetten hálás vagyok Bergendy Péter rendezőnek, hogy megvárt és nem adta oda másnak a szerepet. Markó Pál magas rangú belügyes tiszt, van egy pártfogoltja, a Nagy Zsolt alakította Jung András, akiért tűzbe tenné a kezét - és egy nagyon gonosz, a korra jellemző procedúra során másként alakul az ő kettejük története. De ez nemcsak a korra jellemző, nagyon sok hasonló történetet találhatunk ma is beosztottakkal vagy az egymással való bánásmódban, a megfigyelésben, hogy a Facebook-on nyomozunk a másik után - szóval ez máig jelen van. A módszerek talán változtak, de az egymás életében turkálás, a rejtett vagy nem is annyira rejtett megfigyelés, az információ értéke, a zsarolás - ezek miatt lehet némi áthallása is a jelennel, így nem csak szörnyülködsz azon, hogy milyen borzasztó dolgok voltak az ötvenes években, hanem elgondolkozol hogy mennyit ér az ember szuverenitása. Ezek az emberek nagyon hittek abban, amit csináltak, rendíthetetlenül hittek az Eszmében, és ennek nevében követték el ezeket a borzalmakat. A mindenek feletti lojalitás legtragikusabb vonulata, hogy mindent elsöpör, mindent felülír az ambíció. Szörnyű történet, nem tudom, hogy tanulsága mennyi van. De az egyik legizgalmasabb forgatókönyv, amit mostanában olvastam, gyakorlatilag harminc perc alatt felfaltam: tele van fordulatokkal, egészen krimiszerű, feszes, fordulatos, tömör - remélem a film is ilyen lesz, nagyon élvezetes munka. Jó ez a díszlet, jók a képek - nagyon igazinak tűnik. Ritkán forgatok és mindig azt hiszem, hogy nem szeretem, és a színház az igazi, és ilyenkor rájövök, hogy azért ez nagyon jó dolog és nagyon jó kihívás.”
Mennyit ér az ember szuverenitása Még több kép
Felmerül a kérdés, hogy ezek a megfigyelés során szerepet játszó emberek mennyire lehetnek egyáltalán szuverének: ”Mindenki szerepet játszik, és ez is nagyon különös aspektusa a filmnek. Ritkán adatik ilyen szerep, hogy ennyire duplákat lehet benne játszani. A titka annyi, hogy a világ legtermészetesebb módján kell játszani, hogy ne lehessen lebukni. Mindegyik elvakult és ideológiailag agymosott, de mégis esendő emberek és az érzelmeik irányítják őket. Pont ezért lehet belőlük hús-vér alakokat formálni, nem tudom ebben mennyire vagyok erős és mennyire ambícióm szélsőséges karaktereket megformálni, inkább megpróbálom saját magamat belehelyezni ezekbe a szituációkba: én hogy szeretek, én hogy féltek, én hogy izgulok, hogy rettegek. Azok csak külsőségek, hogy mindeközben milyen öltöny van rajtam, milyen autóból szállok ki, vagy milyen berendezésű lakásban játszódik köztünk a beszélgetés. Engem filmnézőként is a személyesség érint meg: ha elhiszem, hogy ez nem egy szerep, hanem a szerepet játszó színész valóban ilyen - a saját személyiségedet kell áramoltatni a szerepben.”
Vannak esetleg saját élményei a korszakról? “‘58-ban születtem - szóval sok emlékem nem lehet, de barna félcipőkre és arra a furcsa légkörre emlékszem, és hogy otthon halkabban beszéltünk. Vagy hogy miért csöngetett be hozzánk valaki Szegeden, amikor harmadikos gimis voltam, és érdeklődött utánam, hogy hallja, milyen ambiciózus vagyok, stb. Anyámék elhajtották, így sosem tudtuk meg, hogy ki volt az és miért kérdezgetett rólam. A nagyon rossz részét már nem kellett megélnem, csak elbeszélésekből ismerem, de Magyarország egyik legnagyobb bűne, hogy a mai napig nem számolt el ezzel a korszakkal, és ezért ilyen mérgezett a közélet és lehetetlen a belpolitika, mert nincsenek nyilvánosságra hozva ezek az ügyek. És természetesen nem a bosszúállás a fontos: ez a frusztráció sokkal rosszabb, mint a tisztánlátás, lelkiismeretfurdalástól gyötört, beteg társadalomban élünk.”
Tényleg nehéz és hosszú jelenet: a gyakorlás során Scherer néha ront, neki van nehezebb dolga, ő adja a labdákat, amiket Kulkának sorra le kell csapnia, így az átállások alatt is összemondják a szöveget, ha Scherer túl van egy tényleg nehéz szakaszon, Kulka dicsérően felemeli az ujját, miközben darálja tovább a saját szövegét. Ezt az egy jelenetet veszik fel egész nap, utolsóként ebben a díszletben, lassan már én kívülről tudom a dialógot: “Hadnagy? Miféle hadnagy?”. Gabót viszont lehetetlen kirángatni a szettből, annyira élvezi a díszletben kattogtatást, hogy addig - Bergendy engedélyével - megnézem a másik lakást, ahova az éjszaka folyamán átállnak majd. Ez Nagy Zsolt konspirált lakása: némettanárnak adja ki magát, a házban lakók úgy hiszik, tanítványait fogadja a lakásában, valójában a spiclik jelentéseit veszi fel itt. A lakás most kipakolva, így a bútorok, szőnyegek, régi cigaretták egy halomban állnak a díszlet mellett. A konyha azonban érintetlen, hatalmas Totó-plakát a sparherd felett, hímzett felvédő, hokedlik az asztal körül. A nappaliban egy igazi fenyőfa áll, pereg a tüskéje és jó szaga is van.
Még két felvételt megvárunk a festékesvödrök között (ez a konspirált lakás felújítás alattinak van álcázva, Kovács Lehel egy festékfoltos zakóban őrzi a bejáratát), aztán végre elindulhatunk, az előtérben a forgatáshoz nem szükséges stábtagok Einhorn Zsuzsa berendező vezetésével színes papírokat vagdosnak - karácsonyfadísz lesz belőle a másnapi jelenethez. Jön a HÉV, futva pont elérjük.
