Nyolcszázan tapsolták meg a Fehér tenyér-t

Óriás érdeklődés mellett mutatták be Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjét pénteken az 59. cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű kategóriájában. Az 1969-ben Francois Truffaut és Jean-Luc Godard rendezők által alapított párhuzamos program teltházas vetítésén nyolcszázan tapsoltak Hajdu Szabolcs filmjének a Noga Hiltonban. A bemutatót követően a rendező a főszereplőt alakító Hajdu Zoltán Miklóssal együtt egy órán keresztül válaszolt közel száz, hozzászólásaiban egyben gratuláló újságíró kérdéseire. A sajtótájékoztató után az alkotó testvérpár hosszan osztogatott autogramokat is.

A több mint ezer benevezett filmből 22-t meghívó Rendezők Kéthetének igazgatója, Olivier Pere bevezetőjében elmondta: az utóbbi években számos új magyar tehetség tűnt fel a mozi világában, ami szerinte annak köszönhető, hogy ezek a fiatalok a korábbi esztétizáló magyar alkotásokkal szemben konkrétabb módon mesélnek a magyar társadalomról.

Szerinte eredetisége és magas művészi színvonala miatt az idei év kétségtelenül legjobb magyar filmje a Fehér tenyér, amely egyben sportfilm is. Az igazgató kiemelte: ritkaságszáma megy, hogy sportolók - akik önmagukat alakítják a filmben - ennyire tehetséges színészek is legyenek egyben.

A külföldi újságírókat elsősorban a film életrajzi háttere és a kelet-európai tornászok jelenlegi helyzete izgatta. Számos elismerést hangzott el a film vágásáról. Ennek kapcsán a rendező elmondta: Politzer Péter munkájának köszönhető, hogy a film egy rondó ritmusú versre hasonlít, amelyben a jelenetek rímelnek egymásra, illetve egy-egy téma negatív spirálként felépülve visszatér a film folyamán.

Hajdu Szabolcs elmondta: a vágás során jött maga is rá, hogy filmje sokkal többet mutat meg a nyolcvanas évek Magyarországából, mint csupán egy tornász gyermekkorát. Hiszen az edzések és a család mikrokozmoszában a kommunizmusban élt társadalom teljes keresztmetszete tükröződik vissza. Ugyanakkor a rendező nem akarta semmilyen konkrét képi elemmel (vörös csillag vagy nagykendő, masírozó katonák) hangsúlyozni az elmúlt rendszer sajátosságait, hiszen a gyermek életének bemutatásán keresztül egyértelművé válik, milyen is volt az a világ.

A sajtó képviselőit lenyűgözve a Hajdu-testvérek számos anekdotát meséltek a forgatáson történtekről. A film nemzetközi forgalmazásával a francia Onoma Production foglalkozik, amelynek képviselője az MTI-nek elmondta: Cannes-ban sikerült megállapodni a Fehér tenyér thaiföldi, malajziai, indonéziai és vietnami forgalmazásáról, és tárgyalások folynak az európai bemutatókról is.

A Cahiers du Cinéma nevű legjelentősebb francia filmes folyóirat májusi számában szintén az idei év legjobb magyar filmjének nevezte a Hajdú-fivérek önéletrajzi alkotását, amely a 37. Magyar Filmszemlén a legjobb rendezésnek járó mellett további öt díjat nyert el.