2023. 12. 21. filmhu

Buda Flóra Anna kisfilmje felkerült az Oscar szűkített listájára

Maszturbálás és táncolás

Kilenc évvel a Symphony no. 42 után ismét hazai animáció szerepel kategóriája shortlistjén. Az Arany Pálmát nyert 27 című kisfilmnek ez már a sokadik nemzetközi sikere. Az idei magyar Oscar-nevezett, a Kojot négy lelke viszont nincs ott a legjobb nemzetközi filmek tizenötös mezőnyében.

Az Amerikai Filmakadémia 10 Oscar-kategóriában hirdetett szűkített listát, és nagy örömünkre Buda Flóra Anna 27 című alkotása bekerült a legjobb 15 animációs rövidfilm közé. A Dot & Line cikke alapján utoljára 2014-ben volt arra példa, hogy magyar animáció szerepelt a shortlisten, akkor Bucsi Réka Symphony no. 42-jét érte ez az elismerés.

A francia-magyar koprodukcióban készült 27-nek ez már a sokadik nemzetközi sikere: májusban elnyerte Cannes-ban a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát, a legfontosabb animációs fesztiválon, Annecyben fődíjat kapott a rövidfilmek versenyében, jelölték az Európai Filmdíjra, és pár napja derült ki, hogy jövő év elején a Sundance Filmfesztiválra utazik.

 

27 egy fiatal felnőtt helyzetéről mesél, aki látszólagos céltalansága elől a testiségbe menekül, a maszturbálás és a táncolás adja meg neki azt a szabadságot, amitől kényszerű élethelyzete megfosztja őt. Az intim, benyomásszerű történet szereplői olyan színészek hangján szólalnak meg, mint Stork Natasa, Fekete Ádám és Szabó Simon. A film a francia Miyu és a magyar Boddah cég gyártásában készült, a producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin. A 27 Magyarországon nem részesült közvetlen állami támogatásban. 

Egy pornóra adaptált fakó bűnügyi tévéfilm hangulatát akartam megidézni – Interjú Buda Flóra Annával

A 27 című animációs film, ami egy fiatal felnőtt történetét meséli el, aki még a szüleivel és öccsével él, és a szűkös lakásból a szexuális fantáziáiba menekül. Buda Flóra Anna rendezővel beszélgettünk a film alapötletéről és személyes vonatkozásairól, és persze arról, hogyan tudta meg, hogy a 27 bekerült a legfontosabb európai filmfesztivál, Cannes-ban megrendezett seregszemle programjába.

A legjobb nemzetközi filmes kategória szűkített listáját is kihirették, arról sajnos lemaradt a magyar nevezett, Gauder Áron indián teremtéstörténete, a Kojot négy lelke című egész estés animáció. Viszont ott van az idei év számos fesztiválsikere, a cannes-i díjazottak közül rögtön négy film: a brit Érdekvédelmi terület, a finn Hulló levelek, a francia A szenvedély ízei és a japán Tökéletes napok Wim Wenders rendezésében.

A legjobb nemzetközi filmes kategória shortlistje

A fattyú (Dánia)
A hó társadalma (Spanyolország)
Amerikatsi (Örményország)
A szenvedély ízei (Franciaország)
A tanári szoba (Németország)
Érdekvédelmi terület (Egyesült Királyság)
Four Daughters (Tunézia)
Hulló levelek (Finnország)
20 nap Mariupolban (Ukrajna)
Io Capitano (Olaszország)
Isten földje (Izland)
Tökéletes napok (Japán)
The Monk and the Gun (Bhután)
The Mother of All Lies (Marokkó)
Totem (Mexikó)

Az izlandi Isten földjét tavaly év végén mutatták be a magyar mozik, decemberben érkezik hozzánk A tanári szoba és a Hulló levelek, a spanyol túlélőfilm január 4-én debütál a Netflixen, és jövő év első hónapjaiban válthattunk majd jegyet a brit, a japán és a francia jelöltre.

Az Oscar kategóriák végső jelöltjei január 23-án hozzák nyilvánosságra, akkor derül majd ki, hogy a 27 bejut-e a legjobb ötbe. A 96. Oscar-gálát március 10-én rendezik meg.

 

Még több magazin

magazin

Hogyan változz teniszlabdává és további tippek az élethez a Friss Húson

Ajánló a fesztivál magyar versenyfilmjeiből – 1. rész

Május 30. és június 5. között rendezik a XII. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált a Puskin moziban. Ahogy az elmúlt években, úgy idén…

tovább

magazin

Minden szülés olyan, mint egy kábítószeres utazás

Geréb Ágnes a Smoke Sauna Sisterhoodról

A nőiség megélése, a nők között kialakuló bensőséges kapcsolat, valamint a nők társadalomban betöltött szerepe egyre gyakrabban tárgyalt téma. A…

tovább

Cannes 2024

Május 14. és 25. között rendezik a filmvilág egyik legrangosabb seregszemléjét, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. Francis Ford Coppola, Andrea Arnold, David Cronenberg, Jorgosz Lanthimosz, Paolo Sorrentino és Paul Schrader is versenyben van. A Filmhu ismét a helyszínről jelentkezik a legfrissebb beszámolókkal és kritikákkal.

Emma Stone még a saját ujját is levágja egy szerep kedvéért

Ha prostit veszel feleségül, számíts rá, hogy anyád kiborul

Nagy a verseny az idei Palm Dog díjért

a teljes dosszié

Rendezőnők a magyar filmtörténetben

Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.

Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő

Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők

Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
hirdetés
 

Ismételten felhívjuk minden kedves utasunk figyelmét ara, hogy az állomás területén tartózkodó padokat frissen festettük, ezért óvakodjanak azok rendeltetésszerű használatától.

Kalózok

Oszd meg! Az összes idézet