Ötödik alkalommal rendezték meg a belga fővárosban az európai filmek seregszemléjét július első hetében. A Belgium elsőszámú filmfesztiváljaként számon tartott brüsszeli mustra szombat esti záróünnepségén Varga Mária és Rózsika kapta meg a legjobb színészi alakítás díját az Iszka utazása című film főszerepéért. A testvérpár Bollók Csaba filmjében a Déli-Kárpátok bányavidékén élő utcagyerekek szerepében látható, a film története saját, személyes sorsukhoz és mindennapjaikhoz nagyon közel áll, Mária és Rózsika Bollók filmjében játszik először. A 38. Magyar Filmszemle fődíjas alkotása, melyet közel négy év előkészítő munka előzött meg, a rendező és Varga Mária véletlen találkozásának köszönhetően született meg.

A nemzetközi elismerést Varga Rózsika személyesen vette át Brüsszelben Bollók Csaba és Csere Ágnes, a film producere.

A brüsszeli fesztivál idei versenyprogramjába 14 európai film kapott meghívást, a zsűri mindössze két díj sorsáról dönthetett. „A vetítések után érezhető volt, hogy a közönséget rabul ejtette Mária és Rózsika kettőse. Ma este kiderült, hogy a zsűrit is. Azért is értékes ez a díj, mert a nemzetközi zsűri főleg színészekből állt.” mondta a film rendezője.

A fesztivál díszvendégei között volt az európai szerzői film több meghatározó alakja, többek között a Cannes-i Arany Pálmás Dardenne-fivérek.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.