A CineFest új partnerfesztiválja a Sanghaji Nemzetközi Film Fesztivál, akik június 17-én 13 ország fesztiváljának képviselőjével írtak alá együttműködést “Belt and Road” címmel. Magyarország képviseletében Bíró Tibor, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója volt jelen a megállapodás aláírásakor. Az együttműködés lehetővé teszi, hogy a résztvevő országok tapasztalatokat cseréljenek a fesztiválszervezésben, és egymás filmkultúráját népszerűsítsék, és az adott országban ritkán látható filmeket jutassanak el új közönséghez. Az együttműködés keretében Ms. Wenxia Fu, a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója és vezető munkatársai ellátogatnak az idei CineFestre, ahol a Fesztivál Kitekintő szekciójában bemutatják fesztiváljukat és elhozzák a magyar közönséghez a Keményfejű c. kínai filmet. Zhao Xiang dokumentumfilmszerű bemutatkozó alkotása elhagyott kínai gyerekekről szól, megható és furfangos történet arról, hogy az egyéni vágyak hogyan kerülnek szembe a közösséggel szembeni kötelezettségekkel. A film vetítése szeptember 14-én 19:00-kor az Uránia teremben lesz.


Ázsia több filmmel is képviselteti magát: a Hongkongi Filmnapok a berlini székhelyű Hong Kong-i Gazdasági és Kereskedelmi Irodával való együttműködésben valósul meg a Jameson CineFesten, szeptember 12-én és 13-án. A két napos rendezvényen 1-1 hongkongi filmet vetítenenk le. Szeptember 12-én lesz a Dream Home c. film vetítésére, melynek rendezője Pang Ho-Cheung. Szeptember 13-án 17:00-kor lesz a Hongkongi Filmnapok nyitóünnepsége, melyen köszöntőt mond Ms. Alison Lo, a berlini Hong Kong-i Gazdasági és Kereskedelmi Iroda igazgatóhelyettese és Bíró Tibor, a CineFest igazgatója. A megnyitót követően, 17:20-kor indul a Szigorúan piszkos ügyek Andrew Lau és Alan Mak rendezésében. 


A Közel-Keletről is láthatunk majd filmeket: a CineFest országfókusz-sorozatában ezúttal Izrael mutatkozik be. A programban rögtön a nyitónapon szerepel egy amerikai-izraeli koprodukció Richard Gere főszereplésével, valamint Golden Globe-ra jelölt örökzöld filmklasszikus a magyar származású zseniális humorista, Ephraim Kishon rendezésében (A Blaumilch-csatorna) és válogatás a kitűnő filmiskola, a Sam Spiegel Film School filmjeiből. A zsűri munkájában Dita Guery, a neves forgatókönyvíró vesz részt, szeptember 10-én A Blaumilch-csatorna című Kishon-vígjáték után pedig kerekasztal-beszélgetés foglalkozik a pesti és az izraeli humor összefüggéseiről. 

Ephraim Kishon 

Lesz kritikusi workshop is: a fesztivál és a FIPRESCI együttműködése tavaly tovább bővült azzal, hogy Berlin és Varsó „A” kategóriás mustrái után a CineFest is elindította a Talent Campus elnevezésű kezdeményezést, amely fiatal, harminc év alatti, a régióban (Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában) élő tollforgatóknak szól. Az idén második alkalommal megrendezett, "Critical Skills Workshop" elnevezésű, nemzetközi szakemberek által tartott képzés angol nyelven zajlik, ahol a mentoráltak fejleszthetik az íráskészségüket, a szakmai felkészültségüket és elsajátíthatják, mi szükséges ahhoz, hogy valaki sikeres kritikus legyen – akár nemzetközi szinten is. A workshop ideje alatt születő cikkek a Fesztivál és a FIPRESCI honlapján olvashatóak majd. A Torino Film Lab pedig a filmalkotókra fókuszál: idén az aktuális workshopjuk helyszínének és partnerének Miskolcot, illetve a CineFestet választották. A CineFestnek és a Torino FilmLabnak több közös programja is lesz, például a zöld, környezettudatos filmkészítésről, a green filmmakingről. Szeptember 13-án vetítik a Nothing Bad Can Happen című filmet, amely 2013-ban nyerte el a CineFest fődíját. A film rendezője, Katrin Gebbe idén a Torino FilmLab résztvevője, bevezetőt mond a filmje előtt.

Forrás: CineFest