Filmhu: Eredetileg egy világvégi kis házban kellett volna találkoznunk. Elköltöztél a városból?

Fliegauf Benedek: Most forgatókönyv írás közepén vagyok, ilyenkor csak hétvégén jövök vissza a városba. Van egy kis faházunk az erdő közepén, nagyon szeretem. Úgy reggelizek, hogy lerázom a fáról a szedret, majd bele keverem a joghurtomba. A kertben egy slaggal zuhanyozok, van egy hálóágyam. Ilyenek.

Közel a természethez - a kameránál Pohárnok Gergő, mellette Fliegauf Benedek

Filmhu: Élet a természet közepén. A Tejút című „ambient filmedről” is olyasmiket lehetett olvasni, hogy olyan, mint egy természetfilm.

F. B.: A Tejút inkább csak a nézőpontját tekintve természetfilm, amúgy sokkal inkább képzőművészeti film, ha már keresünk rá egy skatulyát. Vonnegut azt mondta, hogy a skatulyákat sokan összekeverik a WC-vel. Nem baj. Ez a film az embert nem tekinti főszereplőnek. Itt az ember egyenrangú az őt körül vevő tájjal, környezettel. És ez nem egy tipikus játékfilmes szemszög. Ez a szemszög inkább egy alien szemszöge.

Filmhu:Sajátos.

F. B.: De ez csak az én értelmezésem. Ennek a filmnek az a lényege, hogy nagyon tág teret ad a különböző értelmezéseknek. Mindenkinek a saját asszociációira kell figyelnie.

Filmhu: Ez azt jelenti, hogy ennek a filmnek a fő formai elve a széttartás? Hogy a történet szétágazik, hogy inkább egy asszociációs folyamot látunk?

F. B.: Igen, de közben egy nagyon fegyelmezett és koncentrált film, legalábbis nekem. Kontrolláltabb és koncentráltabb, mint a Dealer. Hiszen a meditáció és a koncentráció ugyanoda érkezik, és ez egy nagyon erősen meditatív film. Számomra ez benne a legfontosabb: lecsendesíti a tudatot, ahogy a meditáció teszi.  A Tejút fraktál jellegű film: a legkisebb része is olyan, mint az egész. Ebből a szempontból olyan mint az eddigi filmjeim.

Filmhu: Tehát akkor a Tejút úgymond terápiás céllal készült, hogy kiemelje a nézőt a mindennapi életből? 

F. B.: Mostanában foglalkoztat az a kérdés, hogy mit művel egy film a nézőjével, hogy jövünk ki utána a moziból. A Sin City után úgy éreztem, hogy örömmel megölnék néhány járókelőt. Bízom benne, hogy Rodriguez valami mást szeretett volna.  Annyi stimuláns van körülöttünk, annyi inger ér minket, hogy tűszerűen beszűkült a tudattal, riadtan szaladgálunk. Ez a film remélhetőleg tágít rajtunk egyet. Szelíddé és nyugodttá tesz. És ez jó.

Filmhu:A Tejút-nak nincs szövege, márpedig a korábbi filmjeidben nagyon nagy jelentősége volt a szavaknak. Nem volt rossz lemondani róluk?

F. B.: Nem, sőt. Pontosan tudom, hogy a Dealer-ben melyik jelenetből bomlott ki ez a látásmód. Annak a jelenetnek a végén a dealer és a kislány mintha egy bolygón állnának, és ott egy dialógus nélküli,  mély és bonyolult viszony alakul ki közöttük. Nincs egy szó sem. Ebben két dolog ragadott meg. A Duna-part egyszeriben átlényegült egy önálló bolygóvá. Másrészt rájöttem, hogy az óriás totálokkal kifejezhetek valami olyat, amit hagyományos snitteléssel lehetetlen.
A másik ihletforrás egy netes játék volt, a bátyám küldte át a linkjét azzal, hogy „nem fogod megbánni”. És igaza lett. Samorost a neve. Ez egy zseniális játék, mindenkinek nagyon ajánlom. Kis bolygószerű helyeken kell játszani, s olyan meseszerű hangulata van, ami nagyon hasonlít a Tejút hangulatára. Erre csak nemrég jöttem rá.
 

