Doku-dömping szerdán a Filmhéten

Oláh Kata és Oláh Judit Hello, szia, csókolom című 50 perces filmje Budapesten játszódik és négy szálon fut. Egy huszonéves szingli lány a Tinderen ismerkedik, tapasztalatairól pedig “Sötétszőke” néven blogol. Egy srác a PUA (pickup artist) mozgalom magyar pionírja, azaz randiguru, aki “ismerkedőművészetet” tanít. Két idős pár nyugdíjasoknak szervezett táncos rendezvényeken jött össze: az egyik duó két özvegyből áll, akik nem akartak egymás sokadik férje/felesége lenni, ezért vadházasságban élnek, a másik páros fő problémája a férfi veszélyes hobbija, a motorozás.

A két szépkorú páros láthatóan felhőtlenül boldog, nem úgy a mai fővárosi fiatalok. A pickup artist szál rögtön a randiguru kurzusával kezdődik, ami azonnal képes alaposan megosztani a közönséget, mivel az előadó először kiáll a hagyományos családmodell és nemi szerepek mellett, majd rögtön ellentmondásba is keveredik önmagával: eleinte arról beszél, hogy a férfinak az asztalra kell tudni csapnia és neki kell kimondani a végsőt szót, de aztán hozzáteszi, hogy a pároknak közösen kell döntést hozni. Ez a szereplő persze innentől kezdve már csak szimpatikusabb tud lenni, és az is lesz. A PUA metódusok a történetszál elején komikusak és abszurdak (természetesen a szervezőik szándékaival ellentétesen), de ahogy a két rendező a foglalkozások helyett az eredményeket veszi szemügyre, egyre inkább ártalmatlannak tűnnek ezek a módszerek.

A blogger lány mintha a csajozóművész női megfelelője lenne: ő is profi a randizásban, csak ő blogján keresztül oktatja az érdeklődőket. A metódusaik gyökeresen különbözőek: a fiú régimódi macsóságot tanít, a lány pedig a legmodernebb technológiát használja. Mindkettőjüknek igazat lehet adni bizonyos pontig: a srác szerint a férfiak a neveltetésük miatt nem látják át kellően a párkapcsolatokat és keveset tudnak a női lélekről, a lány pedig amellett érvel, hogy a mai fiatalok türelmetlenek, és a Tinder hatékonyabbá teszi a randizást. Ügyes húzás a rendezők részéről, hogy mindkét szereplőt megkérdezik a másik hitvallásáról, és el is találják, hogy mi a gond egyik-másik módszerrel. A randiguru hideg elidegenedést lát a Tinderben, a blogger lány uniformizálást a csajozós technikákban. A két szereplő gyökeres különbségeiből fakadóan ez a film olyan, mint egy jó romkom, amiben a két főhős sosem találkozik. Hibája, hogy a két nyugdíjas páros szála nem olyan izgalmas, mint a fiataloké, pont azért, mert az ő generációjukkal láthatóan minden rendben van. Mintha az alkotók beleszerettek volna a két nyugdíjas páros történetébe, és ezért indokolatlanul bő lére eresztették azokat.

 

A Cinema Inferno rendezője, Novák Tamás találóan választott témát: egy elveszettnek hitt mozgókép felkutatására indult, ami nem más, mint Rajk László látványos koncepciós perének és az ahhoz szorosan kötődő, összeesküvéssel szintén megvádolt Pálffy György altábornagy kivégzésének felvétele. Utóbbi okán gyakorlatilag egy “snuff filmet”, azaz gyilkosságot ábrázoló felvételt keres. Noha a filmet propagandának szánták, Novák bizonyítékai szerint épp azért kellett jegelni, mert objektívan leplezett volna le egy pocsékul megrendezett kirakatpert. A filmművészet meghazudtolta Lenint, ezúttal sem bizonyult jó propagandaeszköznek. Novák olyanokat interjúvolt meg a korszakról, mint a két éve elhunyt Bokor Péter, Makk Károly, Geréb Anna, Varga Balázs, az ELTE oktatója, valamint  Kurutz Márton, a MaNDA kutatója. A film gyakorlatilag a kultikus A tanú werkjeként is működik, hiszen Bacsó Péter munkája a Rajk-per szatírája volt. Nem is tudtuk, mennyire: Novák filmjének állítása szerint Aczél Tamás nagyjátékfilmet írt a perről, a forgatókönyvet pedig Bacsó hagyta jóvá. A Rajk-per idején ráadásul magát Máriássy Félixet rendelték a kamera mögé, aki viszont hamar kiszállt. Kár, hogy a Cinema Inferno rekonstrukciói nincsenek olyan színvonalon, mint Novák kutatásai és interjúi.

