Mikor jött a felkérés, hogy legyél benne a rövidfilmes berlini zsűriben?
Tavalyelőtt nyertem az Audi-díjat és minden nyertest meghívják következő évben 2-3 napra a fesztiválra, ahol van egy beszélgetés és egy pár vetítés. Ott említette nekem Maike Höhne (rövidfilmes kurátor - a szerk.), hogy egy ideje el akar hívni a zsűribe, és utána Anna, az új kurátor el is hívott. December tájékán kérdezték, hogy ráérek-e, a végleges felkérés januárban volt, szóval nem ért teljesen meglepetésként, de nagyon örültem a lehetőségnek. A fesztivál elejére nem is tudtam menni, mert akkor volt a húgom esküvője. A másik két zsűritag az elejétől kezdve ott volt, én pedig egy hétre mentem. Az érkezésem napján indultak a rövidfilmes vetítések, nem csúsztam le semmiről.
Zsűritársaidról hallottál előtte?
Nem hallottam róluk korábban, az egyikőjük, Lemohang Jeremiah Mosese Lesothóból származik, de Berlinben él, azt hiszem nem volt ott korábban filmje. A másik zsűritag Fatma Çolakoğlu kurátor volt, ő még sosem járt a fesztiválon. Lemohang-gal most kezdtünk el dolgozni egy közös projekten, szóval csomó olyan dolog alakult ebből az egészből, ami tovább tart, mint maga a fesztivál.
Bucsi Réka, Fatma Çolakoğlu és Lemohang Jeremiah Mosese, a rövidfilmes zsűri tagjai / Fotó: Jens Koch, Berlinale
A nagyfilmes zsűri vezetője Jeremy Irons volt. Sokat voltatok együtt különböző eseményeken?
Hosszas együtt lógás csak egyszer volt, amikor Claudia Roth, a Zöld párt alelnöke személyesen körbevezetett minket a Bundestagban, az fantasztikus volt. Sokan voltak ott a különböző zsűrikből, Jeremy Irons is, ami szintén érdekes volt, de nem ő volt a lényeg. Egy nyolc fős csapattal vonultunk, Claudia bevitt minket az ülésterembe is, ahova nagyjából az sem mehet be, aki közvetlenül neki dolgozik. Az egész épület tele van különböző művészeti alkotásokkal, és ő mindegyikről elmondta, hogy miért van ott. Transzparens politikai hozzáállás szerint van kialakítva a hely, hogy a nép belelásson a politikába. Konceptuális módon épül a demokráciára, minden vallás, minden bőrszín, mindenki egyaránt képviseltetve van. Claudia egy nagyon szimpatikus ember, mindenki el volt ájulva az egésztől. Érdekes volt felmenni a kupolába, mert ott mások is mászkálhatnak, és amikor észrevették Claudiát, rögtön vele akartak fotózkodni, nem Jeremyvel.
Hogy zajlottak a vetítések?
A rövidfilmes vetítések hétköznap voltak, összesen 5 blokk három nap alatt. Nagyon szimpatikus a Berlinalén, hogy a zsűri a közönséggel együtt nézi meg a filmeket, nincs külön vetítés.
Nagyokat vitáztatok a díjakon?
Aggódtam mielőtt találkoztam velük, hogy vajon mennyire lesz más az ízlésünk és a véleményünk, hogy mennyire tudunk majd vitatkozni, mert volt már rossz tapasztalatom zsűrizés közben. Azt nem bánom, ha valakinek más a véleménye, de nem szeretem, amikor valaki nem hajlandó érvelni, megsértődik vagy magára veszi. Itt nagyon pozitív volt a zsűrizés, elég intenzív együttlét volt, sokat beszélgettünk, úgyhogy gyorsan kialakult köztünk a barátság, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Nyilván voltak eltérő vélemények, de engem érdekelt, hogy kinek miért tetszik egy bizonyos film, olyan dolgokra hívták fel a figyelmemet, amik néha megváltoztatták a véleményemet.
Keisha Rae Witherspoon: T
Hogyan tudtátok eldönteni, hogy mi kapja az Arany, az Ezüst, az Audi és a European Film Awards díjat? Mi alapján osztottátok ki, hogy melyik díj melyik filmnek jár?
