Filmhu: Hogyan kerültél erre a pályára?
Kovács István: 17 évesen döntöttem el, hogy filmmel akarok foglalkozni, fogalmam sem volt arról, hogyan kell rendezni, csak tetszett, hogy valami újat hozhatok létre. Ez szorosan összefügg apukám halálával, művészhajlamú orvos volt, aki sokat segített a dolgozatírásban, és amikor elment, egyedül kellett folytatnom az írást. Így indult az egész. Elkezdett érdekelni az írás, miután egyre több sikerélményem volt, és a dolgozataimra rendre jó osztályzatot kaptam. 21 évesen jelentkeztem Enyedi Ildikó osztályába az SZFE-re, de az utolsó fordulóban kiestem. Makacs voltam, pedig Ildikó próbált segíteni, tanácsot adott, hogy milyen filmet csináljak, és végül nem azt mutattam meg magamból, amit kellett volna.
5 évvel később felvettek Szász János és Janisch Attila osztályába, közben befejeztem a jogi egyetemet. Egy kosztümös, második világháborús filmet csináltam a felvételire: nagyapámék budapesti bujkálásának történetét formáltam át Újvidékre, a megtorlások idejére. Jó időszak indult el ezzel, Szásszal és Janisch-sal együtt dolgoztunk és a 6x6-os rendszerben félévente filmeket csináltunk, emellett TV-gyakorlatokat és dokumentumfilmeket Almásinál. Számomra ez volt az egyik legfontosabb: hogy különböző műfajokkal kísérletezhetek.
Balról jobbra: Molnár Levente, Kovács József, Björn Freiberg, Trill Zsolt, Keszég László
Filmhu: Nem először dolgoztál együtt Trill Zsolttal, Idegen föld című kisfilmedben is ő volt a főszereplő, ráadásul ott is katonát játszik. Mit szeretsz benne, mitől jó katona?
K.I.: Zsoltot sose castingoltam, se az Idegen földhöz, se a Szürke senkikhez, mert mindkét esetben biztos voltam, hogy ő kell az adott szerepre. Láttam őt színházban és filmekben, de nem feltétlenül hasonló szerepekben. Fantasztikus ember és nagyszerű színész, aki elképesztő munkát végez – olyan energiákat szabadít fel a képernyőn, ami nagyon ritka a szakmában. Minden kisfilmemben szerencsém volt a színészekkel: Zsolt segítségével megtapasztaltam, hogy milyen az orosz iskola, amitől egészen másképp kezeli az energiáját, a Csúszópénzben Kőszegi Ákosnak hihetetlen jelenléte és orgánuma volt, Sztarenki Dóri pedig a Betonzajban elképesztően tudott a tekintetével és a mozdulataival mesélni, nagyon él a kamera előtt. Jól sikerültek ezek a választások, olyanokkal találkoztam, akikre lehet építeni később.
Filmhu: Hogy zajlott a casting a Szürke senkiknél?
K.I.: Zsoltot, Molnár Leventét és Keszég Lászlót előzetesen biztosnak éreztem, persze volt B opció, hiszen a színházi ráérések miatt az utolsó pillanatig bizonytalan volt a helyzet, de végül szerencsés voltam és mindannyian ráértek. Björn Freiberg szerepére volt casting, és Kovács Józsi szerepére is megnéztünk vagy 40-50 fiatal srácot, akik helyiek voltak, pesti és vidéki sulikból. Amikor megjelent a Józsi, az első pillanattól éreztem, hogy hasonlóság lesz közte és a karaktere között. Elpróbáltunk pár jelenetet, és egy órás castingot csináltunk vele, a végére pedig egyértelmű volt, hogy ő a mi emberünk.
„Egyértelmű volt, hogy ő a mi emberünk"
Filmhu: A filmben sok a szótlan, feszült akciójelenet. Azokat is elpróbáltátok a válogatáson?
K.I.: Az akciójelenetek próbáján azt néztük, hogy látszik-e a felfokozottság, amikor nem a szavakkal mesél a színész, hanem az energiáival, a testével, a pillanatokkal, amik a közeliken mutatkoznak meg. Ez a film főleg az éjszakai jeleneteken dől el, de izgalmas dolog akciót forgatni, a lényeg, hogy a néző számára is élvezhető és átlátható legyen. A mesélés folyamata nagyon átgondolt kell, hogy legyen, és technikailag is hatalmas precizitást igényel. A nézők akkor élvezik jobban ezeket, ha közben tudják, hogy mi a keresztje a karaktereknek, és ezeket az éjszakák során ismerik meg, ettől válik a sorsuk is fontossá. Persze izgalmasak a technikai részletek - a box jelenet a Betonzajban, vagy a hosszú beállítások az Idegen földben, a Csúszópénz északi humora, vagy itt most az akció jelenetek, de nem ettől lesz fontos az embereknek a film, hanem mert szorítanak ennek a fiúnak, aki valahogy idekeveredett otthonról.
