Horváth Lili Szerdai gyerek című első mozifilmjét két zsűri is díjazta. A Szerdai gyerek nyerte a régió pályakezdőinek rendezéseit felvonultató „East of the West” elnevezésű versenyprogram egyetlen díját. A rangos elismerésről nemzetközi zsűri döntött, melynek tagja volt Gaby Babic a wiesbadeni filmfesztivál igazgatója, Alexis Grivas görög újságíró, fesztiválszervező, Tomas Lunak Európai Filmakadémia díjas cseh filmrendező, Ivan I. Tverdovsky orosz filmrendező és Olena Yershova ukrán filmproducer.

A fesztivál hivatalos díjainak átadását megelőzően, szombat délután az ún. független zsűrik is kiosztották az elismeréseiket. A FEDEORA zsűri díját Horváth Lili filmje nyerte megosztva, a szervezet az európai és földközi-tengeri országok filmkritikusait tömöríti és számos filmfesztiválon ad ki díjakat.

"Várom, milyen lesz sok emberrel együtt nézni a filmet. Remélem, el fogja kapni őket, és persze nagyon izgulok. Az mindenképp öröm, hogy a bemutatóra a két főszereplő, illetve a legközelebbi munkatársaim mind kijönnek. Ennek a csapatnak jó része már több film óta együtt van – fontos megosztani velük azt a pillanatot, amikor közönség elé kerül a Szerdai gyerek." - nyilatkozta nekünk a rendező indulás előtt.

Horváth Lili filmrendező mindkét díjat személyesen vette át Karlovy Vary-ban. Az elsőfilmes rendező a helyszínen nyilatkozta: „A közönség szeretetét a bemutató óta folyamatosan lehetett érezni. Nagyon sokan gratuláltak ismeretlenül nekünk, megállították az utcán a főszereplő Vecsei Kingát, Fehér Károly producert, vagy engem, hogy elmondják, mennyire megérintette őket a filmünk. Az, hogy mi kaptuk ezt a nagyon komoly díjat, mégis teljesen váratlanul ért, minden várakozásunkat felülmúlja. És emellett még a külföldi kritikusok elismerését is megkaptuk - ez több, mint megtisztelő. Nagyon fontos visszajelzés, különösen azért, mert a stábból sokunknak a Szerdai gyerek volt az első nagyjátékfilmje.”

Horváth Lili a Szerdai gyerek-ben, akárcsak korábbi díjnyertes rövidfilmjeiben (Napszúrás, Uszodai tolvaj), ezúttal is a felnőtté válás témájával foglalkozik. Filmjének hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja: felelőtlen kamaszlány, ugyanakkor egy négyéves kisfiú anyja. Maja önsorsrontásra való hajlama ellenére azért harcol, hogy fia felügyeleti jogát megszerezze – nem akarja, hogy a gyerek sorsában a sajátja ismétlődjön meg. Önmagával folytatott küzdelmei egy váratlan lehetőséghez és egy szokatlan új szerelemhez vezetik.

szerdaigyerek KV 600
A stáb a bemutató után

A film forgatására is kilátogattunk, akkor így látta az alkotói folyamatot Horváth Lili: "Igazság szerint, mielőtt nekifogtam a forgatókönyv megírásának, úgy gondoltam, hogy a nagyjátékfilm lesz az én igazi formám, hiszen a kisjátékfilmjeim is mindig olyan nagyobb ívű sztorik, családtörténetek voltak, amelyek kicsit feszegették a kisjátékfilmes keretet. Ezért hittem azt, hogy egy több szálon futó, nagy ívet elmesélő film készítésében fogom igazán otthon érezni magamat. Ez egyfelől igaz is, másrészt viszont nagy iskola volt megírni ennek a filmnek a forgatókönyvét, mert azt a vázat, amit először fölépítettem, többször le kellett rombolni és újrarakni, hogy valóban működjön."

A Szerdai gyerek főszereplője a MOME hallgatója, Vecsei Kinga és számos további amatőrszínész kapott jelentős szerepet a filmben. Az amatőrök mellett ugyanakkor olyan ismert színészek is feltűnnek, mint Thuróczy Szabolcs, Börcsök Enikő, Lukáts Andor, Nagy Ervin és Dér Denisa. A Filmalap 205 millió forintos gyártási támogatásával magyar-német koprodukcióban készült film operatőre Maly Róbert, zeneszerzője Presser Gábor, producere Fehér Károly, koproducerei Henning Kamm és Pataki Ági.

(fotó: A Szerdai gyerek Facebook oldala)