Merre jártál? Mondtad, hogy terepszemlézni voltatok.

Egy téli reklámhoz kerestünk helyszíneket Zebegényben és Dobogókőn, utána meg egy díszletátvételen voltam egy Algoflex-reklámhoz.

Ilyen sokat reklámozol?

Régebben a kisjátékfilmekkel rohantak a napok, de most leginkább reklámozni szoktam, amit csak egy-egy film szakít meg néha.

Amikor beírtam a nevedet Google-ba, a találatok fele focival volt kapcsolatos. Az a másik életed?

A foci a szerelem. Amikor nem forgatok vagy nem a családdal vagyok, akkor a szabadidőm nagy részét erre fordítom, gyerekekkel meg amatőr focival foglalkozom. Én nem vagyok jó focista, egy amatőr klubnak vagyok a technikai igazgatója és alelnöke. Meccseket kötök le, szervezem a táborokat, gyakorlatilag ugyanazt csinálom, mint a forgatásokon.

Apjok Gergő

Miből fakad az, hogy szeretsz megszervezni dolgokat?

Már a gimiben is én szerveztem a sulis focibajnokságot, és én találtam helyszíneket az osztálykirándulásokhoz. Rivaldafénybe vágytam, de nem feltétlenül a tanulmányi vagy a sporteredményekkel akartam eljutni oda, hanem talán inkább a szervezkedéssel. A klubnál, ahol akkoriban fociztam idő előtt elment az elnök, aki egyszemélyes hadseregként vezette az egyesületet, és 17 évesen én vittem tovább. Nem gondoltam bele, hogy mennyi meló lesz, de ez az életem minden területére igaz, túlságosan szeretek kicsit benne lenni mindenben.

Miért választottad az SZFE televíziós műsorkészítő szakját?

Közgazdaságtani és külkereskedelmi gimibe jártam, de egyik sem érdekelt igazán. Kazinczy meg versmondó versenyeken indultam, és az egyetlen továbbtanulás, amit el tudtam képzelni, a kommunikáció- és médiatudomány volt. Végül egy tanár ajánlotta ezt a szakot az SZFE-n, előkészítőre is jártam, és szerencsére bejutottam. Nagyon jó, hogy így alakult, mert bár tévés nem lettem, azóta is ezekből a kapcsolatokból építkezem.

Mit kaptál ettől a szaktól?

Szerintem ritkán lesz a tévé szakosokból szerkesztő vagy műsorvezető, akkor is ha lelkiismeretesen végigcsinálják. A tanároktól inkább a hozzáállást, a célratörő szemléletmódot tanultam meg, és megismertem az embereket, akik elvezettek oda, ahol most vagyok. Az elején jobban szerettem volna a kamera előtt szerepelni, de véletlenül az asszisztencia irányába kerültem.

Mi volt ez a véletlen? Mi volt az első film, amiben asszisztensként voltál feltüntetve?

A legtöbben főleg kapcsolatokon keresztül jutnak be egy projektbe, az viszont rajtuk áll, hogy élnek-e a lehetőségekkel. Az egyetem alatt pénzt akartam keresni, így kerültem be a Die Hard 5. részébe, ahol a könyvelésen voltam asszisztens. Hónapokon keresztül számlákat raktam sorba, fénymásoltam és scanneltem, gyakorlatilag minden nap. Bruce Willissel egyáltalán nem találkoztam, de bekerültem egy közegbe, ahol megígérték, hogy a Herculesben is lesz majd egy ilyen lehetőség. Már izzítottam az ujjbegyeimet, amikor szóltak, hogy valaki más megy a könyvelésre, viszont Set PA Trainee pozícióra keresnek embert. Két hónapon keresztül az volt a feladatom, hogy a megboldogult John Hurt feje felett tartottam az esernyőt a forró pátyi pusztában, és vízzel kínálgattam. Ez az első asszisztenstől kicsit még odébb van, viszont megismertem Vass Tamást, aki a csapatot irányította, és később is hívott magával filmekbe.

Sok embertől hallottam, hogy ha bejutsz egy ilyen nagy külföldi produkcióba, akkor a következő ajánlatot is el kell fogadni, mert kikerülsz a körforgásból és nem hívnak többet. Neked is ez a tapasztalatod? Az elején mindent el kell vállalni?

