Carol
A legjobb férfi főszereplő Vincent Lindon lett, aki a minimalista-realista La loi du marché című alkotás központi alakja. A korunkban játszódó, a munkakeresés folyamatát és pszichológiáját bemutató film rokona a tavalyi cannes-i versenyben induló Két nap, egy éjszakának: egy átlagember kívülről mindennapinak tűnő, ám intim közelségből szemlélve nagyon is heroikus küzdelmét mutatja meg. Lindon játéka valóban lenyűgöző: arcának minden egyes finom rezdülése, tekintetének kifejező ereje, testtartása is hitelesen ábrázolja azt a bonyolult lelki folyamatot, amelyen az eleinte munkanélküli, majd megalkuvások sorozatára kényszerülő embernek végig kell mennie.
A zsűri díját a görög Jórgosz Lánthimosz angol nyelvű, abszurdan komikus antiutópiája kapta. A The Lobster (A homár) frissességével, humorával, groteszk témaválasztásával tűnt ki az idei mezőnyből. A hatalmas sztárparádét (Colin Farrell, Rachel Weisz, Léa Seydoux, Ben Whishaw) felvonultató film egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató, kísértetiesen magával ragadó látványvilággal: nem véletlenül lett a fesztivál közönségének egyik legnagyobb kedvence idén.
Colin Farrell és Rachel Weisz a The Lobster-ben
A legjobb rendező díját a gyönyörűen kidolgozott, mesterien megtervezett és kivitelezett kínai történelmi film, a Nie jinniang (A bérgyilkos) alkotójának, Hou Hsziao-hsziennek ítélték. A 9. századi Kínában játszódó harcművészeti film egy fiatal bérgyilkosnő vívódásait mutatja be, akinek gyengéd érzelmei kötelességének teljesítését akadályozzák. A főhős lelki tusájának bemutatása és kungfujelenetek váltakoznak a lélegzetelállítóan csodálatos tájak által kínált látványorgiával, de a mesterien fényképezett filmben a jelmezek és díszletek is egyedülálló befogadói élményt kínálnak.
A fiatal mexikói rendező, Michel Franco három éve találkozott Tim Rothtal Cannes-ban: Franco az Un Certain Regard szekcióban indult After Lucia című filmjével, Roth pedig a szekció zsűrijének elnöke volt ebben az évben. Az egymásra találásnak az idei versenyprogramban induló Chronic lett az eredménye, amely a vasárnapi záróceremónián a legjobb forgatókönyvért járó díjat vitte el. A kezdettől megmagyarázhatatlan feszültséggel teli filmben lassan bontakozik ki a történet: egy gyógyíthatatlan betegek gondozásával foglalkozó ápoló mindennapjait kísérjük intim részletességgel. A betegséget, halált és emberi méltóságot középpontba állító alkotásban rétegről rétegre világlik ki a traumatizált főhős múltja, amelynek megismerésével megértjük cselekedeteinek indítékait.
Az Arany Pálmát a Cannes-ban már kétszer díjazott Jacques Audiard (A próféta, Csinálj magadból hőst) kapta a Dheepanért, egy húsbavágóan aktuális, érzékeny és megindítóan felemelő, erős politikai töltetű drámáért, amely egy Sri Lanka-i hevenyészett család (azaz a bevándorlási irodában magukat családnak kiadó idegenek) Európába érkezését és küzdelmes magára találását, valódi családdá kovácsolódását ábrázolja. A film a kezdő képsorokban megjelenő haláltól és kilátástalanságtól a küzdelmek során elért megnyugvásig és reményig ível, a realista narratívát néhol megindítóan szimbolikus, álomszerű képekkel váltva fel.
Dheepan
Az idei cannes-i versenynek voltak olyan favoritjai, akik vesztesként távoztak: Paolo Sorrentino számára sokan jósoltak sikert a Youth (Ifjúság) című, korábbi filmjeinek hagyományait és tematikáját folytató műve. Úgy tűnik, a 2015-ös zsűrit nem hatotta meg a két évvel ezelőtti csapat utóbb figyelmetlenségnek bizonyuló döntése, amikor A nagy szépséget elismerés nélkül hagyták. Míg a két évvel ezelőtti film a cannes-i díjon kívül végül szinte minden jelentős filmes díjat bezsebelt, a Croisette-en idén nem rehabilitálták Sorrentinót azzal, hogy új filmjének díjazásával politikai döntést hoztak volna. Szintén díj nélkül maradt Justin Kurzel monumentálisan sötét Macbeth-szuperprodukciója, valamint Nanni Moretti allegorikus búcsúja a film műfajától, a Mia madre (Anyám) is.
A Cannes-ban bemutatott legtöbb filmet a magyar mozik is vetítik majd, ám a premierekre várhatólag többnyire hónapokat kell még várni.