Filmhu: Hogyan kell jól feszültséget teremteni?
K.I.: A feszültségteremtést már egy iskolai feladatként is megkaptuk, ekkor született a Csúszópénz. Szerintem feszültség nélkül nincs film, bármilyen műfajról is beszélünk. A történetmesélés alapeleme ez, még a gyermek meséknél is. Egy humoros filmben is kell legyen drámai feszültség, és persze, ugyanúgy egy drámai filmben is kell legyen humor. Az egyik a feszültségteremtés technikai oldala, a beállításokkal való mesélés kitalálása, a másik pedig a karakterépítés és a storytelling. Fontos, hogy a tétek kellőképp fel legyenek húzva a néző számára. Minden egyes filmtervnél a legfontosabb a csapatmunka. Még a forgatókönyvíróval való munka közben elkezdek gondolkodni egy-egy jelenetről az operatőrrel és a vágóval, és elhelyezem abban a koordinátarendszerben, amiben meghatároztam magamnak az adott filmet. Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, mert egy film igazán csak akkor tud fejlődni a korábbiakhoz képest, ha egyre jobban figyelünk arra, hogy hogyan fogalmazunk, egyre jobban figyelünk egymásra. Az egyetem erre is jó volt, hogy megtaláltam ezt a fontos csapatot, akikkel most dolgozom.
„A rendezés 90% őrmesterség és 10% költészet"
Filmhu: Köbli Norbert forgatókönyvíróval hogyan kerültél kapcsolatba?
K.I.: Most dolgoztam vele először, de folytattam vele komolyabb párbeszédet korábban is, nem váratlanul érkezett a képbe. Egy vizsgavetítésünkön találkoztunk először, ahol látta a Csúszópénzt és az Idegen földet és emlékszem, hogy szerette ezeket a kisfilmeket. Nem sokkal később bemutatott Lajos Tamás producernek és az első találkozáskor már elkezdtünk arról beszélni, hogy jó lenne valami közös filmet csinálni a jövőben. Rövidesen Norbi és Tamás elküldte a forgatókönyv első draftját. Örülök, hogy megadták nekem a bizalmat és elkezdődhetett a közös munka. Norbival még pár hónapig dolgoztunk a könyvön, hogy minden szempontból a maximumot hozhassuk ki. Mikor elengedte a könyv kezét, akkor próbáltuk a kellő frissességgel megcsinálni, nem volt semmi olyan az ő részéről, ami rendezőként gátat szabott volna nekem. Eléggé szabadon tudtam mozogni, nyilván a költségvetési határon belül, ami sokszor gátat szült, de közben olyan kreatív döntésekre késztetett, amire utólag is azt mondom, hogy jobb lett így.
Filmhu: Mi okozta a legtöbb nehézséget a forgatáson?
K.I.: A nappalok rövidsége megnehezítette a dolgokat: nyáron van 12 óra nappalod, amit nem forgatsz végig, de nagy a mozgástér. Amikor kezdtünk, akkor nagyjából 9 órányi időnk volt egy napon, ami egyre csak csökkent, ahogy mentünk bele a télbe. Percekben volt mérhető minden nap, hogy mennyit vesztettünk a fényből. Az összes akció nappal forgott, a bonyolultságuk és technikai igényük miatt vesszőfutás volt az idővel az egész 15 napos forgatás. A hideg is nagy hatással volt a teljesítőképességre: amikor ott állsz egész éjszaka és nappal, a sokszor mínusz 4-5 fokban és halálra fagysz, akkor az emberek munkabírása vészesen fogy. Ilyen körülmények között sikerült a stábnak a jó energiáját fenntartani, a rendezőnek szerintem ez az egyik legfontosabb feladata. Szász Jánosék azt mondták, hogy a rendezés 90% őrmesterség és 10 % költészet, ez nem áll messze a valóságtól. Ennek a forgatásnak végig pozitív lüktetése volt, minden nehézség ellenére, ma is azt mondják a munkatársaim, hogy nagyon jó flow-ja volt.
„A túlélés volt a legfontosabb"
Filmhu: Ez volt az első középformátumú filmed, hogyan élted meg a rövidfilmről való váltást?
K.I.: Nem sokat gondolkodtam ezen, forgatókönyvírás közben figyeltünk arra, hogy a szerkezet működjön. Sok mindent próbáltunk, aminek anyagi korlátai lettek, de végig figyeltünk arra, hogy a formátum álljon a lábán. A klasszikus háromfelvonásos szerkezet valahol nyilván sérül, de szerintem sikerült jó utat találni, hogy a 65 perc végig izgalmas legyen. Nem éreztem nagy különbséget a 30 perces Betonzaj és e között, csak hosszabb ideig készült és tovább vágtuk. Amikor túl vagy az első pár nap forgatásán, és ráérzel a hangulatára, azt veszed észre, hogy egyre jobban belekerülsz. A színészeknél is ez van, minél több idejük van belehelyezni magukat egy karakterbe, annál jobban élvezik a munkát. Nagyon várom, hogy minimum 40 napot forgassunk.