Nehéz kérdés, mert nyilván tartani kell egy balanszot, de közben senkinek sem vagyok az alkalmazottja, szabadúszó vagyok. Ha felkérnek egy munkára, legyen az 2 napos reklám, 30 napos nagyjátékfilm, vagy 110 napos amerikai sorozat Etyeken, onnantól, hogy rábólintok, végig kell csinálni. Ha kiszállsz, lehet, hogy tényleg nem hívnak vissza többet. Ha elvállalok egy kisjátékfilmet, akkor hiába köszön be egy reklám, akkor sem fogom lemondani. Több rendező barátom van, aki gyakran dolgozik velem, de volt, hogy nem értem rá, és hívott helyettem mást, aki ugyanúgy bevált. A mai napig tök jóban vagyunk, de már nem engem hív elsőnek.

A nagyjátékfilmekre is igaz, amit mondasz, szerintem bekerülni nehezebb, mint kikerülni, főleg a külföldi szerviz produkciókba, ahol 300-400 ember van a stábban. De ha nem hibázol egy ordas nagyot, a következőbe is elhívnak. Magyar produkcióban sokszor vagyok egyedül vagy egy-két emberrel, a Tyrant-ben viszont 1000 statisztára volt 28 PA (produkciós asszisztens - a szerk.) az egyik én voltam, az első asszisztens valószínűleg azt se tudta, hogy ott vagyok. 

Tudod követni, hogy hány munkában dolgoztál már asszisztensként? 

Évente egyszer, általában külföldi produkciók bekérnek tőlem egy CV-t, amiben megpróbálom összegezni. Azért nem tudom pontosan, mert például a Tyrant-ben csak beugrós voltam. Egyszer elkezdtem számolni, de csak kisjátékfilmből volt 48.

A külföldi munkákban lehet organikusan feljebb kerülni pozícióban?

Külföldi szerviz munkákban voltam PA és harmadasszisztens, de egy idő után besokalltam. Ott úgy tudsz fellépni, ha valaki kiesik felőled, ezek a csapatok tovább mennek együtt. A Mentőexpedíció után azt éreztem, hogy hiányzik a szervezkedés, ami miatt elkezdtem az egészet. Azt mondtam, hogy elengedem és főállású sportmenedzser leszek Hidegkúton. El is köszöntem Móricz Bogiéktól nehéz szívvel, pedig nagyon jó kis csapat volt, de nem mentem velük tovább az Infernó-ba. Aztán jött egy megkeresés egy reklámba Koblicska Örstől, első asszisztensi pozícióba. Előtte soha nem kellett diszpóírással foglalkozom, de jól sikerült az egész forgatás. Angyal Gergő producer elkezdett vinni magával kisebb produkciókba, az elmúlt 8 évben egyre több lett belőlük. Viszont még mindig dolgozom kisjátékfilmekben, pont tegnap fejeztem be egyet. 

A kicsikre akkor külön időt szakítasz?

Ha választani kell, akkor mérlegelek a munkák között. Nem mindegy, hogy barát a rendező, vagy hogy mekkora előrelépést jelent a karrieremben egy-egy munka. Most például egész szabad volt a december, amikor meghívtak egy diplomafilmbe. Elvállaltam, de közben befutott 3 db 2 napos reklám is. Sűrű lett így az évvége, de ezt is szeretem az egészben.

Kívülről nézve egészen szerteágazó az asszisztensek munkaköre. Neked sikerült már teljesen kiismerned ezt a rendszert?

Rengeteg pozíció van az asszisztencián belül is. Az első asszisztens megkapja a forgatókönyvet, és csinál belőle egy gyártási tervet, amiből kiderül, hogy hány napos forgatás lesz, hány helyszínen, stb. Ez a terv még rengetegszer változik, új draftok jönnek ki, új dolgokat kell összelegózni. Utána készül a diszpós könyv, amiből kiderül, hogy hány statiszta van a helyszíneken, hány napot lesznek a szereplők, milyen extra igények vannak a berendezés, kellék, smink és ruha részlegen. Aztán egyeztetés a rendezővel, majd a kickoff meetingen az egész stáb közösen végigmegy rajta. Ez mindenhol más, de normál esetben az első ott van a rendező mellett, ő a jobbkeze. Az ő felelőssége, hogy minden készen álljon, amikor a rendező besétál a díszletbe. A másodasszisztens is részt vesz az előkészítésben, a nagyobb produkciókban van külön diszpóíró és díszletben lévő másod.

