A Proton Cinema független produkciós céget 2003-ban alapította meg Petrányi Viktória producer és Mundruczó Kornél film- és színházi rendező, és közös sikereik (Delta, Fehér Isten, Jupiter holdja) után 2008-ban más rendezők és külföldi produkciók előtt is megnyitották a kapukat. A Proton Cinema az évek során az egyik legsikeresebb produkciós céggé fejlődött, számos nemzetközi produkció készítésében részt vettek, filmjeik állandó vendégek A-kategóriás fesztiválokon, többek közt Berlinben, Cannes-ban és a Velencei Biennálén. Elkötelezetten támogatják a fiatal filmrendezőket, akik a Proton műhelyében lehetőséget kapnak a bemutatkozásra és egyedi stílusuk kibontakozására.

A Kreatív Európa MEDIA támogatása jelenleg hat projektjüket érinti, melyekről Petrányi Viktória mesélt: „Támogatást kapott a Szilágyi Fanni rendezésében készülő Cicciolina-dokumentumfilm, valamint a csomagtervpályázat keretében Szabó Simontól a Marad az Űr, Reisz Gábor Dob-Klauzál sarok című filmterve, Mundruczó Kornéltól a Szibéria, Kárpáti György Mór Uhu (Tűz) és Takács Gábor Meteor című dokumentumfilmterve.”

Petrányi Viktória

Szabó Simon (Papírrepülők) Marad az űr című filmtervének főhőse egy kilencéves kisfiú, aki barátaival kozmikus utazásra készül – ők akarnak lenni az első gyerekek az űrben. Mundruczó Kornél (Jupiter holdja) nagyszabású filmterve, a Szibéria az első világháború idején játszódik, főszereplője a Budapesten éppen hatalmas sikerrel bemutatott Csárdáskirálynő karmestere.

Az Uhu (Tűz) Kárpáti György Mór (Guerilla) filmterve. Főhőse egy 16 éves lány, aki a szülei válása hatására krízisbe kerül, és ahhoz, hogy elfogadja az új helyzetet, meg kell küzdenie saját, pusztító erejű félelmeivel. Szilágyi Fanni dokumentumfilmje Staller Ilonáról, a magyar származású, de Olaszországban élő fotómodellről, politikai aktivistáról és pornószínésznőről szól, Takács Gábor filmje pedig a Budapesttől 25 kilométerre található, több mint 100 éves Meteor telep történetét járja körbe, új és archív jelenetek segítségével.

Moodboard a Szibéria című filmhez

A támogatott filmtervek mind különböző fázisban vannak: „Van, ahol már kész forgatókönyvünk van, és van, ami még csak treatment fázisban van. A cél, hogy ezek a tervek a következő 3-5 év során megvalósuljanak, és a következő 1-2 évben gyártásba kerüljenek. A fejlesztési támogatást minden esetben forgatókönyvírásra, dramaturgok bevonására, látványtervezésre, castingfolyamatok beindítására szánjuk. A Kreatív Európa fejlesztési programja minden film esetében nagy előrelépést jelentett.”

A Kreatív Európával való együttműködésről is mesélt. „Szerencsére az évek során több sikeres pályázatunk volt. Az együttműködés mindig nagyon hatékony és jó. A Proton Cinema folyamatos fejlesztési kapacitásához nagyban hozzájárult a Kreatív Európa, a csomagtervek tervezhetővé tet¬ték a fiatal alkotóink munkafolyamatait is. Ezekkel a támogatásokkal valóban módunk nyílik arra, hogy hosszú távú stratégiákat alkothassunk a cég számára.”

A cikk elsőként nyomtatásban, a Kreatív Európa MEDIA 2020-as Kreatív Európa történetek című kiadványában jelent meg.
Címlap: Jéger Zsombor és Mundruczó Kornél a Jupiter holdja forgatásán (fotó: Proton Cinema)