Filmhu: Mennyi ideig tartott a forgatókönyv megírása? Mekkora rutinod van benne?

Géczy Dávid: Négy-öt éve írtam egy nagyjátékfilm forgatókönyvet, amit Bacsó Péterrel és Mispál Attilával - akik konzultánsként vettek részt a munkában -, illetve sok más íróval együtt átdolgoztam, de rájöttem, hogy nem lehet fejest ugrani; először írni kell egy kisjátékfimet, amivel be tudom bizonyítani, hogy akár egy nagyon egyszerű történetet is meg tudok írni.  Kérdezték többen, miért nem rólam szólnak a történeteim, holott ezek bizonyos fokig rólam szólnak, a gyerekkoromról, tehát a figurákat ismerem, a Hangárban viszont az alapszituáció egy kreált zsánerhelyzet. Ezen belül szerettem volna egy olyan történetet elmesélni, amiben nem a vér meg az erőszak dominál, hanem a pszichológiai, zsigeri, verbális erőszak.

Filmhu: Elég naturális a film ábrázolásmódja; amikor kitaláltad a sztorit, már tudtad, hogy így akarod megrendezni?

G. D.: Szerintem a film még így is nagyon visszafogott - sokat finomkodtunk. A valóságban mocskosabban kellene beszélnie egy ilyen közegből jött embernek, de nem akartam egy paraszt-proli filmet készíteni. Nem szeretem azt, amikor nincs nyelvi humor, nincs nyelvi töltés. Ez legtöbbször akkor működik, amikor a színészek improvizálhatnak, ám most nem volt lehetőségünk egy jelenetet többször felvenni. Csak azt valósíthattuk meg, ami meg volt írva.

"Azt mondják, ez végre egy tökös rövidfilm."

Filmhu: Ez nem ment bizonyos fokig a film rovására?

G. D.: Persze, aki sokat nézi a filmet, az észreveszi a hibáit. Ennek ellenére elégedett vagyok. Általában a viszonyulás egy ilyen belső viszolygással indul; kik ezek az emberek, mit fognak csinálni. Aztán elkezdenek a karakterek működni, és a legvégén direkt elmegy a vígjáték irányába. Azzal próbáltam kísérletezni, hogy késélen táncoltattam a reális, valódi drámai szituációt és a humort, hogy már-már szürreálisnak, hihetetlennek tűnjön, aztán megint vissza próbáltunk váltani komolyba. Ez volt a cél, de lehet, hogy nem mondtuk fel a leckét ötösre. Ez a legnagyobbaknak sikerül jól, például Formannak, Polanskinak. 

Filmhu: Milyen hamar jöttek bele a színészek egymás alázásába és fizikai bántalmazásába?

G. D.: Szabó Simon és Fogarasi Gergő alapvetően olyan színészek, akik magukból próbálnak hozni valamit. A próbákon nem nyújtottak száz százalékot. Simonon érzékelhető volt, hogy nem fogja magát  a próbákon elsírni,  vagy lemenni „olyan mélyre”, a forgatáson pedig mondta, hogy ne vegyem sértésnek,  de nagyon bunkó lesz. Gergő pedig a visszahúzódó-dadogó jelenet után elvonult, összetört öt széket, majd visszajött, hogy kezdhetjük. Csak így lehetett, és ha több lehetőségünk van, ha több nyersanyagra tudunk forgatni, akkor még többet ki lehetett volna hozni belőlük. Nagy próba volt a színészvezetést ennyi idő alatt jól „nyélbe ütni”.

Filmhu: Következő tervek, esetleg egy nagyjátékfilm?

G. D.: Vannak tervek: az egyik ilyen a Merülés az éjszakába című filmtervem, amiben megtalálhatóak ezek a figurák, de jobban kibontva. A történet egyik szála egy ipari búvárról szól, aki a csatornákban nőket gyilkol. A másik középpontjában pedig egy volt titkosügynök áll, akiből behajtó lett; őt Dörner György alakítaná elképzeléseim szerint.  

Filmhu:Mi a Hangár erőssége szerinted?

G. D.: Azt mondják, hogy végre ez egy tökös rövidfilm. Én rengeteg töketlen rövidfilmet, kísérleti filmet láttam, ahol nem kísérleteznek semmivel. A Hangárban egy normális történetet megpróbáltunk egy gengszterfilm műfaja szerint elmondani, és azt gondolom, nem buktunk meg. Nem tökéletes, de elemeiben működik; vannak benne olyan mondatok, amiket a közönség nagyon szeret, és vannak benne jól működő fordulatok. Ha másért nem is, akkor egyébként a színészek játéka illetve a hangulat miatt érdemes megnézni a Hangár-t.