A másodok alatt vannak harmadasszisztensek, ha mondjuk 100 statiszta van, akkor egy harmad 50-ért felel. Van, hogy a harmad alatt van még 2-3 PA, és ők felelnek 50 emberért, akiknek az űrhajót kell berendezni. A harmadoknak is lehet egy-egy embere, akik például a kaszkadőrökért, vagy állatokért felelnek. Van, aki a rádiókkal foglalkozik, a Fekete özvegyben nekünk 300 rádiónk volt a second unitban. A second unit olyan képeket vesz fel, amiket a main unit nem forgatott le a főszereplőkkel, de fontosak az adott jelenethez. A continuity PA megmondja, hogy az autó jobbról vagy balról fordult be az utcába. Vannak cast PA-k, akik a szereplőkért felelősek, és úgy mint én anno, tartják felettük az esernyőt és vízzel itatják őket. Gyakorlatilag mindenre van ember, a lényeg, hogy még a legkisebb PA is tudja pontosan a feladatát. 

Koblicska Örs rendező és Cador Rida operatőrrel

Első asszisztensként te vagy a felettese a másodnak és a harmadnak?

Igen, de egymástól függünk, mert én vagyok számonkérve, ha valami nem történik meg, nem adtam át a feladatot vagy nem okéztam le a diszpót. Az egész egy információáramlás, szócsövek vagyunk. A külföldi produkcióknál mindig jön külföldi első asszisztens, náluk szakszervezetileg kötelező.

Mi az, amit a munkáddal kapcsolatban félreértenek az emberek? Mi a legmeglepőbb, amire nem is gondolnának, hogy az asszisztencia része?

Sokan keverik a rendezőasszisztens és rendező munkatársa pozíciót. Egyszer egy forgatáson a rendező kreatív tanácsokat kért tőlem, mert azt hitte, hogy első asszisztensként ebben is segítem őt. A jeleneteknél nem a színészi játékra figyelek, hanem arra, hogy mozogjon a statisztéria, és minden ott legyen időben a következő jelenethez. Neki egy bástyára lett volna szüksége kreatív oldalról, ami a rendező munkatársának a feladata. 

Jól gondolom, hogy ehhez a munkához muszáj control freaknek lenni? Lehet ezt visszafogottan csinálni?

Néha oda kell csapni az asztalra, de sokkal könnyebb, ha olyan emberekkel veszed magad körül, akikkel dolgoztál már korábban és megbízol bennük. Nekem is van másodasszisztensem, akiről tudom, hogy ha elfelejtek valamit, vagy nem rágom a szájába a dolgát, akkor is tudja magától. A legjobb másodok úgy oldják meg a dolgot, hogy nem is tudok róla. Ilyen például Fignár Annával vagy Szász Borival dolgozni.

Nagy Marcell operatőr, Damokos Attila rendező és Rozgonyi Berta gyártásvezetővel

Szerinted volna itthon szükség egy hasonló érdekképviseleti szervezetre az asszisztenseknek, mint amilyen a HSC az operatőröknek? 

Itthon nincs ilyesmi, ritkán kommunikálunk egymással. A fővilágosítók egymás között cserélgetik az embereket, de az asszisztencia másképp működik. Én azokat ismerem, akik alatt én is dolgoztam. A többiekről is tudom, hogy kicsodák, de mivel minden forgatáson egyedül vagyunk, valójában sose sodort minket össze a szél. Minden produkcióban mások az árak, a munka mennyisége is változó egy internetes videónál, kisjátékfilmnél vagy tévéreklámnál. Néha elém raknak egy kész forgatási tervet és csak oda kell mennem a forgatásra, máskor 2-3 hetet bent ülünk előtte egy irodában.

Hány olyan rendező van, aki mindig téged hív?

Párról tudok, aki szeret visszahívni, de az is előfordult, hogy a következő munkájánál nem értem rá, és elhívott valaki mást, aki szintén bevált. Más film más karaktert igényel, van akinek egy kiabáló katonatiszt kell, aki 150 statisztát irányít, de van, akinek egy kis szobában, két gyerekhez meg egy anyukához kell asszisztens, aki ott suttog mellette, és szép lassan indítja el a felvételt. Olyan nincs, aki azt mondja, hogy nem forgat, mert nincs ott az Apjok Gergő, de szerencsére van, aki azt mondja, hogy ha ráér, akkor jöjjön az Apjok. 