Az Arany Medvét könnyű volt kiosztani, ezt a T című film kapta, de nagyjából az összes filmnél egyértelmű volt. Esténként beszélgettünk a filmekről, jó volt, hogy nem az elejéről indultunk neki csütörtökön, amikor újra átbeszéltük és kiosztottuk a díjakat. Újra is néztünk párat, éreztük az egésznek a felelősségét. Egy ilyen díj meg tudja változtatni egy filmnek és egy filmesnek a karrierjét, ezt a saját bőrömön is tapasztaltam. Nagyon jól esett díjat adni, és nem csak IMDB-pontozással kifejezni, hogy tetszik a film.
Az Audi-díj attól speciális, hogy pénz is jár hozzá, ami nyilván mindenkinek jól jön, de inkább arról szól, hogy egy friss perspektívával rendelkező filmesnek lehetőséget ad a folytatásra, ez ki is van mondva a díj leírásában. Ezt a díjat a Genius Loci-nak adtuk. Amikor kitettük egymás mellé a filmeket, akkor a T volt a leginkább olyan, amelyik a legjobban egyben volt. Mindegyiket próbáltuk kritizálni, nyilván nem volt mind tökéletes, de azt se szeretem, amikor mindenképp hibákat keres valaki, de ez is egy gyakori jelenség. Akármelyik művészeti ágról legyen is szó, fals elképzelés, hogy mindenképpen hibát kell találni. A díjazásnál kizárólag a filmekről beszélünk, nem a niche-kvóta szerint döntöttünk, de szerencsére nem is kellett, mert a sokszínűség volt jellemző a beválogatott alkotókra mindenki képviselve volt.
2018-ban a Solar Walk-kal elnyert Audi-díjjal / Forrás: Berlinale
Utólag visszagondolva a te Audi-díjad is jobban felértékelődött? Ők is azt akarták látni, hogy mit csinálsz legközelebb.
Igen, ezt akkor mondták is. Volt egy közös, nagy vacsora az összes zsűrivel, nyertessel, kurátorokkal és a fesztiváligazgatóval. Ott mondták, hogy azért adták nekem a díjat, mert szeretnék, ha csinálnék egy nagyjátékfilmet. Nyilván 20 ezer euróból nem lehet nagyjátékfilmet csinálni, de egy ideig függetlennek lehet lenni. Fontos nekem, hogy kezdetben ne kötődjek valamilyen szervezethez, ami azonnal követeli a jogokat. Életem egyik legfontosabb visszajelzése volt ez a díj, soha nem kaptam a munkámért egy este alatt ennyi szeretetet. Nagyon meghatározó élmény, sokáig hatással volt rám.
Milyen volt a díjátadó?
Németesen volt megszervezve, élőben is közvetítették, előtte egy főpróbával. Akkora volt a közönség a Berlinale Palastban, hogy kisült tőle az agyam, nem is tudtam úgy izgulni, nem fogtam fel, hogy hány ember nézi és kik vannak ott. Az Audi-díjat adják át elsőként, úgyhogy én szólaltam meg először a házigazda és az igazgató után. Bennem volt, hogy nem kéne hebegni-habogni, hanem úgy rendesen elmondani a mondanivalómat, de a húgom esküvőjén jobban izgultam.
Nagy filmet volt időd megnézni?
A Gunda című fantasztikus dokumentumfilmet láttam, Viktor Kossakovsky-tól, örülök, hogy pont ezt sikerült megnézni. A vetítés előtt pár nappal volt egy nagy vacsora, ahol pont a rendező mellé ültettek, és már ott sokat beszélgettünk róla. Állatvédelemről szól, de ez így nem is jó megfogalmazás, inkább Tarkovszkij és a Planet Earth találkozása. Joaquin Phoenix az executive producere, aki nagy állatjogi aktivista, azután szállt bele, hogy látta a filmet. Nagyon moziba való, olyan film, amibe bele kell magát meditálnia az embernek. Nagy kihívás, viszont nagyon megéri.
Hol van most a bázisod?
A karantén alatt Budapesten, a lakásomban. Most ide tervezem az életemet, egy ideig itt maradok. Tavaly voltam Dániában két és fél hónapot, ilyen hosszú időre nem akarok most elmenni. Itthon szeretném fejleszteni a nagyjátékfilmemet, aminek jót tesz, ha nem utazok és nem egy olyan helyen élek, ahol olyan árak vannak, mint például Los Angeles-ben, az sajnos fenntarthatatlan.
