Szociológia írásokban szembesültem azzal, hogy miután 2012-ben leszállították az tankötelezettséget 16 évre, gyerekek ezrei kerültek ki az oktatásból. Elkezdtem jobban utána olvasni, és egyre világosabbá vált, hogy sok esetben ennek a hátterében az áll, hogy a legtöbb érintett családnak anyagilag jobban “megéri", hogy dolgozni küldjék a gyereket, mint hogy iskolába járassák.
A Szünet egy vidéki szakiskolában játszódik, ebben hasonlít korábbi Inkubátoros nagyjátékfilmtervedre, a Közönyre. Ismerős számodra ez a közeg?
Az én szüleim is tanárok, apukám egy szakközépben tanít, anyukám pedig iskolaalapító. Ebben nőttem fel.
Hol találtátok meg a megfelelő helyszínt?
Szűkösek voltak a lehetőségeink, hogy merre indulhatunk el, mert a film kis költségvetéssel készült. Táborosi András, a film operatőrének szülei is tanárok, ezért első körben saját ismeretségi körön belül kerestünk iskolát, végül az apukáján keresztül találtunk rá a megfelelő helyszínekre Dunaújvárosban. A filmbéli iskola valójában két működő és egy használaton kívüli iskolából lett összerakva.
Terhes Sándor és Simó Katalin a Szünetben
Támogatások nélkül honnan teremtettétek elő a költségvetést?
Kétszer is nekifutottunk vele a Huszárik Zoltán-pályázaton, ám mind a kétszer elutasították. Én úgy voltam vele, hogy nem várhatunk tovább, jónak tartottam az ötletet és nem akartam éveket várni arra, hogy az iskola után újra kamera mögé állhassak. Dolgoztam előtte a legutóbbi Terminátorban, mint másodasszisztens, ebből volt egy kis pénzem, amihez még a Proton Cinema is hozzátett. Később Zachar Balázs a film producere, egy alapítványnál és az EMMI-nél pályázott sikerrel, és így kijött egy akkora összeg, ami elég volt arra, hogy ezt a minikoncepciót megvalósítsuk.
Kik voltak az alkotótársaid?
Zachar Balázzsal az Inkubátor óta vagyunk kapcsolatban. Korábban is tetszett neki az ötlet, és amikor mondtam neki, hogy szerintem bele kellene vágni, akkor egyből azt mondta, csináljuk. Én, mint rendező annál többet nem is kívánhattam, hogy egy ilyen gerilla filmnél valaki ott van mögöttem az összes munkafolyamatnál és támogat a döntéseimben. Táborosi András volt az operatőr, akivel már a diplomafilmemet, a Zabigyereket is együtt csináltam. Iszonyatos energiákat tud mozgósítani, nem ismer lehetetlent. Ha kell, századszorra is lejött volna Dunaújvárosba snittelni, újra és újra végig gondolni, hogyan filmezzük le a cselekményt. Nem lehet tőle olyat kérni, amit ne teljes odaadással csinálna. Tuza-Ritter Bernadett a film vágója, régi barátom, ő tanított meg sok-sok évvel ezelőtt, hogy miről szól a vágás folyamata. Szakos Kriszta, a feleségem egyben a film jelmeztervezője, ez egészen végigkísért és támogatott. Sokszor lát el fontos tanácsokkal.
Hogyan találtatok rá a fiúra, aki Zolit játssza?
Dunaújvárosban végigjártam az összes szakiskolát, körülbelül 300 sráccal találkoztam futólag. Amikor beléptem Huszta Dominik osztályába, rögtön feltűnt ő, hátul ült, de még így is éreztem azt, hogy minden benne van, amit keresek. Tudtam, hogy neki kell játszania Zolit.
Kölcsey Levente
A két tanárral, akit Terhes Sándor és Simó Katalin alakítanak, az iskolarendszer két végletét szeretted volna megtestesíteni?
Nem. Természetesen ellentétes a két karakter, de nem gondolom, hogy a két végletről beszélnék. Terhes Sándor karaktere belefáradt a mókuskerékbe, napi szinten küzd pitiáner problémákkal. A filmbéli szituáció egyébként teljesen valós, az egyik dunaújvárosi igazgatóval beszélgettünk róla, hogy épp várja a neonokat, és hogy mennyi papírt kell kitöltenie, hogy egy 300 forintos villanycsövet megkapjon a tankerülettől. Egy fárasztó élet, aminek nincs más célja, csak hogy túlélje a napot. Szerintem ez az érzés, főleg a szakközépiskolákban teljesen átlagos. A tanárnő úgy képzelem, hogy felvázolt Zoli számára egy víziót, hogy tanulással többre juthat, mint amit otthon lát. Az ő jelleme ritkább ebben a közegben, de az ő magatartása szerintem az, amit a szakmája megkövetel.
