Akaratlanul (De Ofrivilliga)

Ha nem vagy elég mélyen lelkileg, itt az alkalom, hogy még jobban megsüppedj! Ehhez kiváló alkalom egy skandináv film megtekintése. Az Akaratlanul rendezője, Ruben Östlund három egymástól független történetben mesél arról milyen, az amikor észrevétlenül feladjuk magunkat, és engedve a környezetünk nyomásának nem azt tesszük amit valójában szeretnénk. Ezek az önlemondásos esetek távolabbra is kihatnak, mint gondolnánk.

Forgalmazó: Szuez Film Kft., IMDb, Előzetes

Hét élet (Seven Pounds)

Will Smith nincs messze attól, hogy már életében legendává váljon. A kihalt New
York-i utcákon való autós száguldozás után emberekkel és emberi kapcsolatokkal zsúfolt élet apropóján igyekszik Gabriele Muccino rendezői iránymutatásával az élet fontos kérdéseire vonatkozóan két órán keresztül lekötni a figyelmünket. Nem esélytelenül, mert olasz származású direktor olyan érzelmes, hollywoodi mércével mérve súlyos "lelkizős" gyakorlatokkal rukkolt már elő, mint A boldogság nyomában - amelyben ugyancsak Will Smith vállalta a főszerepet, és részben azt a feladatot, hogy nevének és játékának köszönhetően jó pár millióan váltsanak jegyet a filmre - vagy Az utolsó csók.

Forgalmazó: Intercom, IMDb, Weboldal, Előzetes

Kutyaszálló (Hotel for Dogs)

Számos filmes szakember egyetért abban, hogy a kutya-kisgyerek párosítás
verhetetlen, ha a cél a mozisiker elérése - a sikerfaktort egy további,
lehetőleg szőrös állattal történő kiegészítés képes még fokozni! A Kutyaszálló tehát alapvetően nem a 42-höz rendelhető megfelelő kérdés hajkurászása körül
bonyolódik. Az eddig főleg rövidfilmeket rendező Thor Freudenthalnak ez lesz a
nagyfilmes debütálása, és következő alkotásában ugyancsak gyerektémát dolgoz fel, ami Jeff Kinny Diary of a Winpy Kid című írásának adaptációja lesz.

Forgalmazó: UIP-Duna Film, IMDb, Weboldal, Előzetes

Nem kellesz eléggé (He's Just Not That Into You)

Aki az emberi kapcsolatok kevésbé szenvtelen ábrázolása mellett humorba ágyazott és A-kategóriás színészekkel körített feldolgozását kedvelné, például a már fent említett Akaratlanul című svéd filmdrámával szemben, az is talál most kedvére valót. Az eddig főként televíziós sorozatokat forgató Ken Kwapis kedvet kapott egy Wood Allen-i ihletettségű vígjáték forgatásához, amelyben a nőzéssel-pasizással járó bénázásokat gyűjtötte egybe. A Nem kellesz eléggé talán a hazai forgalmazók poszt-Valentin napi bónusza? Pároknak vagy alakuló pároknak ideális kétórányi kikapcs.

Forgalmazó: Intercom, IMDb, Weboldal, Előzetes

Véres Valentin 3D (My Bloody Valentine 3-D)

Az nem lehet, hogy minden mindig szép és jó, szükség van a gonosz megjelenésére is. Az egyensúly helyreállításának jegyében következik egy zaftos 3D-s darabolás. Az előzetes alapján főszerepben a 3D, így remélhetjük csak, hogy a történet és akarakterek legalább olyan jól kidolgozottak, mint a látványvilág. A sztori elemei mindenesetre ismerősnek tűnhetnek: idilli környezetben, Harmony városban bekövetkezett bányászbaleset a történet kiindulópontja, a föld alatti helyszín pedig kiváló terep a sötét, klausztrofóbiás hangulatú ijesztgetéshez és gyilkolászáshoz.

Forgalmazó: Fórum Hungary, IMDb, Weboldal, Előzetes

A világ nagy és a megváltás a sarkon ólálkodik (Svetat e golyam i spasenie debne otvsyakade / The World Is Big and Salvation Lurks around the Corner)

A világ nagy... egy részben magyar vonatkozású kelet-európai sztori, amelyről az Infrog Stúdióból Muhi András többször is tájékoztatta a filmhu olvasóit. (Az Inforg az egyik közreműködője a gyártásnak és Gryllus Dorka is kapott egy fontos szerepet a filmen). Az Európa keleti és nyugati fele között átívelő bicajos roadmovie természetesen egy belső utazás is egyben, amelyet erősen áthat az ostábla játék szellemisége. Alex, egy a kommunizmus alatt Bulgáriából Németországba kivándorló család gyermeke, aki fiatal felnőttként egy autóbalesetben elveszíti szüleit és emlékezetét. Gyökereihez és emlékeihez nagyapja vezeti vissza, egy Németországtól Bulgáriáig tartó tandemtúrával.

Forgalmazó: Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége, IMDb, Előzetes

A filmhu heti ajánlata: Milk (Milk)

Nálunk a Férfiakt vagy a nemrégiben vetített Kaméleon után sem mondható, hogy a meleg téma a közbeszéd forró topikjai közé tartozna. A világ nyitottabb felén pedig már nemcsak az ezüstvásznon, hanem a televíziós sorozatok révén a nappalinkban is helyet kapnak a melegek (Fiúk a klubból, Sírhant művek). Hol kezdődött mindez? Erről tájékoztat, nem kevés agitatív szándékkal, a Sean Penn főszereplésével és Gus Van Sant rendezésével készült Milk. Harvey Milk 1977-ben volt az első magas pozícióba került, választott, másságát nyíltan vállaló képviselő, így vált nemcsak a melegek, hanem minden más kisebbségi csoport számára is emblematikus, amerikai hőssé.

Forgalmazó: Budapest Film, IMDb, Weboldal, Előzetes

Olvasd el a filmről írt kritikánkat, itt!