"Az óriási totálok kifejeznek valamit, amit a hagyományos snittelés nem"

Filmhu:
A filmet beválogatták a Locarnói Filmfesztiválra. Mi a véleményed a filmfesztiválokról, adnak valamiféle megerősítést, érdekelnek egyáltalán?

F. B.: A filmfesztiválokat rezervátumoknak látom. A szerzői filmes kihalóban lévő állatfaj. Szeretek olyan országban élni, ahol meg lehet csinálni egy olyan filmet, mint a Tejút. Aki ismeri a nemzetközi helyzetet, az tudja, hogy egyre nehezebb „kaptafáktól” eltérő filmeket csinálni. Magyarországon – minden nehézség ellenére – kedvező a helyzet.

Filmhu: A populáris műfaj tehát nem érdekel?

F. B.: Furcsa ez, mert én négy éve kizárólag nagy tömegeknek szóló projekteken dolgozom. Az egyik egy fantasy film, ami a nagy költségvetés miatt most halasztást szenved, a másik egy ugyanilyen közönségfilm, egy szerelmes film. Jelenleg két végletben dolgozom tehát. Nagyon örülök neki, hogy ez semmilyen meghasonlást nem okoz bennem. A szerzői film inkább csak a lényegről beszél. A populárisabb dolgokban el kell rejteni, be kell csomagolni ezt. Mind a kettőben lehet minőségi, értékteremtő munkát végezni. Mindkettőnek van létjogosultsága.

Filmhu:Ezek a nemzetközi piacra készülnek?

F. B.: Persze, itt nagy stúdiókkal állunk kapcsolatban. A Tejút inkább olyan, mint egy elsőfilm, kompromisszummentes, szélsőséges.

Filmhu: A Dealer -hez és a Rengeteg-hez képest miben más még a Tejút?

F. B.: A magja nagyon más. Az eddigiekben inkább azt próbáltam megfogalmazni mit veszítettem el. A Tejút inkább arról szól, hogy mit találtam meg. 

Filmhu: Általában ugyanazokkal szoktál dolgozni, most is így volt?

F. B.: Létezik egy úgy nevezett Raptors’ Kollektíva, aminek senki sem gondolja, hogy a tagja lenne, de én azért tudom, hogy igen. Ők a film különböző pontjain különböző pozíciókban feltűnnek.  Én írtam, rendeztem, látványt terveztem, zenét szereztem, és a production design-t is én csináltam. Úgyhogy ez egy home video.

"Ez a film remélhetőleg tágít rajtunk egyet"

Filmhu: A zeneszerzés hogyan jött?

F. B.: Minden filmemben én csinálom a „zenét”. Most, hogy együtt dolgozom zenészekkel, Gyulai Csabával és Farkas Zoltánnal, megtudtam tőlük, hogy amit én csinálok, az zeneszerzés. Nagyon meglepett, de örültem neki. Imádom a minimál technót, az ambient legszélsőségesebb ágait, az elektroakusztikus kísérleteket, és most ott ültem, hihetetlen lehetőségek a kezemben, 5.1-es keverés, dolby digital satöbbi, adott minden – és nem… A film erős vizualitását nem írhattam felül, hanem érte kellett dolgozni. Úgyhogy a zörejbe, atmoszférába szervesülő zenén dolgozunk. A kép és a zene így mellérendelő viszonyban van. A meditatív állapotot nem zavarhatom meg. Néha úgy érzem olyan vagyok, mint a csigák a Bóbitá-ban. Őriznem kell a néző álmát. Hát majd meglátjuk.