Magyar női filmes az Oscar-versenyben

A lyukas zászló ( Torn from the Flag ) című 56-os dokumentumfilm producer-rendezője, a Hollywoodban élő Kovács Klaudia képviseli Magyarországot a kanadai St. John's Női Filmkészítők Nemzetközi Fesztiválján október 16-án – tudhatjuk meg az Indextől. Emellett részt vesz az idei Oscar-versenyben a legjobb dokumentumfilm kategóriában.

A kanadai fesztivál felhívja a figyelmet a tényre, hogy a filmrendezőknek 2006-ban csak 7 százaléka volt nő, a filmkészítés vezető beosztásaiban (például producerként, rendezőként vagy operatőrként) a nők 15 százalékkal voltak képviselve. A játékfilmes kategóriában rendezőnő még soha nem kapott Oscar-díjat, a dokumentumfilm műfajában 11 nő vehette át a rangos hollywoodi eimlismerést.

Az alkotás - amelyben láthatók két legendás magyar származású hollywoodi művész, Kovács László és Zsigmond Vilmos 56-os felvételei - tavaly novemberben Hollywoodban debütált az AFI (Amerikai Filmintézet) fesztiválján, amely Észak-Amerika egyik legjelentősebb szakmai eseménye.


Kovács Klaudia Zsigmond Vilmossal


Belgrádi díj a Jegyzőkönyvért

A Magyar Filmunió tudatta, hogy Szilágyi Varga Zoltán Mansfeld Péter emlékére készített szénrajz animációja a régió legjobb animációs filmje díjat nyerte a belgrádi „Balkanima” filmfesztiválon. 

Október 7 -11. között rendezték meg a szerb fővárosban a Balkanima filmfesztivált, az európai animáció ünnepét. A seregszemlén a régió legjobb animációja díjat Szilágyi Varga Zoltán alkotása nyerte el. A Jegyzőkönyv - Mansfeld Péter emlékére című mozgóképet a nemzetközi közönség a berlini filmfesztivál versenyprogramjában láthatta először, és azóta számos meghívást és díjat nyert külföldön. A Kecskemétfilm stúdióban készült hétperces alkotást Damaszkuszban és az olaszországi Dervióban méltatták díjakkal.




Forgács Péter képviseli Magyarországot a Velencei Biennalén

A HVG értesülései szerint Forgács PéterCol tempo” című munkáját választotta ki a zsűri a jövő évi Velencei Biennálé magyar pavilonjában való részvételre. A privátfilmek felhasználásal készült epikus filmes műveiről ismert alkotó Rényi András kurátorral együtt pályázott. 

A pályázat adatai és a pályaművek dokumentációja letölthető a Műcsarnok honlapjáról.

A tavalyi Biennálén a magyar bemutatkozás nyerte a legjobb  nemzeti pavilonnak járó fődíjat. Akkor a Bécsben élő, magyar származású Andreas Fogarasi munkáját láthatta a Biennále közönsége.


Forgács Péter Von Höfler vagyok című alkotása


Greenaway prágai forgatást tervez

Lengyelország után most alkalmasint Csehországban keres partnereket a munkához – adta hírül az MTI.

A rendező, aki Nightwatching című Rembrandt-filmje premierjére érkezett a cseh fővárosba, sajtóértekezletén jelentette be szándékát, és megemlítette, hogy éppen Oskar Kokoschka életének megfilmesítése foglalkoztatja; az osztrák festőművész három évig élt Prágában.

Greenaway, aki húsz éve járt utoljára a Moldva-parti városban, úgy fogalmazott, hogy beleillik az elképzeléseibe. Elmondta, hogy Lengyelország után most alkalmasint Csehországban keres partnereket a munkához.

A Kokoschka-film főszerepét John Malkovichnak szánta, de mint mondta, cseh színészeket is szeretne foglalkoztatni.