Ujj Mészáros Károly filmje, a számos nemzetközi díjat besöpört Liza, a rókatündér nem lehetett volna ilyen sikeres, ha nincsenek Tövisházi Ambrus fülbemászó betétdalai. Ezekből áll a magyar zenetörténet első magyar-japán surf rock filmzenéje.
A zeneszerző Erik Sumo, alias Tövisházi Ambrus rengeteg ázsiai popzenét hallgatott meg a ’60-as évekből, hogy elérjék a korszak jellegzetes beat hangzását. A hangszerelésnél és a felvételnél is külön figyelmet szenteltek annak, hogy csak korhű technikát használjanak: Neumann mikrofonokat, Ludwig dobfelszerelést és a gitárhangzást is ehhez igazították. Így bátran mondhatjuk, hogy akár Japánban is felvehették volna az anyagot, ötven évvel ezelőtt.
Ennek megfelelően a Budabeats kiadó nem hagyhatta, hogy pusztán mp3 fájlok formájában maradjon fenn az utókor számára a Liza zenéje. A kiválasztott négy szám tehát méltó módon vinyl lemezen jelenik meg. A Dance, Dance Have A Good Time és a Doki Doki pörgős surf rock számok az A oldalon, míg a B oldalon Liza (Balsai Mónika) énekével megtoldott Forever (My Love) ballada és a szintis funk bomba, a Funky Booeeiing hallható. A lemezt ITT tudjátok megvásárolni.
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.