Hogy áll a nagyjátékfilmed megvalósítása?
Együtt akarom írni egy New York-i barátommal, nagyon jó írónak tartom, szeretem a munkáit és mivel ebben a filmben már lesz dialógus és narráció, örülnék, ha egy olyan emberrel állnék össze, akinek több a tapasztalata ilyen téren. Én csak egyetlen filmhez írtam korábban narrációt, amit az FX csatornának csináltunk két barátnőmmel, ezen kívül nincs másik tapasztalatom, főleg nem nagyjátékfilmes. Ő már csinált nagy filmet, dolgozott sorozatokban is.
Idegen terep számodra a forgatókönyvírás, a dialógusok?
A rövidfilmeknél adta magát, hogy nincs szöveg, nem éreztem, hogy kell dialógus vagy narráció, viszont a nagyjátékfilmhez jobban illik. Sokat olvastam a forgatókönyvírásról és jó tudni a szabályokat, de a saját filmemet nem erre a struktúrára szeretném felhúzni. Gyártási szempontból nem érzem óriási feladatnak, a Solar Walk 47 perces volt, gyártásilag nagyon hasonlít arra, amit most szeretnék csinálni. Lehet, hogy 50 perc lesz, lehet, hogy 70. Nem abból indulok ki, hogy mindenképp nagyjátékfilmnek kell lennie, az ötletnek nem ez az első lépcsőfoka.
Mesélj a film történetéről.
Még kezdetleges, van egy treatmentem, de nem hagyományosan állok a fejlesztéshez, mert nem mondható klasszikusnak a narratívája. Nagyrészt storyboardokból és vizuálokból fog állni a pitch, amivel aztán szeretnék támogatásra pályázni a Boddah-val, Magyarországon is. Szeretném, ha magyar koprodukció lenne, de megint azt mondom, mint amit bármelyik másik filmemnél, hogy ha erre nem kapok lehetőséget, vagy olyan feltételekkel, amikkel egyszerűen nem tudok együtt élni, akkor nem fogok kompromisszumot kötni.
View this post on Instagram
Amerikából egyre több munkát kapsz, legutóbb a Rick and Morty-ról csináltál egy rövid animációt.
Az Adult Swim felkért egy 20 másodperces ‘bumper’-re nyár végén, ezek átvezető reklámok két sorozat között. Akkortájt indult az új évad és megkértek különböző filmeseket, hogy a saját stílusukban adaptálják a Rick and Mortyt. Örültem neki, nagyon szeretem a sorozatot. Ezek mindig tök jó, szabad gyakorlatok és szerencsére az Adult Swim bármire nyitott, nem szóltak bele a munkába. Utána felkértek egy általános promóra is.
Tavaly a Cartoon Networknek is készítettél animációt, mesélsz róla?
A Pindúr pandúroknak csináltam egy pár másodperces animációt, öt másik női alkotóval együtt, és úgy készítettük, hogy soha nem találkoztunk és nem láttam az ő részüket, csak az utolsó képkockát kaptuk meg egymástól. A Pindúr pandúrok újabb részeit nem nézem, de a régieket nagyon szeretem, szerintem az indulásakor egy meghatározó sorozat volt, fontosnak is éreztem, hogy csajok a főszereplők, ami újdonság volt akkoriban. 20 éves lett a sorozat, megtisztelő volt ilyet csinálni nekik. Nem volt egy óriási projekt, de nagyon örültem ennek is.
A csatornával van egy elég jól kiépített kapcsolatom, de eddig nem dolgoztam még velük, mert alapvetően sorozat pitcheket várnak. Engem nem a televízió érdekel, hanem a mozi. Los Angelesben elsőfilmesként nagyon nehéz bármilyen lehetőséghez hozzájutni, mert ott szinte csak a pénz vezényel, valójában mindegy, hogy milyen új forgatókönyveket írnak az emberek, és hogy milyen eredeti ötleteik vannak. Volt egy meetingem a 20th Century Fox-nál, amikor kint töltöttem egy hónapot, és gyakorlatilag azt mondták, hogy ha animáció, akkor csak úgy támogatnak, ha Wes Andersonnak hívnak, és 5 millió dollár alatt nem is nagyon állnak szóba senkivel, mert ez azt jelenti, hogy nincsenek benne nagy színészek, drága szettek és effektek.
