Gaál Istvánt idén szeptemberben helyezték örök nyugalomra, így a kiállítás-megnyitót szervezők megemlékezésnek is szánták; a hangsúly a fényképekről magára a művészre került. Az Olasz Kultúrintézet igazgatója, Arnaldo Dante Marianacci személyes hangú köszöntőjében idézte fel a Gaál Istvánnal való első találkozásának történetét. Ezt követően - az alkotó munkássága iránti tiszteletadásként - három film került levetítésre. Az első az 1957-ben készült Pályamunkások című rövidfilm volt, majd egy dokumentumfilm következett, amely a művész élet(műv)ébe vezetett be. Az utolsó kisfilm az In Memoriam Gaál István címet viselve betekintést adott a városfilmezésbe, amely a rendezőt utolsó éveiben leginkább foglalkoztatta.
A Szörényi László által moderált beszélgetésen Gaál István barátai, munkatársai szólaltak meg. Sára Sándor rendező-operatőr, aki a közös filmek kapcsán elmesélte, egyszer azon különböztek össze egy forgatáson, hogy jobbról balra, vagy balról jobbra kocsizzon-e a kamera, az ilyen konfliktusok rendre termékeny megoldásokhoz vezettek, s ezeket követően mindig megtalálták a közös hangot. Schrammel Imre keramikus művész Gaállal való első találkozásáról beszélt, Kincses Károly pedig a fotók kapcsán mesélte el élményeit a művészről.
 |
| Ezer szállal kötődött Olaszországhoz, amit az érzékeny képek is bizonyítanak |
A személyes történetek felidézték Gaál István alakját, azon túl is, amit a könyvekben olvasni lehet munkásságáról. Később Sebestyén Márta furulya- és énekművésznő lépett színre, aki a Gyökerek-ben, Gaál István Bartók Béláról készített filmjében dolgozott együtt a rendezővel. Vincze Teréz filmesztéta a rendező alkotásainak a filmművészetben elfoglalt különleges pozíciója mellett érvelt, Zalán Vince, a Gaál-monográfia szerzője pedig a kötet megírásának hátterébe engedett betekintést.
Végül vetítésre került a művész Velencéről készült – sajnos befejezetlenül maradt - filmje. A 10 órányi nyersanyagból a Duna TV munkatársai egy nagyjából 10 perces összeállításban igyekeztek megmutatni, hogyan is látta a rendező a várost, illetve hogyan képzelte el magát a filmkészítést. Gaál kézművesnek tartotta magát. Ez leginkább a képekhez való hozzáállásában mutatkozott meg, mivel hitte: ha nem jó a képed, nem lehet jó a filmed. Ezt az ars poeticát tükrözik vissza a kiálításon látható, különös érzékenységgel megkomponált, fény-árnyék játékokkal teli fotók, amelyek egyértelműen bizonyítják a művész rajongó szeretetét az olasz tájhoz, az ott élő emberekhez – valamint az egész itáliai kultúrához.
Gaál István pályájáról bővebben a Filmtörténet site-on olvashatnak.