 

Szintén hazánk XX. századi történelmét dolgozza fel az 1989 - Határon című dokumentumfilm, ami Németh Miklós volt miniszterelnök 1988-89-ben betöltött szerepéről szól. Anders Ostergaard és Rácz Erzsébet filmje bevallottan dramatizált, így aztán rekonstrukciókat, színészeket (pl. Keszég László, Gyabronka József) és archív, de olykor utószinkronizált felvételeket is használnak benne. És ezzel el is érkeztünk a film egyetlen igazi gyengéjéhez, ami a balszerencsésen komikus és kizökkentő utószinkron, és a film alanya, Németh Miklós tört, így aztán leegyszerűsítő angolsága (a filmet ugyanis láthatón nemzetközi közönségnek készítették). Mintha az alkotók megpróbálták volna Robert Zemeckist utánozni, aki híres archív felvételek manipulálásával trükközött a Forrest Gumpban, csak az ott sem volt jó másra, csak humorforrásnak.

A kreatív szerkesztés viszont szerencsére nem merül ki ezekben a minimalista, de visszájára fordult megoldásokban: egyszerre drámaian feszült és informatív filmet látunk. Az 1989 - Határon olyan hollywoodi sikersztori, mintha Spielberg rendezte volna, csak épp a hitelessége sem vonható kétségbe, hiszen Németh a narrátora is egyben. Ebben a filmben Németh igazi self made man, aki faluról jön, de fiatal és naiv közgazdászként az elnöki székig viszi. Azért jut idáig, mert a párt öreg rókái vele akarják rendbehozatni a mélyponton lévő magyar gazdaságot, de mivel Németh a magyar-osztrák határt védő elektromos kerítés lebontásával kezdi a spórolást, lavinát indít el, aminek a berlini fal leomlása lesz a vége. Függetlenül attól, hogy bonyolultabb volt-e ennél a tündérmesénél a valóság, ebből a pozitív üzenetű filmből lehet tanulni, és moziélménynek is megteszi.

 

Az estét Mészáros Márta filmrendező szüleinek történetével, az Anyám levelei Sztálin elvtársnak című dokumentumfilmjével zártuk. A rendező egészen közép-Ázsiáig, azon belül is Kirgizisztánig utazott, hogy bemutassa a távoli országban tragikusan fiatalon elhunyt apja, és a férfi utáni keresésbe belebetegedő anyja sorsát. Mészáros László elismert szobrászművész volt, aki a Szovjetunió elkötelezett híveként Uitz Béla meghívására Kirgizisztánba (Kirgízia) költözött feleségével és kislányával, és itt a baloldali művészek egyik kiemelkedő alakjává vált. 1938-ban golyó általi halálra ítélték, majd kivégezték, a felesége tudta nélkül. A férfi neve után utcatáblák, írások és szobrok maradtak fent, Mészáros Márta anyja, Kovács Vilma kilétéről viszont csak azok a megválaszolatalanul hagyott levelek maradtak, amelyekben Sztálin elvtárstól kegyelmet kér, a kémkedés vádjával elítélt férjének és családjának.

A film utáni beszélgetésen Mészáros Márta így fogalmazott az édesanyjáról: “Ez a történet egy asszonyról szól, aki eltűnt. Nem volt ő politikus vagy művész, egy egyszerű anya volt.” A rendező még kislány korában veszítette el édesanyját, akit Kirgizisztánban ért a halál. “Édesanyám egy gyönyörű, szomorú nőként maradt meg számomra, aki nem tudott oroszul, csak németül. Nem volt művész, nem foglalkozott senkivel és semmivel. Szeretett egy férfit és elment vele a világvégére, ez volt az ő tragédiája.” Filmjét azért készítette, hogy egy fiatalabb generáció számára bemutassa ezt az időszakot: a szülei fiatalkorát egy elnyomó diktatúra idején. “Erről a szörnyű korszakról nem tudnak az emberek, nem érdeklődnek iránta. A mai világban nincs helye a diktatúrának, elnyomásnak és hazugságnak. Küzdeni kell ellene, mert visszatér az ami volt. Most is egy csomó olyan hazugság vesz körül, amit felháborítónak tartok, és ami visszavisz egy kicsit abba a korba, ahol ezek a dolgok megtörténtek.”

A beszélgetésen hamarosan elkészülő filmjét, az Aurora Borealis - Északi fényt is megemlítette. A történet két idősíkon játszódik: a II. világháború után és napjainkban. A 50-es években született "apátlan nemzedék" történetét dolgozta fel, Főszereplője Törőcsik Mari. “Elmondhatatlanul zseniális és lenyűgöző, amit a filmben csinál. Csodálatos dolog volt vele dolgozni és létezni, mert az életének egy olyan pillanatában van, amikor mindent tud.”