Bera Nándor, Kreif Zsuzsanna, Turai Balázs, animációs filmrendezők és Iványi Bitter-Brigitta kreatív producer úgy döntött, hogy a három kulcsszereplőt átemeli modern, kortárs, problémás környezetbe: a migrációs válságtól sújtott Európába, Steve Jobs high tech birodalmába, egy kiirtásra ítélt esőerdőbe vagy egy űrbázisra a Marson.

Kovásznai György ötlete inspirálta a fiatal alkotó-csoportot, akik a hagyományokat ápolva új formát találtak hozzá: a pilot-epizód és 12 további rész terve is megszületett, amit az NMHH Macskássy Gyula és Dargay Attila pályázatára is benyújtottak, és meg is kapták rá a támogatást. A gimnáziumi kötelező olvasmány adaptációjára gond nélkül rábólintott a bizottság, és a rendezők célja is az volt, hogy fiataloknak szánt, tanulságokkal bíró sorozat készüljön, csak a felvilágosodástól eltávolodva, inkább korunk problémáival akartak benne foglalkozni. Így kezdődött el a négy éven át tartó fejlesztés és gyártás, amibe több fiatal animációs alkotót is bevontak.

Kreif Zsuzsannáék tavaly ilyenkor tértek vissza az NMHH döntőbizottsága elé, hogy annak rendje és módja szerint bemutassák a végeredményt, mielőtt adásba kerül a Duna TV-n. Itt viszont nem várt ellenállásba ütköztek, a filmet módosítaniuk kellett, ami miatt a sorozat nyilvánosságra hozatala sokat csúszott.

A kivágott kockákon például Pangloss mestert keresztre feszítik, a kolumbiai maffiózó alkarján kivillan Szűz Mária tetoválása, Candide gatyájából előbújik egy tengerimalac, Kim Jong Un kisvasúton üdvözli a népet, a szomszédos (és szintén kisvonattal összekötött) falvak focimeccsét pedig egy ikonikus, nézők nélküli stadionban rendezik meg – a focikultúránkhoz kapcsolódó jelenetsor a leghosszabb az összes anyag közül. Az alkotóknak nem igazán volt más választása, mint kivágni a kért jeleneteket (különben a sorozat sosem kerülhetett volna a nyilvánosság elé és a kapott támogatást is vissza kellett volna fizetniük), de a közszolgálati médiában ennek ellenére sem mehetett le a kész sorozat. Így jutottak el a december 28-i, hajnali 3 órás vetítésig az RTL Klub műsorán, a csatorna ugyanis egyetlen alkalomra befogadta Candide-ot.

Egy-egy vetítésre mégis találnak megoldást, több alkalommal játszották már egyben a sorozatot, például a Primanima és az Anilogue műsorán, vagy a mostani Aurórás eseményen, és még ennél is többet terveznek. Miközben itthon próbálják elérni a nézőket, izgatottan fordulnak a külföldi közönség felé is: az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon 2014-ben a pilot-epizódot, az első részt pedig 2016-ban levetítették, most pedig a nemzetközi terjesztésen dolgoznak, mert úgy tűnik, máshol örömmel fogadnak egy fiataloknak és felnőtteknek is szóló, szatirikus, kritikus és szórakoztató animációs sorozatot. További vetítésekről a Candide oldalán lehet értesülni.

UPDATE

A Candide produkció a következő nyilatkozatot juttatta el a Filmhunak: 

„Sajnáljuk, hogy a Candide módosításával kapcsolatban téves információk hangzottak el egy, az alkotókkal folytatott kötetlen, nyilvános beszélgetésen. A cikkben megjelent állításokhoz képest a következőket szeretnénk kijelenteni: az elkészült sorozat megtekintése után a Duna Médiaszolgáltató tartalmi ellenőre hívta fel a producerek és egyben a támogató, az MTVA Mecenatura felelős munkatársainak a figyelmét arra, hogy a sorozat az eredeti formájában és tartalmával nem felel meg a médiatörvényben meghatározott és a közszolgálati csatornákra vonatkozó szabályoknak. Egyes részek a korhatár besorolásnak (16), egyes részek a személyiségi jogok védelmének nem feleltek meg. Az megbeszélésen elhangzottak alapján a producerek tájékoztatták az alkotókat, ami alapján született közös döntés az érintett epizódok megváltoztatásáról. A változtatások után a sorozat minden érintett által elfogadásra került. A Duna Médiaszolgáltató nem tudta megfelelő időpontban műsortervbe illeszteni a sorozatot, ezért került bemutatásra az RTL Klub csatornán.
Külön sajnáljuk, hogy az MTVA Mecenatúra kiemelt támogatásával készült és a kritikák alapján különleges és értékteremtő sorozattal kapcsolatban ilyen hírek jelennek meg ahelyett, hogy a sorozat kvalitásairól, az alkotók tehetségéről, vagy a nemzetközi sikerekről jelennének meg írások."

Fehér Károly és Iványi-Bitter Brigitta, producerek

 

UPDATE Január 31.

Az NMHH Médiatanácsának nyilatkozata:

„A Candide produkció nyilatkozatában szereplő „MTVA Mecenatura” az NMHH Médiatanácsának Magyar Média Mecenatúra Programjában meghozott Médiatanács-döntésekből következő pályázati lebonyolításért felelős szervezeti egységet jelöli, amely az MTVA részeként működik. Az NMHH Médiatanácsa sajnálatosnak tartja a Filmhu-n közzétett téves információk megjelenését és azok terjedését, különösképpen amiatt, hogy ennek az alkotásnak, a Candide-sorozatnak a létrejöttét is a többihez hasonló gondossággal és együttműködési szándékkal kísérte végig a pályáztatási folyamat sikeres lezárása érdekében. A Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Programjában 2011 óta 184 alkotást támogatott összesen több mint 2 milliárd forint értékben, és ezek számos rangos fesztiváldíjat hoztak el Cannes-tól (pl. Tóth Luca: Superbia) Berlinen át (pl. Bucsi Réka: Love) az USA-ig (pl.: Gauder Áron: Kojot és a szikla)."

NMHH, Kommunikációs Igazgatóság