Filmhu: A forgatás és az utómunka során, milyen könnyen tudsz elengedni dolgokat?
K.I.: Makacs vagyok, elsőre mindig az a reakcióm hogy inkább ne, de aztán elkezdek gondolkodni, hogy lehetne megoldani. Voltak kompromisszumok, például bizonyos helyszíneken nem tudtunk forgatni, mert valamilyen ritka, védett zuzmó nőtt azon a területen, hiába szerettünk bele az operatőrrel és a látványtervezővel is, le kellett mondani róla bármilyen nehéz is volt.
Filmhu: Beszéltetek szakértőkkel, hogy minél autentikusabb legyen a nyelv és forma a monarchia korabeli Magyarországon?
K.I.: Norbi mindig elég alaposan utánanéz a korszaknak, amikben elmerül, de a második draft után elmentünk szakértőkhöz. Nyilván ez nem egy dokumentumfilm és nem is kell azzal az igénnyel forgatni, mindezek ellenére próbáltunk a lehető legtöbb figyelmet fordítani a részletekre. Ugyanakkor pár dolgot fel kell áldozni, hogy a filmen jobban működjön. Később persze érkeztek olyan hozzászólások, hogy nem olyan csajkát használnak a katonák, mint amit a monarchiában használtak. A szakértőnk azt mondta erre, hogy a háború végére már sok esetben annyira nem maradt semmilyen felszerelésük a katonáknak, hogy sokszor olyan eszközöket használtak, amiket találtak, elkoboztak stb. A túlélés volt a legfontosabb ezeknek az embereknek.
„Rövidtávfutás után megtapasztalták a középtávot"
Filmhu: Minden filmed főhőse valamilyen harcban áll a világgal, vagy önmagával. Mi vonz a témában?
K.I.: Ezekben a filmekben mindig sodródik valaki. Mindegyikben jelen van: az Idegen földben Zsolt saját pszichéjében, a Csúszópénzben a Fodrászfiú, a Betonzajban Dia, itt pedig a fiú sodródik a katonák között egy olyan méretű háborúban, amit addig még nem látott a világ. Sok mindenből táplálkozik az ember, talán a szociális és a geográfiai helyzetem is nagy szerepet játszik abban, hogy ezek a szerepek szimpatikusak, és mivel Jugoszláviában születtem, a háború fontos része volt az életemnek, a gyerekkoromnak. Ezeket hordozza magában az ember: egyrészről valószínűleg be is vonzom, másrészről pedig érdekelnek ezek a témák.
Filmhu: Mit láttál mostanában ami tetszett, film vagy sorozat?
K.I.: Jó élmény volt a Martfűi rém és nemrég láttam Denis Villeneuve filmjét az Érkezést. Korábbi filmjeit is láttam, hihetetlenül biztos kezű rendező. Sorozatok közül a Sopranost nagyon szeretem, elképesztően izgalmas a története és nagyon jól figurázza ki a pátoszos gengszter Hollywoodot. Az észak európaiak is nagyon jó sorozatokat csinálnak, szeretem a skandináv stílust, a Killing-et és a Bron-t, a Twin Peaks-nek nagyon várom a folytatását és a Trónok harca is érdekes szerintem.
„Mindig sodródik valaki"
Filmhu: Egyre több igényes TV filmet mutatnak be, szerinted a középformátumé a jövő?
K.I.: A mozi élmény otthon nem átélhető, de ennek ellenére, nagy elmozdulás van a világban a sorozatok, TV filmek felé. Szabó Istvánnal beszélgettünk arról, hogy milyen fontos dolog a tévéfilm készítése, ami mostanra nincs már meg a kezdő rendezők életében, de amikor ők elvégezték az egyetemet, utána rögtön mentek a filmgyárba, és így kezdték a karrierjüket. A rövidtávfutás után megtapasztalták a középtávot, és ez fontos, megérezni a hosszát és a sajátosságait, mert innen már csak egy lépés a nagyjátékfilm. Ezért is tartom fontosnak a Mecenatúra programot. Sok minden tolódik a TV felé, a sorozatok, amiket játékfilmes igényességgel csinálnak, hatalmas nézősereget vonzanak itthon is, de főleg külföldön. 10x1 órában jobban magához tud ragadni egy karakter, jobban megismered, és ettől egyre nagyobb kihívássá válik a mozifilm készítése.
Portréfotó: Szerda Zsófia / Jelenetfotók: Film Positive
Szürke senkik
Rendező: Kovács István
Forgatókönyv: Köbli Norbert
Szereplők: Kovács József, Trill Zsolt, Molnár Levente, Keszég László, Björn Freiberg
Operatőr: Dévényi Zoltán
Zene: Faltay Csaba
Producer: Lajos Tamás
Vágó: Duszka Péter Gábor
Forgalmazó: Filmpositive
A film a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült.