Hogy látod, a tanárok egyéni felelőssége, vagy inkább a rendszer hibája az, ami a Zolihoz hasonló gyerekekkel történik?
Is-is. Nyilván rossz a rendszer, de ez nem mentesíti az egyént, ha egyszer van lehetősége egy ilyen helyzetben változtatni. Ha egy diákban van szándék, hogy javítson, hogy többet érjen el, mint a szülei és ebben otthonról nem támogatják, akkor a tanároknak mindent el kell követni, hogy ebben a célban erősítsék.
Mi a helyzet a filmbéli szülőkkel, akik eldöntötték, hogy kiveszik a gyereket az iskolából?
Szerintem nem rossz emberek, akik szándékosan szeretnék derékba törni a saját fiúk életét, egyszerűen csak más a perspektíva. Húsbavágóbb kérdések mentén szerveződik egy ilyen családban az élet, például, hogy hogyan éljék túl a következő hetet. Hiányzik a minta arról, hogy magasabb végzettséggel nagyobb értékű munkát tudsz szerezni, amivel jobb életet tudsz biztosítani a családnak.
Te hogy voltál vele ilyen korodban, mennyire láttad, hogy mihez akarsz majd kezdeni?
Szerintem tizenhat évesen valójában senki sem tudja eldönteni, hogy mit kéne kezdeni az élettel. Zoli sem, de az erő, amit a tanárnő képvisel az életében abba az irányba tereli, hogy akarjon valamit a jövőtől. Nagyon hajlékony kor, ezért döntő befolyású, hogy ki az, aki itt meghatározza a gondolataidat. Rám a fociedzőm és anyukám volt ilyen hatással, ezért csak a foci és az irodalom érdekelt, de hogy mi lesz később, arról csak valami egészen homályos vízióm volt.
Hogyan ébredtél rá, hogy filmkészítéssel szeretnél foglalkozni?
Gimnázium után elég sokat keresgéltem. Több egyetemet is elkezdtem, igazán egyik sem érdekelt végül, amikor beiratkoztam szociológiára az ELTE-n, felvettem pár filmes órát is. Volt egy nagyon kedves tanárnő, aki a modern olasz filmet tanította, és egyszer mondta nekünk, hogy az olasz intézetben vetítenek egy Pasolini-rövidfilmet, érdemes megnézni. A túró volt a címe. A film nézése közben komoly érzelmeken mentem keresztül. Szorosan összefügg ez az élmény azzal, hogy elhatároztam, szeretnék én is filmeket készíteni azért, hogy ilyen érzelmeket váltsak ki másokból.
Korábban nem is érdekelt a dolog?
Soha nem gondolkodtam róla, fogalmam sem volt a filmkészítésről. Otthagytam a szociológiát és visszaköltöztem Pécsre, ahol találkoztam Pamuki Krisztiánnal, aki megtanított a kép és a történetmesélés alapjaira. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy amikor elhatároztam, hogy filmezni szeretnék, akkor vele hozott össze a sors. Utána filmekbe kezdtem bedolgozni, majd felvettek az SZFE-re.
Most melyik filmesek vannak rád a legnagyobb hatással?
Mint pécsi nem hagyhatom ki Tarr Bélát. Az erkölcsi tartás, ahonnan szól, azt hiszem nagyon ritka a világunkban. Cristi Puiut fantasztikusnak találom és mostanában nagyon sok filmet néztem Ken Loach-tól, aki kérlelhetetlenül filmezi az elnyomottak világát évtizedek óta.
Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy a Szünet bejutott Locarnóba?
Éppen dolgoztam egy filmben, amikor csörgött a telefonom és Locarnóból kerestek. Nagyon boldog lettem, de kérnem kellett, hogy hívjanak vissza, mert épp mellettem állt a rendező, próbáltam tolmácsolni a stábnak, hogy mit gondol a díszletben folyó vitáról. Nagy elismerés, hogy beválasztották, jó érzés, hogy a film gondolatisága Európában is meg tudja szólítani az embereket.
Ha nem online rendeznék, elutaztál volna?
Természetesen.
Milyen filmterven dolgozol jelenleg?
Nem engedtem el a nagyjátékfilm-tervemet, hamarosan szeretnénk vele pályázni a Filmintézethez. Jelenleg van bent egy rövidfilmes pályázatom is, szeptemberben dől el a sorsa. Bodor Ádám Konyhatitok című novellájának feldolgozása.
A Szünetet augusztus 9-15. között a Locarnói Filmfesztivál keretében, a Festival Scope oldalon lehet megnézni, ahol a szervezők 1560 darabban limitálták a jegyeket. A kisfilm itthon először a Friss Hús programjában, szeptemberben lesz látható.
