Az egyiptomi fővárosban november 11-én kezdődött mustrán körülbelül hétszázan látták a filmet, amelyet ezúttal Fehér Károly producer és Maly Róbert operatőr képviselt. Az eredményhirdetést pénteken tartják.
Az első, vasárnapi vetítés utáni közönségtalálkozón bennmaradt nézők kérdései egyebek mellett a forgatáskor 19 éves amatőr színész, Vecsei Kinga által alakított, állami gondozásból frissen kikerült, négyéves fia felügyeleti jogáért harcoló karakter köré csoportosultak. A nézők afelől érdeklődtek, miből fakad az önsorsrontó hajlamú fiatal anya ellenállása az őt körülvevő világgal szemben, illetve, hogy ez miként befolyásolja a szereplő karakterét. Horváth Lilihez hasonlóan elsőfilmes a Szerdai gyerek producere és operatőre is. Nézői kérdésre válaszolva Maly Róbert elmondta, számára az volt a legnagyobb kihívás, "hogy felelőség teljesen, jó arányban és a koncepcióhoz mérten legyenek elosztva az eszközök, tehát hogy jól legyen elköltve a pénz". "Azt megtanultam, hogyan kell egy adott jelenetet bevilágítani, illetve hogy milyen vonzata van bizonyos eszközök használatának, de egységében átlátni egy negyven napig forgatandó anyagot, abban nekem nincs rutinom. Ehhez a feladathoz kellett felnőni. "Az érdeklődőknek elmondta továbbá: "Fontos volt számomra, hogy a különböző kreációk és irányzatok, olyan trendi vonulatok, amelyek jelen pillanatban az operatőri szakmát javarészt jellemzik, ne vonják el a figyelmet a történetről. Az volt a célom, hogy az operatőri munka ne nehezedjen rá a filmre, illetve a rendező és a színész között folyó munkára. Észrevétlenül akartam jelen lenni, egyébként azért is, mert egy amatőr színész és egy elsőfilmes rendező találkozása egy nagyon nehéz helyzet."
A második, hétfői vetítésről kiözönlő nézők közül többen lelkesen elemezték a filmben lefestett világ és az egyiptomi realitás közti hasonlóságokat. "Ugyanez a helyzet megtalálható nálunk is. Természetesen a részletek eltérnek, és vannak szokásbeli különbségek is a két ország között, de nálunk ugyanezek a problémák megvannak" - mondta egyikük. Egy másik néző szerint a Szerdai gyerek: "nagyon szép, nagyon emberközeli film volt". "A nyomor, az oktatás hiánya, erőszak, mind ez megvan mindenhol. Viszont mindig találsz a sötétség közepén egy kis fényt: valakit, aki kinyújtja feléd a kezét és segít" - mondta.
Szerdai gyerek
Az először 1976-ban megrendezett kairói fesztivál a Közel-Kelet és Afrika egyetlen A-kategóriás filmfesztiválja, amely eddig mindössze kétszer maradt el: a Mubarak-rezsimnek véget vető 2011-es forradalom évében, és a Mohamed Murszi vezette iszlamista rezsim 2013-as megbuktatása után. A magyar-német koprodukcióban készült mozifilmet Fehér Károly elmondása szerint két héttel a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál után hívták meg az észak-afrikai országba. Karlovy Varyban a produkció a Nyugattól Keletre (East of the West) szekció fődíját, valamint a kritikusok Fedeora-díját is elnyerte. A mustrán látta a filmet a kairói fesztivál művészeti igazgatója, Júszef Saríf Rizk-Allah is. A film Kairóból Stockholmba, majd Kalkuttába megy. Magyarországi díszbemutatója december 1-jén lesz, majd két nappal később már a mozikban látható. Fehér Károly a remélt magyarországi nézettség alsó határát ötezerre tette.
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
A 22. Verzió Filmfesztivál idei szlogenje az "Együtt létezünk". November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja 11 szekcióban mutatja be újra a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit.
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.