A Bujtor Emlékkupa oldtimeres résztvevői konvojban indulnak majd a keleti és nyugati autócsodáikkal a filmfesztivál központi helyszínéhez, a Balatonszemesi Latinovits Művelődési Ház vörösszőnyege elé, ahol igazi kaszkadőrshow-val, koncerttel, ünnepélyes bevonulással és koktélpartyval veszi kezdetét a XII. Bujtor István Filmfesztiválon augusztus 19-én. 

Piroch Gábor, számos hollywoodi szuperprodukció és persze az Ötvös Csöpi-filmek kaszkadőrmestere vezényletével kaszkadőrshowt láthat majd a közönség testközelből. A retro hangulatot erősítve rendőrzsigulik felvezetésével szállnak ki a sztárvendégek és az alkotók a versenyprogram filmes vetítéseinek és a közönségtalálkozóknak otthont adó művelődési ház előtti vörösszőnyegen, ahol koccintanak a rajongókkal. Esténként a kertmoziban jönnek a nagy Bujtor-klasszikusok: A Pogány Madonna, Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba és a Csak semmi pánik.

Stork Natasa, a zsűri egyik tagja / fotó: Pozsonyi Janka

A filmes kínálat a versenyfilmes programba bekerült 110 film válogatásából kerül ki, melyeket az alkotókkal együtt, pódiumbeszélgetések mellett lehet majd megnézni. Az előzsűri által versenybe engedett alkotások között 35 játékfilm és kísérleti fikciós alkotás, 25 dokumentum-, ismeretterjesztő és portréfilm, 3 animációs alkotás és 47 versfilm szerepel.

A szakmai zsűri elnöke Ferenczi Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, az SzFE, az ELTE és a Metropolitan Egyetem tanára, Fábry Zoltán tanítványa. A zsűri tagja Stork Natasa színész, a 2021-es Berlinale Shooting Stars programjának díjazottja, aki a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben nyújtott alakításáért a Les Arcs, a Valladolid és az Antalya nemzetközi filmfesztiválokon elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó elismerést. Mellettük Kalász József filmrendező, vágó, a Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ) dunántúli küldötte, Wiegmann Alfréd Nívó-díjas, Radnóti-díjas színházi és tévéfilmrendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője, valamint Lutter Imre fesztiváligazgató, Radnóti- és Bánffy-díjas előadóművész, producer, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke vesz részt a zsűri munkájában.

Vándor Éva a Psycho 60 forgatásán
 

A játékfilmek között van Aracsi Norbert Elfelejtett nemzedék című alkotása, amely négy magyar katona sorsát mutatja be a második világháború sújtotta Magyarország végnapjaiban. Dézsy Zoltán Tíz perc múlva három című romantikus nyomozása, Kassai Ilona, Andorai Péter Krisztián és Vészabó Noémi főszereplésével, amelyben egy festőnő által készített kép nyolcvan év távlatából misztikus módon összekapcsolja a jelent és a múltat. Kifejezetten érdekes kísérleti fikciós alkotással került a versenyprogramba Végh Vozó Zoltán, aki Hitchcock 60 éves Psycho című klasszikusának zuhanyjelenetét forgatta újra képkockáról képkockára 60 ismert színésznővel, ebben a filmben szerepelt utoljára Törőcsik Mari.

A dokumentumfilmek között érdekes időutazást mutat be Oláh Judit filmje, a Visszatérés Epipóba: a három hetes tematikus nyaraltatás egy képzeletbeli országba, Epipóba repítette a résztvevőket, messze a nyolcvanas évek Magyarországának rideg valóságtól. A rendező 25 év után újra találkozik egykori társaival, hogy együtt dolgozzák fel a táborban szerzett súlyos traumákat.

Bárány Krisztián és Takó Sándor Erdély – Ég és föld között című filmjében mítoszok és legendák nyomába indul, négyrészes sorozatuk záró epizódjában bemutatják a középkor legnépszerűbb szentje, László király gonosszal vívott harcát, felkeresik a funtineli boszorkány erdejét s utána járnak annak is, hogy a fáma szerint melyik várba falazták be Erdély lelkét.

Erdély – Ég és föld között

 
2021. augusztus 19-től 22-ig, a fesztivál egésze alatt várja a látogatókat a Bujtor István Emlékkiállítás, amelyen találkozhat a közönség Kardos doktor rendőrszobájával, egykori filmes mementókkal, kellékekkel, relikviákkal, középpontban a Pogány Madonna és a Hamis a baba eredeti szobrával, hajós ereklyékkel, filmes kulisszafotókkal, plakátokkal, a fesztivál történeti emlékeivel. Megkóstolhatjuk Ötvös Csöpi kedvenc ételeit a fesztiválhoz csatlakozó éttermekben, büfékben, lesz koszorúzás a sírkertben Bujtor és Latinovits végső nyughelyénél.
 
A Bujtor István-díjat kategóriánként ítélik oda és augusztus 22-én adják át, ünnepélyes keretek között. Külön díjazzák majd a legjobb alakításokat, forgatókönyvet, operatőri és vágó munkát, a legjobb effekteket, zenét, szerkesztést és rendezést. A szervezők idén is számítanak a Bujtor- és a Frenreisz-család részvételére.

A fesztivál védnöke Bujtor Judit, igazgatója Lutter Imre, fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága. A részletes program a fesztivál oldalán olvasható, a rendezvény Facebook-oldala folyamatosan hozza az új információkat.

címlapkép: A Pogány Madonna