Kik mondják ezt például?

Szerintem Szilágyi Fanni szeret velem dolgozni, Grosan Cristinával együtt vettük fel a nagyjátékfilmjét, és szívesen forgatnék vele a jövőben is. Reklámba sokat hív Damokos Attila, Mendrei Miki, Miki357, Praznóczy Sebi és szerencsére még sokan mások. De szerintem az is jó, ha nem mindig mindent együtt csinálunk. A 10-11. közös film után hiába gördülékeny minden, jót tud tenni a változás. Azért szeretem ezt az egészet, mert nem mindig egy irodában ülök, ugyanazokkal az emberekkel.

Neked lényegében jobban kell ismerned a könyvet, mint a forgatókönyvírónak?

Először a fotelben hátradőlve, nyugodtan kell elolvasni, mint egy könyvet. Akkor még nincs jegyzetelés meg kattogás, bár nem könnyű, mert az első olyan mondat után, hogy “a golfütő fejbecsapja a gyanusítottat” folyton az remeg az agyamban, hogy a golfütő hogyan fogja majd fejbecsapni a kaszkadőrt, akire persze nincsen pénz. Másodjára már kihúzófilccel kell nekiesni és jegyzetelni a diszpóhoz. Ilyenre még nem kértek fel, de a legdurvább egy 8-10 részes Netflixes sorozat gyártása lehet, amiben minden rész lényegében egy külön film. Ezek, a helyszínek miatt néha szimultán forognak, és mindegyik blokknak más az első asszisztense – amíg az egyik forog, a másik előkészít. Elég bonyolult rendszer.

A Szárnyas fejvadász 2049-ben mi volt a feladatod?

Harmadasszisztens voltam a second unitban, főleg kaszkadőrökkel vettünk fel jeleneteket, meg vágóképeket, például üvegtörést. A nehezebb napokon kiegészítő ember voltam, egyszer én maradtam ott a magyar másodasszisztens helyett, de Denis Villeneuve-vel soha nem találkoztam. Ryan Goslinggal sem, Harrison Ford egyszer a forgatás közben véletlenül besétált hozzánk a stúdióba, amikor hologram inzertet vettünk fel. 

Akkor John Hurt volt az egyetlen nagy sztár, akihez közel jutottál?

Cast PA voltam, amikor érte feleltem. Minimális kommunikáció volt közöttünk, a 20. egymás mellett töltött nap után megkérdezte a nevem, aztán két-három próbálkozás után Greg-ben maradtunk. De ott van például Marián Linda, aki több ilyen szuperprodukcióban volt a bázison másod- vagy harmadasszisztens. Ő azért felel, hogy a szereplők időben elkészüljenek, intézi nekik a transzportot, ezért sokukkal jó kapcsolatot alakított ki. Amikor Kate McKinnon a Józsefvárost rappelte, a sofőr mellett Lindának is megköszönte a sok segítséget, meg úgy tudom Tom Hanks-szel is máig jó kapcsolatot ápol. Nekem egyik ilyen szupersztárral sem volt szorosabb viszonyom, bár egyszer véletlenül a Four Seasonsben Jason Stathamnél kötöttem ki egy afterpartyn. 

Ezt mindenképp meséld el!

A kém utolsó munkanapján a Kolorban összeverődött pár stábtag, és Jason is lejött hozzánk, aztán az egyik mellékszereplő bedobta, hogy a hotelben náluk folytatódik az iszogatás, és valahogy oda keveredtem én is.

Mit váltott ki az emberekből, hogy Jason Statham iszogat mellettük? Milyen volt neked átélni?

Egy külön részt lezáratott a Kolorban, be és ki is a vészkijáraton közlekedett, nem is nagyon találkozott mással. A kisebb kaliberű színészek mindig nagyon jól érzik magukat Budapesten, a nagyobbaknak nehéz dolguk van. Nem dolgoztam a Gemini Man-ben, ami miatt itt volt Will Smith, de egyszer pont ott vacsoráztam ahol ő. Két testőr mögött evett a családjával, de mindenki megállt a kirakatban és megbámulta őt, több embert kellett eltessékelni az asztalától. A Fekete özvegynél nagyon vigyáztak Scarlett Johanssonra, de Jennifer Lawrence például lement bulizni a Vittulába, szóval ők is vágynak arra, hogy külön felhajtás nélkül bulizhassanak. Rossz lehet, ha nem tudsz úgy elmenni wc-re egy szórakozóhelyen, hogy ne bámulnának meg hárman a piszoárnál. 

