Engelmayer Ákos 1938-ban született. A szegedi származású diplomata, történész és újságíró részt vett az 1956-os magyar forradalomban. Az 1960-as évektől Lengyelországban él, ahol 1980-ban tagja lett az akkor alakuló lengyel Szolidaritás független szakszervezetnek, 1989 elején pedig egyik alapítója volt a Lengyel-Magyar Szolidaritás ellenzéki szervezetnek. A nagyköveti posztot 1990 és 1995 között töltötte be.

A Budapest-Varsó. Utazás a szabadság felé című egyórás dokumentumfilmben Radoslaw Poraj-Rózecki rendező jelképesnek is értelmezhető utazásra kísérte Engelmayert, végigjárva vele a Budapest és Varsó közötti utat. Utazása közben a főhős találkozott a lengyel-magyar kapcsolatokban fontos szerepet betöltő barátaival: a filmben mások mellett megszólal Pákh Tibor, aki hosszú éveket töltött a Kádár-rendszer börtöneiben és együttműködött a lengyelországi ellenzékkel, és beszél a két ország 1989 előtti ellenzéki köreit összekötő egyik legtevékenyebb "futár", Buda Géza is.

A filmben szintén szereplő, Budapesten élő lengyel filmszakértő, Malgorzata Takács az MTI-nek elmondta: Engelmayer az 1956-as forradalom után kezdett érdeklődni Lengyelország iránt. Magyarországon politikai okokból nem volt esélye arra, hogy folytassa tanulmányait, így 1960-ban csaknem háromezer kilométeres biciklitúrát tett Lengyelországba, 1962-ban pedig autóstoppal újabb lengyelországi útra indult, amely során segédmunkásként dolgozott és lengyelül tanult. "1964-ben megnősült, és már tudta, hogy Lengyelországban fog maradni" - idézte fel Malgorzata Takács.

A dokumentumfilm Engelmayerék jelenlegi lakhelyén, a Varsó melletti Podkowa Lesnában zárul. A község a Lengyel-Magyar Szolidaritás bölcsőjének is tekinthető - a szervezet 1989. február 18-án ott tartotta alapítógyűlését. A főleg a wroclawi ellenzékiekből, ezen belül az 1981-től működő Lengyel-Csehszlovák Szolidaritás tagjaiból álló néhány fős lengyel csoport, valamint Engelmayer és Buda Géza azon a találkozón dolgozta ki a lengyel és a magyar ellenzék együttműködési tervét. A szervezet saját szamizdatlapot adott ki, 1989 júniusában küldöttsége Budapesten részt vett Nagy Imre újratemetésén.

"Derűjével, sajátos humorérzékével Engelmayer Ákos egyfajta békét hozott ebbe az összeesküvői körbe" - emlékezett vissza az MTI-nek nyilatkozva a podkowai alapítógyűlés résztvevője, a Lengyel-Magyar Szolidaritás egykori wroclawi szóvivője, Andrzej Szczesniak, hozzátéve, hogy Engelmayernek köszönhetően a lengyel ellenzék újabb magyarországi kapcsolatokat tudott teremteni a kommunizmus bukása előtt.

A dokumentumfilmet a lengyel Poraj Media filmgyártó cég készítette a varsói Lengyel Történelem Múzeuma támogatásával. A wroclawi bemutató után beszélgetést rendeznek Engelmayer Ákossal, valamint Tischler Jánossal, a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatójával.

Forrás: MTI

Fotó: Molnár Ferenc, Państwowa Wyższa Szoła Zawodowa