Az amerikai kritika és az Este

Leginkább hűvösnek nevezhető Koltai Lajos második rendezői filmjének szakmai fogadtatása –  a fontosabb orgánumok bemutatóra időzített kritikái között akad, amely visszafogottan dicsérő, vagy épp ellenkezőleg, finoman fanyalgó, ám az írások szinte kivétel nélkül a színészi játékon időznek a legtöbbet. Nem véletlenül: az Este komoly színész-gárda asszisztálásával készült,  a filmben olyan nagy hírű színészek vállaltak szerepet, mint Meryl Streep, Glenn Close, Vanessa Redgrave, Toni Collette, Claire Danes vagy Patrick Wilson. A kritikusok pedig abban egyetértésre jutottak: a film sikere nem az aktorokon múlik.

Visszafogottan dicsérő, vagy finoman fanyalgó

A Hollywood Reporter ítésze, Kirk Honeycutt írását rögvest e felkiáltással nyitja: „micsoda szereposztás, ám mekkora csalódás”. Honeycutt szerint ugyanis a történet sovány és unalmas, és a Michael Cunningham (Órák) és Susan Minot szerzőpáros túl sok fontos dolgot hagyott el a forgatókönyv alapjául szolgáló Minot-regényből. A Los Angeles Times filmkritikusa, Carina Chocano szerint a film szentimentális, és gyakran – a rendezői szándék ellenére – abszurdba hajlik.

A színészeken kívül más erényei is vannak a filmnek, véli a Variety kritikusa, Justin Chang, aki szerint az Esté-n meglátszik a rendező operatőr látásmódja, s a kamera mögött ülő Pados Gyula is remek munkát végzett, ugyanakkor Chang a film narratív hibáira is felhívja a Variety olvasóinak figyelmét.

A Chicago Tribune zsurnalisztája szerint azonban épp a „földhözragadt”, direkt narratíva teszi lehetővé, hogy az Este nagyszerű színészei kiteljesedjenek szerepükben, miközben Koltai a Sorstalanság-hoz hasonlóan ismét bebizonyította, hogy képes a szenvedést magas esztétikai ízléssel, és megrázóan ábrázolni. Mindezeket az erényeket azonban a Washington Post kritikusa, Ann Hordanay idézőjelbe teszi, amikor úgy vélekedik, az Este filmesztétikája az ötvenes évek melodrámáit idézi, s Fitzgerald, vagy Hemingway szellemisége kissé poros egy 21. századi történetnek.