Minden külföldi munkádat tudod itthonról csinálni?
A rövid projekteket itthonról csinálom, a Cake című sorozatnak az egyik részét félig itthonról, félig Dániából és Los Angelesből csináltam. Skype-on rendeztem a narráció felvételét, a színész Londonban volt, a producerek meg becsatlakoztak Los Angelesből.
Szívesen töltenél hosszabb időt Amerikában?
Igen, Los Angelesben van egy olyan társaság, akikkel szívesen dolgozom és létezem együtt. Az ottani animációs függetlenfilmes közösség nagyon inspiráló, mert sok a beláthatatlan lehetőség, nehéz a túlélés és emiatt mindenki keményen és lelkesen dolgozik. Természetesen örülök, hogy Európában van lehetőség állami pénzre pályázni és támogatják a kultúrát, de egyben vonz az a fajta optimista apokalipszis, amit Kaliforniában tapasztaltam. Magyarországon ismertek a lehetőségek, alapvetően sajnos viszonylag kevés is van belőlük, nincs millió felület, amiben gondolkodni lehet. Korlátozott, hogy hol jelenik meg, milyen forgalmazási és finanszírozási lehetőségek vannak
Az animáció sajnos továbbra sincs nagyon komolyan véve a filmvilágon belül, például az I Lost My Body megnyerte a cannes-i nagydíjat, de ehhez képest alig volt forgalmazásban, és Oscart sem kapott. A Netflix megvette és ennyi volt, pedig mindenki nagyon örült az iparban, hogy végre egy animációs nagyjátékfilm, ami nem gyerekeknek meg a családnak szól, hanem egy felnőttfilm. Azt hitték, hogy ez majd megnyit olyan kapukat, amire majd hivatkozni lehet. Nagyon sok ismerősöm fejleszt jelenleg nagyjátékfilmet, és senki sem gyerekeknek szóló filmeket csinál. Nem mintha bármi gond lenne a gyerekeknek készült alkotásokkal, csak még mindig sokkal több van, mint felnőtteknek szóló és nem érzem, hogy kihasználnák a műfajban rejlő lehetőségeket.
Jérémy Clapin: I Lost My Body
Most is mentél volna Amerikába, de a karantén miatt nem sikerült. Mi lett volna a kinti program?
A Glas animációs fesztiválra mentem volna, több éve visszajárok oda, nagyon szeretem azt a társaságot és az egész fesztivál hangulatát. Mindig olyanok vannak ott, akik óriási inspirációk nekem, Amerikában nem nagyon van másik ilyen jellegű, független animációs filmfesztivál. Nagy stúdiókból is meghívnak előadókat és mindenki el is megy.
Az SXSW annyi pénzt veszített a dolgon (az egyik legfontosabb amerikai fesztivált is lemondták a járvány miatt - a szerk.), hogy talán jövőre se tudják megtartani. Ez a mostani életmód nekem nem akkora váltás, mert az animáció pont az a műfaj, amiben hozzászokik az ember, hogy csőlátásban csinálja a dolgait, és kvázi elzárja magát a világtól. Ez a műfaj nem annak az embernek való, aki rosszul van attól, ha sokáig nem beszél emberekkel vagy egyedül van. Én szociális ember vagyok, nem szeretem magamat introvertáltnak hívni, viszont nincs vele bajom.
Miket nézel most?
Mindjárt befejezem az I Love Dick-et, az egy nagyon jó minisorozat, tetszett még mostanában a The Morning Show is, de egyébként nem vagyok egy nagy sorozatos, túl sok időt vesz el és bele lehet ragadni akkor is, amikor valójában már nem is annyira érdekes az egész. Viszont sok podcastot hallgatok, amikben most nyilván mindig a járványról van szó. Nagyon ajánlom a New York Times csatornáján a The Daily című podcastot, minden reggel 20 perc összefoglaló a világról. Az NPR-nál nagyjából minden podcast elég érdekes és talán a Radiolab a kedvencem. A telefonos hír értesítéseket le kellett kapcsolnom, mert egy ponton túl nem tudok több információt befogadni ezzel kapcsolatban. Nyilván figyelem a helyzetet, de ha túlságosan ekörül forog az agyam, az se tesz jót az immunrendszernek, vagy a józan észnek.
