A három interjúalany története sokban különbözik egymástól (egyikük előre tudja és jelzi is környezetének a közelgő halált, míg a másik még akkor sem hiszi el, amikor a külvilág számára már nyilvánvaló; egyikük maradni akar odaát, a másik tudatosan dönt a visszatérés mellett), a következmény azonban egyforma: a történtek hatására mindhárman nagyon megváltoztak. A halálközeli tapasztalat után jó ideig úgy éltek, hogy a külvilág felé más arcukat mutatták, mint befelé; minduntalan szerepeket játszottak, miközben nehezen tudták újra megszokni a testben való létet, hiszen előtte „benne voltak a mindenben”.
A rendkívül izgalmas, szinte félelmetes történetek, a szimpatikus interjúalanyok és a sallangmentes elbeszélés együtt teszik igazán erőssé a filmet. „Az utolsó élményünk az első élményünk” – mondja Nádas Péter. A halálba átvezető barlang a szülőcsatornához hasonlítható; kezdet és vég így ér össze. A Csillogás után alig várom, hogy Fliegauf Benedek filmet készítsen a születésről...
