2007. 02. 05. Vajda Judit
Elek Judit: A hét nyolcadik napja
A vég utáni kezdet
A legendás Máriássy-osztály Szabó István, Kardos Ferenc, Gyöngyössy Imre, Rózsa János, Gábor Pál és Kézdi-Kovács Zsolt mellett mára méltatlanul elfeledett tagja, Elek Judit két utolsó (dokumentum)filmjét (Mondani a mondhatatlant – Elie Wiesel üzenete, Egy szabad ember – Fisch Ernő élete) követő tíz év szünet után olyan nagyjátékfilmmel hívja fel magára ismét a figyelmet, amely máris dicsekedhet egy fesztiváldíjjal(A hét nyolcadik napja Kairóban a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést nyerte).
Köztudott, hogy a hajléktalanok közt nem egy értelmiségi előfordul |
Ez az elzárkózás oldódik fel a történet végére, és hősünk mégiscsak megtapasztalja egy egészen rendhagyó, számára elsőre elfogadhatatlan csoportban a valahová tartozás érzését (sőt ennél többet), miután mindent és mindenkit elvesztett, amikor azt hiszi, hogy már nincs tovább, a vég utáni kezdetkor, azaz a hét nyolcadik napján (bár a cím lehet kettős értelmű, és jelentheti azt is, hogy „sohanapján”). Elek Judit filmje mindezzel nem annyira hiteles akar lenni, mint inkább egyetlen ember egészen speciális sorsát, egyéni helyzetét megjeleníteni. Az, hogy nem teljesen sikerült az egyéniben az általánosat megragadni, apró szépséghiba csupán.