Piroch Gábor világszerte elismert kaszkadőr, Bujtor István barátja és a fesztivál igazgatója, Lutter Imre előadóművész, producer közösen rendezik A nagy csinnadrattának elnevezett csütörtöki nyitórendezvényt, amit a koradélutántól megnézhető oldtimerek bevonulása indít majd el a Vitorlás Szövetséggel közösen, a Bujtor Emlékkupa keretében, este 6 órakor.

Hamis a dollár elnevezésű attrakcióban filmforgatást imitálnak majd a kaszkadőrök, és az Ötvös Csöpi filmekből jól ismert akciójeleneteket gyúrják egybe új dramaturgiával. Közben Bujtor Balázs és a filmekből jól ismert rendőr zsigulik felvezetésével érkeznek majd a vörös szőnyeghez a sztárvendégek, Bujtor Judit védnök, Frenreisz Károly és a zsűri, felvonulnak a versenyfilmes alkotók, az egyik versenyfilm, a Fuss! alkotóihoz még a szelíd motorosok konvoja is csatlakozik, Cory a HappyGangből filmzenei betéteket ad elő, a közönség pedig koccinthat a résztvevőkkel. Idén sem maradnak el az Ötvös Csöpi klasszikusok, rengeteg koncert, utcaszínház, ételkóstoló, emlékkiállítás és családi programok várják az érdeklődőket. Gyulai Attila képzőművész, aki a 2021. évi filmfesztivál hivatalos pólóját készítette a nagy Ötvös Csöpi klasszikus elemek újragondolásával, saját performansszal készül.

A pogány Madonna

Esténként az Ancsika Kertmoziban jönnek a nagy Bujtor-klasszikusok: A Pogány Madonna után Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba és a Csak semmi pánik. Augusztus 20-án is tetőfokára hág a hangulat: a retro utcabálon egymást váltják majd a népszerű előadók. Takács Nikolas, Gerendás Péter, Szirota Jennifer, Huzella Péter és Cory/HappyGang mellett filmzenei és operett-musical slágerek hallhatók a Pécsi Nemzeti Színház művészeivel, valamint a PTE Brass Band fúvószenekarral, aztán fergeteg partyt tart DJ Dominique és sláger diszkót játszik élőben a La-No Live zenekar.

Augusztus 19-től 22-ig, a fesztivál egésze alatt várja a látogatókat a Bujtor István Emlékkiállítás, amelyen találkozhat a közönség Kardos doktor stilizált rendőrszobájával, egykori filmes mementókkal, kellékekkel, relikviákkal, középpontban a Pogány Madonna és a Hamis a baba eredeti szobrával, hajós ereklyékkel, filmes kulisszafotókkal, plakátokkal, a fesztivál történeti emlékeivel. Megkóstolhatjuk Ötvös Csöpi kedvenc ételeit a fesztiválhoz csatlakozó éttermekben, büfékben, lesz koszorúzás a sírkertben Bujtor és Latinovits végső nyughelyénél.

A családi programok között olyan színházi előadások is szerepelnek, mint a Padlás című musical és a Lúdas Matyi, Mónus József többszörös világrekorder íjász pedig balatoni csúcsot állít fel azzal, hogy a nyílt vízről 850 méterre belő a partra. Vasárnap, a fesztivál zárónapján adják át posztumusz a Hunyady-díjat a fesztivál alapítója, Kiss László szellemi örökeseinek. A díjat minden évben – a Balatonszemesi Fürdőegyesület által felkért tagokból álló – Hunyady-díj Bizottság ítéli oda azoknak, akik a legtöbbet tették a települési hagyományok ápolása és a közösség kulturális élete- a kultúra fejlesztése területén.

Hamis a baba

Ugyancsak vasárnap, ünnepélyes keretek között vehetik át a Bujtor István-díjat a fesztivál legjobbjai, de a filmek alkotóit szakmai területenként is díjazza a zsűri, amelynek elnöke Ferenczi Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, az SzFE, az ELTE és a Metropolitan Egyetem tanára, Fábry Zoltán tanítványa. A zsűri színész tagja Stork Natasa, a 2021-es Berlinale Shooting Stars programjának díjazottja, aki a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben nyújtott alakításáért a Les Arcs, a Valladolid és az Antalya nemzetközi filmfesztiválokon elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó elismerést. Mellette Kalász József filmrendező, vágó, a Magyar Független Film és Video Szövetség tagja, Wiegmann Alfréd Nívó-díjas, Radnóti-díjas színházi és tévéfilmrendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője, valamint Lutter Imre fesztiváligazgató, Radnóti- és Bánffy-díjas előadóművész, producer, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke vesz részt a zsűri munkájában.

