2015. november 13-án Antoine Leiris otthon vigyázott másfél éves kisfiára, mikor a hírekben látta, hogy a Bataclan színházat, ahova felesége aznap este ment, a koncert közepén terrortámadás érte. Néhány pokoli óra után azt is megtudta, a nő az áldozatok között van. Miután végre megengedték, hogy lássa a holttestet, Leiris meglepő Facebook-bejegyzést írt a terroristákhoz címezve, melynek első sorai azóta híressé váltak: „Péntek este elloptátok egy kivételes lény életét, életem szerelméét, a fiam édesanyjáét, de csak azért sem gyűlöllek titeket”.

Kilian Riedhof filmje Leiris 2016-os Csak azért sem gyűlöllek titeket című bestselleréből készült. A szerző értelmezésében a terrortámadásokat elkövető vallási fanatikusok célja, hogy féljünk, ezért lemondjunk szabadságunkról: elfogadjuk, hogy az utcán járőröző katonák bármikor igazoltathatnak, hogy telefonjainkat lehallgatják, hogy inkább ki sem mozdulunk otthonról, nehogy valami baj történjen. 

 

Veiszer Alinda és Kéri László a Mozinet beszélgetésén egyéni és kollektív gyászfeldolgozásról beszélgetett, de a terrortámadásokról szólva Kéri Franciaország modernkori történelmét is megkísérelte röviden rekonstruálni. A film a személyes történet felszíne alatt valóban komoly szociális kérdéseket feszeget. Kéri szerint a nyugati világban nap mint nap ki vagyunk téve a „random terrorizmus” veszélyének. A 2001-es repülőeltérítésen és a film témájául szolgáló párizsi terrortámadáson kívül több mint 50 áldozatot követelt a 2005-ös londoni metrórobbantás és a 2016-os nizzai gázolás is. 

Fotó: Mozinet

A szociológus saját tapasztalatai alapján is beszélt a filmben látható helyzetről, vele is megtörtént hasonló „Ezelőtt 42 évvel az első feleségem egy autóbaleset áldozatává vált, és ott maradtam egy ötéves óvodás fiúval. Szóval nekem iszonyú ismerős volt a film egy csomó olyan apró mozzanata, amit szerintem a nézők nagy része észre sem vesz. Ha hirtelen elveszted a legközelebbi hozzátartozódat, az nem egyszeri halál, hanem a következő hetekben, hónapokban újra és újra bekövetkezik.” A film finoman ábrázolta a halál tényének hétköznapi dolgokban megnyilatkozó visszavonhatatlanságát: Antoine ismételten átéli a veszteséget, mikor kinyitja felesége ruhásszekrényét vagy megtalálja árván maradt fogkeféjét.  

A film legszívszorítóbb jelenetei, mikor Antoine fia, Melvil, anyját látja a tévéképernyőn és őt kezdi szólongatni, a férfi pedig teljesen tehetetlen, elveszett. Kéri szerint a történet leginkább Jób könyvével állítható párhuzamba, mert ugyanúgy azt a kérdést feszegeti: mit bír ki az ember. Annál meglepőbb, hogy Antoine közönyös marad fájdalma okozói iránt.

 

A film június 1-től kerül fel a hazai mozik műsorára, bővebb információ és a vetítési időpontok elérhetőek lesznek a Mozinetes filmadatlapon.

Az esemény a Mozinet Nagylátószög című beszélgetéssorozatának a keretében valósult meg, a film premier előtti vetítése után, a 12. Mozinet Filmnapokon, a Puskin moziban rögzítették. A sorozat korábbi beszélgetései elérhetőek a YouTube-on.