 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 

A post shared by The Best Place for Comic Fans! (@comicommunity)

Gergő a Fekete özvegy forgatásán, egy Marvel rajongói Instagram oldalon

Van olyan műfaj, amiben még nem volt alkalmad dolgozni, és szívesen kipróbálnád?

Nagy álmom volt, hogy egy Marvel-filmben dolgozzak, mert képregénymániás vagyok, ez a Fekete özveggyel teljesült. Ha esetleg lesz itt egy Star Wars-projekt, a másik gyerekkori bekattanás, abban szívesen dolgoznék. A következő magyar projektem egy misztikus thriller lesz, a munkacíme Lélekpark, Odegnál Róbert és Horváth Illés rendezi. A színházas pályázaton kaptak támogatást, Nyíregyházán fog forogni.

Befolyásolja a munkád, ahogy a filmeket nézed? El tudsz vonatkoztatni a gyártási részletektől, tudod élvezni, hogy mozizhatsz?

A legtöbb esetben el tudok tőle vonatkoztatni, de például egy sok statisztás, bonyolult egysnittes steadycames jelenetnél átfut az agyamon, hogy te jó ég, ezt meddig vehették. Két éve volt a Friss Húson A legjobb játék, amiben végig a mesterien összerakott statisztamozgást néztem. Utána rögtön odamentem az első asszisztenshez, Gyovai Zolihoz gratulálni. Nagyon fontos, hogy jó legyen a háttér. 

Mi volt a legtöbb munka, amin egyszerre dolgoztál?

Azt hiszem négy. Nyilván nem hollywoodi nagyjátékfilmek, de volt olyan év az SZFE-n, hogy a 6x6-os diplomafilmek közül hatból négyet én csináltam. Biztos előfordult, hogy két reklám között előkészítettem egy nagyjátékfilmet, de nem tudom pontosan. Sokszor van, hogy összefolynak a dolgok, de amíg nem megy semminek a rovására, még izgalmasabbá teszi a napokat. De mostanra megtanultam nemet mondani, az elején nem ment.  

A te munkád a forgatás befejezésekor véget ér?

Igen, amikor az utolsó nap kimondom, hogy “that’s a wrap”. Szólnak, ha esetleg van még pótforgatás, de az én munkám az előkészítés és a forgatás.

 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 

A post shared by Veszélyes lehet a fagyi (@fagyi_film)

Kik itthon a legendás első asszisztensek? 

Soltész Juci, Szigeti Csilla és Kolos István nevét rengeteget hallom, viszont velük még nem dolgoztam. Azokról az emberekről tudok nyilatkozni, akik alatt (vagy egy produkcióban) dolgoztam és nagyra becsülök, ők a teljesség igénye nélkül Móricz Bogi, Vass Tamás, Gajdos Gábor, Kádár Laci, György János ‘James’, Gyovai Zoli, Bednarik Samu, de biztos kihagytam valakit. Érdekes, hogy mindenki más, különböző projektekre különböző emberek alkalmasak szerintem.

Mindegyik projekt különböző, de van valami kabalád vagy rutinod, amit babonából minden forgatáson elvégzel?

Örököltem egy diszpótartót Praznóczy Sebitől, aki azóta már rendező, de korábban asszisztenskedett. Még a Borgiák forgatásán kapott az első asszisztenstől ajándékba egy bőr diszpótartót, és amikor együtt csináltunk egy Mastercard reklámot, a végén ünnepélyesen átnyújtotta nekem, átadta a stafétát. Azt nagyon szeretem. Minden forgatás előtti éjszakán, alvás előtt újra elolvasom a következő napi jeleneteket, más rutinom nincs. Eddig három nagyjátékfilmben voltam első asszisztens (Így vagy tökéletes, Veszélyes lehet a fagyi, A legjobb dolgokon bőgni kell - a szerk.), és érdekes módon mindegyikben szerepelt a Patkós Marci, ő még ilyen babonám. Lehet, hogy már csak olyan filmeket kapok, amikben Patkós Marci is szerepel. 

Lehet, hogy te vagy az ő kabalája.

Igen, egymásnak hozunk szerencsét.

Fotók forrása: Apjok Gergő / Címlapfotó: Varsics Péter