A vetített filmeket az alkotókkal folytatott pódiumbeszélgetések szakítják meg, amiket Takács Bence Ervin és Király Erika műsorvezetők moderálnak, a szakmai zsűri pedig minden jelenlévő alkotóval személyesen konzultál. Az előzsűri által versenybe engedett alkotások között 35 játékfilm és kísérleti fikciós alkotás, 25 dokumentum-, ismeretterjesztő és portréfilm, 3 animációs alkotás és 47 versfilm szerepel, ezek közül 80 filmet láthatnak a mozirajongók.

Bujtor nyomán a titok, a bűnügy, a rejtély, a humor és kacagás, a karantén, az emberi élet és a költészet az alapja az elmúlt másfél év izgalmas filmjeinek. Nagy nevek nagy alakításai köszönnek vissza a mozivászonról és persze sok esetben a nézőtérről is. Izgalmas színészi játékot hoz Hajdu Steve és Szőlőskei Tímea egy gazdag házaspár szitkomjával. Kassai Ilona egy festmény utáni romantikus nyomozás történetében tűnik föl a vásznon. Kálloy Molnár Péter több filmben is feltűnik, Mázló Imre Tízpertíz című alkotásában például egy meglehetősen gyarló reggel történetét éli át a szemünk előtt. Cserhalmi György és Dunai Tamás a Végtelenben kettő című filmben találkoznak, Benkő Péter és Hámori Ildikó pedig Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva szerelmét festi meg Somossy Barbara versfilmjében. Goretic Péter Egy nagy ember című játékfilmjében Kerekes József alakítja a mogorva sztárt, akit Szemán Béla fuvaroz taxisként, egészen valós, mégis szürreális helyzetbe kergetve kettejüket. A boszorkányház a misztikumot és a humort keveri profin: itt a sztori szerint egy dokumentumfilmes igazi kincsre bukkan, öt boszorkány él egy rózsadombi villában, s a velük forgató stáb bepillantást nyer a titokban működő kommuna mindennapjaiba, felfedezve a halandóság értékét a halhatatlanok világában.

 

A dokumentumfilmek között került a versenyprogramba a Besenyei Péter műrepülő világbajnokról, a Magyar Lapát életrajzi film a kilencszeres kajakkenu világbajnok, Wichmann Tamás életrajzi történeteit villantja fel, míg a SOPI című alkotásban Kristóf Hajnalka a balatoni vitorlás, hajóépítőt, Soponyai Gézát mutatja be. Egy láthatatlan fenyegetés bújik meg a Magyar-Szerb határon. Idegen autók járják a vidéket, alakok osonnak át a mezőkön, a kutyák nyugtalanok a kertek alatt és a gyerekek félnek amikor leszáll az éj. Izgalmasnak mutatkozik Bíró Bálint Dusk (Félhomály) című filmje, amelyben egy nyolc gyermekes mezőőr próbálja védelmezni a faluközösséget, ahol élnek, és Elek Judit Sára filmje, amelynek főszereplője, Csabi Terényben, egy kis észak-magyarországi faluban él és a mindennapjait az állandóság, ugyanazok a történések határozzák meg. Gazsó Orsolya filmjében szülővárosa zárdájának öt idős, jó humorú apácáját mutatja be. A versfilmek és a fikciós alkotások között is számosvicces helyzetekre felépített, vagy épp misztikus, rejtélyes film nézhető meg a Bujtor István Filmfesztiválon.

A Bujtor István-díjat kategóriánként ítélik oda és augusztus 22-én adják át, ünnepélyes keretek között. A fesztivál védnöke Bujtor Judit, igazgatója Lutter Imre, az esemény szervezői a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A részletes program a fesztivál weboldalán olvasható, és a fesztivál facebook oldala folyamatosan hozza az új információkat. A rendezvény főtámogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága.

Forrás: Bujtor István Filmfesztivál