A horrorsorozat legújabb, harmadik, részét tradicionálisan Halloween hétvégéjén, idén október 27-én, mutatták be elképesztő sikerrel 3167 amerikai moziban. Nemcsak a korábbi részek sikerét múlta fölül, ismét maga mögé utasította versenytársait is, és a hétvége messze legjobb bevételét produkálta!

Több mint egy éve nem tudott ilyen jó eredménnyel indulni egy hasonló korhatárú film sem. Pláne, hogy a sorozatok folytatásai a legritkább esetben hoznak jobb eredményt, mint az előző részek.

A Fűrész 2004-ben indult diadalútjára 18.3 millió dolláros bevétellel az első hétvégéjén, amit bőven felülmúlt a tavaly bemutatott folytatás 31.7 milliós eredménye. A harmadik film 10 millió dolláros büdzséből készült, a korábbi részek alkotógárdájának közreműködésével garantálva a vért, a brutalitást és a sikolyokat.  A 340%-os megtérülés jó ok lehet arra, hogy a Lionsgate még évekig folytassa a népszerű  horror-sorozatot...

Ugyanezen a héten, limitált kópiaszámmal, sikerrel startolt az amerikai mozikban a hamarosan itthon is bemutatásra kerülő Babel (Brad Pitt, Cate Blanchett és Gael Garcia Bernal főszereplésével). Két városban (New York, Los Angeles), hét vásznon vetítették csupán, de így is majdnem 400.000 dolláros bevételt produkált.

Mint ahogy a mexikói rendező, Alejandro Gonzalez Inarritu (21 gramm,Korcs szerelmek) korábbi munkáit is, eddigi legnagyobb sikerét, a Babelt is összefonódásokkal teli történetvezetés és az idősíkok váltogatása jellemzi. Ez alkalommal egy tragédia következményeit követhetjük nyomon Mexikóban, Afrikában és Japánban. Az Oscar-esélyes film Cannes-ban már elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, és most az Egyesült Államokban is elismerő kritikákat kapott.