Gaál István előző munkáihoz hasonlóan ebben a filmjében is város és vidék, árulás és hűség ellentétpárjaival dolgozik. Első három nagyjátékfilmjét gyakran trilógiaként is emlegetik, a Sodrásbannal kezdődő, Zöldárral folytatódó sorozatának az 1967-es Keresztelő a záródarabja. A városi és a vidéki élet közötti különbség, az ingázás pályája elejétől foglalkoztatta. Sára Sándorral közös, 1962-es rövidfilmjének, az Oda-visszának is ez volt a témája; a vidéki kőművesek kényszerű Budapestre ingázását problematizálja. Bár ebben a filmben erős a szociológiai érdeklődés, filmnyelvileg nem mélyül el az utazás vagy az építés folyamatában, inkább csak használja azokat egyfajta sajátos költői ritmus megteremtésére. Ehhez hasonló legismertebb rövidfilmje a Pályamunkások is remek példa arra, hogy a hangsúly a síneket építő emberek, az ő munkafolyamataik helyett a tempón, a kompozíción, a formán van.
A forma iránti elsődleges érdeklődés Gaál nagyjátékfilmjeiben, így a Keresztelőben is megmaradt. A film bonyolult dramaturgiai szerkezetében különböző idősíkokat hoz össze. A hatvanas évek második felében az ehhez hasonló történetépítés népszerű volt a magyar filmben; Fábri Zoltán Húsz óra (1965) vagy Kovács András Hideg napok (1966) című filmje is hasonló szerkezettel mesél történelemről, politikáról, az emlékezés képlékenységéről és szubjektivitásáról.
A Keresztelő elbeszélésben egy tárgy, egy gesztus, egy jellegzetes helyszín segítségével asszociatív módon ugrálunk a gyerekkor, a fiatal felnőttkor és a jelen különböző szintjei között, miközben lassan kibontakoznak a két férfi között feszülő konfliktusok. Egy-egy jelenet megismétlődik, így részletezve a különböző nézőpontok sokféleségét és árnyalva a szereplők közötti konfliktusokat. Az idősíkok közötti váltásoknak részben magyarázó, részben előre utaló szerepe van. A gyerekkori jelenetekben például egyértelműen kiderül a két barát közti leosztás: Menyus már kisfiúként is áruló volt, András pedig a közösségért felelősséget vállaló bandavezér. Talán ezek a leegyszerűsítő tanulságok a film legelnagyoltabb pillanatai, a banális pszichológiai kapcsolódások gyengítenek a film egyébként érzékeny és összetett szerkezetén.
Nemcsak az idősíkok közti váltás, de a törénet töredékessége, bizonyos szálak váratlan megszakadása is eltér a megszokott történetmesélési technikáktól. Bizonyos szereplők, például a zsidó órásmester vagy egy harmadik barát, akivel közösen terveztek emigrálni, mindössze egy jelenet erejéig fontosak, aztán nyomtalanul, következmény nélkül eltűnnek a történetből, nem is említik őket többé. Emellett a központi cselekmény részletei is hiányoznak, Andrást letartóztatják, azonban ennek nem ismerjük meg a körülményeit, ahogy nem derül ki az sem, hogy miután elfogják az emigrálni próbáló Menyust, hogyan válik a szocializmus egyik reprezentatív művészévé. Ezek a homályos foltok tovább erősítik a film emlékezést, gondolkodást imitáló ritmusát.
Bár a rendezőt látszólag jobban érdekli a szerkezettel való játék, a férfiak kettősén keresztül rendkívül összetetten beszél emberi sorstragédiákról is. Menyus gyerekként elárulta Andrást. Később a két fiú megszökött a katonaságból. Mindkét férfi tehetséges volt, Menyus szobrászként, András íróként emelkedett ki a többiek közül. Emigrációt fontolgattak, Menyus és egy barátjuk meg is próbálta, sikertelenül. Andrást börtönbe csukták. Kiszabadult. Közben Menyus sikeres lett. Például olyan döntések árán, hogy megszakította a kapcsolatot legjobb barátjával, Andrással, miatta pedig húgával, Jolánnal is.
Két megkeseredett ember alakja rajzolódik ki a történetből. Menyus ugyan befutott szobrász, lelkiismeret-furdalása tönkreteszi az életét, a rendszer kiszolgálójaként szükségszerűen bekövetkező művészi elsilányodásával nem tud együtt élni. András hiába tartja magát az elveihez, szigora és zárkózottsága megkeseríti nem csak az ő, de Jolán életét is. Bár a börtönévek alatt „Szolzsenyicini mélységű” művet írt, de a kiadatásához túl sokat kellett volna változtatni rajta, öncenzúrázni, így végül nem futott be pesti íróként, maradt vidéken iskolaigazgató.
Latinovits Zoltán és Koltai János kettőse éles kontrasztot ad. A boldogtalanságáért másokat okoló művész szenved, patetikus gesztusokat tesz, kiborul, dühöng. Keresztre feszíti magát majd dalra fakad: „Késő bánat, most már utánam a vízözön!” Latinovits érzelmi gazdagsága rendkívüli mélységet ad a karakternek, a színpadias jelenetekben a megalkuvó művész magával ragadó, sajnálatra méltó és kiábrándító oldalát is megmutatja. Megjelenésével és játékával éles ellentétben áll Koltai János merevsége, megfontolt, visszafogott beszéde, tiszta, határozott tekintete. Koltai rendkívüli érzékkel mutatja meg a karakter higgadt felszíne alatti görcsösségét, testtartásában van valami egyszerre tiszteletet parancsoló és sajnálatra méltó.
A Keresztelőben a nőknek kevésbé látványos szerep jut, inkább csak Menyus és András személyiségének bemutatásához tesznek hozzá. Menyus elvált és újra nősült. Újdonsült felesége Ida, butácska városi lány, igazi nagy szerelme a volt felesége. A kezdetben imádott férfi fokozatosan elviselhetetlenné válik Dóra (Ruttkai Éva) számára. A nárcisztikus, maga körül mindent leromboló férfi menekül Dóra elől, mert Dóra tükör, csak úgy, mint András felesége, Jolán (Majczen Mária). A nő életét áldozza András kiszolgálásáért, végignézi, hogyan teszi tönkre magát, hogyan vesztegeti el tehetségét. Szerelmük végigkíséri a filmet, már gyerekként is együtt látjuk őket. Ahogy András kisfiúként odaszalad Jolánhoz, hogy meglesse, mire a lány sírva fakad, a fiú pedig elfut, szépen szimbolizálja kettejük kapcsolatát.
András lelkiismerete hiába tiszta politikai és közösségi szerepvállalását illetően, feleségével sokszor türelmetlenül, szinte kegyetlenül bánik. Ez jelentősen árnyalja a férfi karakterét, a belső feszültségei így lepleződnek le igazán. Ennek ellenére a nő érzékenyen és odaadással kíséri a férfi életét, András börtönből való szabadulása utáni első találkozásuk pedig a film egyik legemlékezetesebb jelenete.
Az utolsó jelenetben a konfliktus eszkalálódása, a két férfi összecsapása erőtlenségében válik igazán drámaivá. Gyerekes gesztusaik és nevetséges reakcióik szomorúvá és kilátástalanná teszik a film záró jelenetsorát. Nem a múltban elkövetett bűnök jelentik az igazi drámát, de azok szorítják a két férfit elviselhetetlen tehetetlenségbe és egy kiút nélküli, megrekedt létállapotba.
A Keresztelő elérhető a Filmio kínálatában.
