Celine Song első filmjével, a két Oscarra jelölt Előző életekkel első nekifutásra bizonyította különleges írói és rendezői tehetségét és érzékenységét. A gyerekkori szerelmével és férjével egy megfoghatatlan érzelmi háromszögbe kerülő Nora története a Dél-Koreából Kanadába, majd New Yorkba emigráló Song saját múltját és érzéseit festette meg, amire az egész világ rá tudott kapcsolódni. Évtizedeken átívelő, már-már meditatívan lassú folyású filmje megkapóan mesélt a kapcsolatainkról és a múltunkról, amik az egész életünket meghatározzák, emellett újra felpiszkálta bennünk a gondolatot, amivel jó eséllyel mindenki találkozott már életében: mi lett volna ha?
Az Előző életek elképesztő kritikai sikere azonnal olyan kaliberű rendezővé emelte Songot, akinek minden lépésére odafigyelnek az értő szemek. Ebbe a felfokozott várakozásba érkezett a hír, hogy Dakota Johnsonnal, Pedro Pascallal és Chris Evans-szel, korunk legfényesebben csillogó sztárjaival készíti következő filmjét, ami egy romantikus vígjáték lesz. A szerzői így jöttem-filmje után ilyen tiszta műfaji vonalra evezés már önmagában is izgalmas koncepció volt, és azonnal el is indult a találgatás, hogy vajon mit fog kezdeni Song ezzel a méltatlanul hanyagolt, vagy legalábbis minőségében nem gyakran jeleskedő műfajcsokorral, hogyan tudja a saját képére formálni, megújítani, leleplezni, esetleg kifordítani azt.
Fotó: A24/Intercom
Különösen nagy figyelem fordult a film felé, amikor kiderült, hogy a Többesélyes szerelemnek (az angolul százszor jobban csengő és több jelentéssel bíró Materialists) ismét van önéletrajzi vonatkozása: mielőtt első nagyjátékfilmjét elkészítette, Song fél évig dolgozott hivatásos házasságközvetítőként. Lucy (Dakota Johnson) is ezzel keresi a kenyerét New Yorkban, a 8.5 milliós metropoliszban, ahol mindenki a tökéletes társra vágyik, és erre sok pénzt is hajlandó rááldozni. Ideális magasság, makulátlan hajsűrűség, megfelelő anyagi, politikai, oktatási háttér, legyen sportos, tudjon főzni, szeresse a kutyákat, utálja a macskákat. A párkeresés kipipálandó szempontrendszer szerint történik (egyenes utalás a randiappokon keresztüli ismerkedésre, anélkül, hogy egyszer is szóba jönne), Lucy ezeket figyelembe véve rakosgat össze embereket, remélve, hogy a felsorolt kívánságok és követelmények igaz szerelemhez, vagy legalábbis egy jó kompromisszumhoz vezetnek, ami egy sikeres házasságban teljesedik ki.
Lucy és munkatársainak világában a kliensek gazdasági tényezők a párkapcsolati húspiacon, ahol mindenkinek más az értéke. Akinek kiemelkedő adottságai vannak, sokkal hamarabb lesz sikeres a szerelemben, mint az, aki kicsit kevesebb hajjal, vagy az ideálisnál néhány centivel alacsonyabbnak született, vagy csak egyszerűen nincs benne semmi kirívóan különleges, hanem ‘csak’ egy egyszerű, kedves, jóravaló ember. Song romantikus filmjében a romantika számok és rubrikák szerint értelmezendő, persze nyilván csak addig, amíg Lucynak is választania kell a minden szempontból tökéletes férfi, egy igazi “unikornis” (Pedro Pascal), és a szöges ellentéte, a lány volt szerelme, a munkanélküli színész (Chris Evans) között, akinek üres a bankszámlája és 40-et súrolva is szobatársakkal osztozik a lakbéren. Miközben Lucy a saját bőrén tapasztalja meg a szerelem kiismerhetetlenségét, egy munkahelyi incidens ráébreszti a munkája súlyára, és a döntéseinek következményére, mások és a saját életében is.
Fotó: Intercom
Song hősét cinikussá, rideggé tette a romantika elanyagiasodása, de a rendező az első filmjéhez hasonlóan humánusan fordul felé, és a párjukat egyre kétségbeesettebben kereső férfiak és nők felé is. Lucy és klienseinek talákozós montázsai tartogatják a film leghumorosabb pillanatait, ezeken a viszonylag gyors adagolású, okosan összeszerkesztett interjúkon kívül azonban az Előző életeket idéző lassabb, komótosabb tempó dominál. Song beszélgetős filmeket szeret készíteni, ennek köszönhetően hosszú perceken át hallgathatjuk gyönyörű emberek (Johnson-Pascal és Johnson-Evans párosai variálódnak) vélekedéseit a párkeresés nehézségeiről, az anyagi biztonság fontosságáról, vagy akár a külsőnkbe való befektetések megtérüléséről, például a magasságot 15 centivel megnövelő fájdalmas beavatkozás sorsfordító hatásáról. A nyilvánvaló és a leplezett hiúság a Többesélyes szerelem egyik legizgalmasabb témafelvetése, és persze különösen ironikus mindezt világszép emberek szájából végighallgatni.
Song sajátos empátiájának beépítésével, ha nem is újítja meg a romkom műfaját (komédia ugyanis valljuk be, elvétve akad benne), de sikeresen visszaemeli a 90-es és 2000-res évek indiefilmjeinek hangulatát, ahol minden a beszélgetések körül forgott (lásd a romantikus filmek magnum opusait, a Mielőtt... -trilógia minden darabját). A Többesélyes szerelem intellektuális jellege azért jelentős hiányosságokat is eredményez, például a történet alakulásában. A cselekményt Lucy munkája és a két férfi közötti fokozódó örlődés tölti ki, intrikát és izgalmat a kliensével történt szomorú incidens hoz csak magával, ezen kívül azonban döcögősen, hiányosságokkal halad előre a film az egyértelmű happy end felé.
Fotó: Intercom
A cinizmusát egyre jobban levetkőző és a logikátlan szerelem felé húzó lány szimpatikus, csak éppen se őt, se a rá vágyó férfiak személyiségét nem ismerjük meg eléggé ahhoz, hogy megértsük a döntéseiket, és tűkön ülve drukkoljunk értük, és a kapcsolatuk beteljesedéséért. Song figurái a hibáik ellenére makulátlanok, pont ezért nem lehet hinni bennük, a köztük lévő kozmikus kapcsolatban pedig pláne nem, különösen ha ismét visszatekintünk az Előző életek hármasára, akiknek minden mozzanatában, pillantásában volt valami egészen varázslatos, egyszerre ismerős és kiismerhetetlen.
De igazságtalan húzás lenne egy hosszú éveken át dédelgetett személyes hangvételű szerzői filmet és egy Hollywoodba való hivatalos belépőt folyamatosan összehasonlítani egymással, mert Song még így is átlagon felül teljesítette a feladatát, és egy őszinte, realisztikus képet tudott festeni a modernkori párkeresésről és a racionális gondolkodást háttérbe szorító, mindent elsöprő szerelem erejéről, ami nem centikben és számlakivonatokban mérendő. És nagyon úgy tűnik, hogy van még mit mondania a témáról: a napokban leigazolták a 90-es évek egyik ikonikus romkomja, az Álljon meg a nászmenet! folytatásának a forgatókönyvére is, így nem kell sokat várnunk a következő, Song-féle romantikára.
A Többesélyes szerelem augusztus 14-től látható a mozikban az Intercom forgalmazásában.
