Nedeczky Dóra filmelmélet-filmtörténetet, valamint esztétikát és kultúrális menedzsmentet tanult, de már az egyetemi évek alatt elkezdett dolgozni produkciós cégeknél, először az Inforg Stúdiónál, majd a KMH Filmnél szerzett tapasztalatokat mint producer asszisztens és junior producer. Dolgozott Fliegauf Bencével, Szaladják Istvánnal, Kardos Sándorral, később pedig Pusztai Ferenc mellett többek között Kocsis Ágnessel a Pál Adrienn című filmben. A KMH Film berkein belül első önálló produceri munkája a Zsembéri Zsófia rendezte Kemény csajok nem álmodnak című rövidfilm, amiben szereplőként is feltűnik. Legutóbbi sikere A Cristina Grosan rendezte Vakáció a tengerparton, ami a Sarajevo City of Film nagydíját nyerte el. A producer-rendező páros legutóbb a Bosch-pályázat döntőjébe jutott Opening  című filmtervükkel, amely egyetlen magyar filmtervként bejutott a 2014-es European Short Pitch-re is. Nyáron készült interjúnkat Nedeczky Dórával és Cristina Grosannal itt olvashatod el.

dora 500

Nedeczky Dóra a Filmhunak nyilatkozik (fotó: Molnár Péter Miklós)

Dóra számos nemzetközi workshopon és tréningen részt vett, többek között a EAVE FMW, a MAIA, az ENGAGE,  vagy a Save Our Scripts, most pedig a saját filmek gyártása mellett szabadúszóként dolgozik stúdió- és függetlenfilmek megvalósításában.