Vezér Éva, a Magyar Filmunió vezetője szerint "óriási lehetőség a magyar animációs szakma számára, hogy Magyarországra jött ez a húsz éves tradícióval rendelkező, abszolút professzionális rendezvény. Az animációhoz kevéssé kötődő, avatatlan szem is észreveszi ezen a vásáron, hogy az európai animációs szakmában mindenki mindenkit ismer, pontosan tudja, hogy ki-mivel foglalkozik és minden a helyén van" - beszélt benyomásairól a Filmunió vezetője a Cartoon Forum záróestjén. Vezér Éva kiemelte azt is, hogy rendhagyó módon az idei évben hét magyar produkciós cég is lehetőséget kapott arra, hogy egy meghatározó animációs kör előtt mutatkozhasson be. "Végignéztem az összes magyar prezentációt itt Sopronban, és láttam jónéhány külföldit is, és azt gondolom, hogy nincs szégyenkeznivalónk, sőt, büszkék lehetünk a magyar szereplésekre, és biztos vagyok benne, hogy az itt felvonultatott magyar sorozatterveknek van jövője." (A hét magyar filmtervről bővebben.)
cartoon_500


"La Poudriére-es diákként azt tartom a legfontosabbnak, hogy megnézhetjük, hogyan prezentálnak a profik" - mondta Kassay Réka, aki a francia egyetem vendéghallgatójaként egy hasonló prezentáció keretében adta elő a szemeszter során kidolgozott sorozattervét a záróvizsgán. Kassay Réka tapasztalata szerint legalább annyira fontos az, hogy hogyan adod elő a tervedet, mennyire azonosulsz vele, mint az, hogy mennyire jó és eredeti az adott ötlet.

 


Erkel András főszervezőként a Cartoon Forumról


Radóczy Katalin, a Minimax programigazgatója jó néhány Cartoon Forumon részt vett már, így avatott szemmel nézte végig a hét magyar prezentációt. "Nagyon professzionálisak voltak a magyar résztvevők, mind a prezentációk, mind a felvonultatott projektek tekintetében" - mondta Katalin, bár hozzátette azt is, hogy nem mindegyik sorozatterv illene bele a Minimax profiljába. "Jó pár Cartoon Forummal a hátam mögött azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon büszke vagyok a jelenlévő magyar animációsokra, kivétel nélkül helyt álltak a nemzetközi mezőnyben" - mondta a programigazgató, aki kitűntetett figyelmet fordított az egyetemisták bemutatkozására. "Tavaly a norvégiai Cartoon Forumon a csirke volt a húzófigura, idén nem fedeztem fel ilyesfajta trendeket" - mondta Katalin, aki a show jellegű prezentációkat is kevesellte, az eddigi évekhez képest, ugyanakkor talált számos olyan izgalmas sorozattervet, amelyekbe igyekszik majd beszállni broadcasterként a Minimax csatorna. "Nagyon büszke vagyok a szervezésre és a programokra is, hiszen több kísérőprogram volt, mint tavaly Norvégiában - hihetetlenül hangulatos volt a Fertő-tó partján szervezett nyitóbuli, és a záróesemény is a fertőrákosi kőfejtőben" - mondta a Minimax munkatársa.


A Studio Beastarts filmterve a Hush-hush Woods


A Nyugat Magyarországi Egyetem egyik építész szakos hallgatóját is kifaggattuk, milyen benyomásai voltak Európa legnívósabb animációs vásáráról. A Cartoon Forum szervezői körlevél útján kerestek angolul tudó, animáció iránt érdeklődő egyetemistákat, akik kedvesen és készségesen végezték munkájukat a négy napos vásáron, és lehetőségük nyílt arra is, hogy megismerkedjenek ezzel a végtelenül professzionálisan felépített konstrukcióval, amely a Cartoon Forum nevet viseli. "Az önkéntes munka során teljes képet kaptunk erről a rendezvényről. Engem az döbbentett meg leginkább, hogy milyen nagy pénzek forognak, illetve, hogy szinte minden résztvevő nagyon fiatalon, harminc éves kora előtt valósította meg önmagát, s került vezető pozícióba" - mondta a soproni hallgató.

cartoon_minimax


Fülöp József, a MOME animáció tanszékének vezetője szerint önmagában hihetetlenül nagy dolog, hogy hét magyar projekt is bekerült az idei Cartoon Forumra, hiszen nagyon komoly kritériumnak kell megfelelnie az ide beválogatott filmterveknek. "Ez már önmagában azt jelenti, hogy a hazai kreatív kapacitás megüti az európai mércét. Az megint egy másik kérdés, hogy képesek voltunk-e élni a Cartoon Forum kínálta lehetőségekkel, kellő kidolgozottsággal és mélységben prezentáltuk-e a sorozatterveket, amely szintén elengedhetetlen része a sikernek" - mondta Fülöp József, aki szerint ez utóbbiban még van mit fejlődnünk, de a tapasztalat mindenképp a résztvevők hasznára válik majd. "Kevés a tapasztalatunk azt illetően, hogy mire megy a játék. Az csak egy része az egésznek, hogy valakinek van egy jó története, vannak jó figurái, vagy egy ötletesen kidolgozott látványvilága. Egy sorozathoz sok jó történet, sok jó szituáció kell, nagyon ki kell dolgozni a karaktereket és az egyes epizódok történéseit"- összegezte a tapasztalatokat a MOME tanszékvezetője, aki szerint a projekt fejlesztés rendkívül céltudatos dolog kell, hogy legyen, már az első lépéstől kezdve. "Nem lehet csak úgy belefejleszteni a vakvilágba, fontos ismerni a célcsoportot és a forgalmazók igényeit, elvárásait." "Mindennél fontosabb az, hogy itt tudott lenni két hallgatói projekt, és itt tudott lenni harminc hallgató, hiszen ez a szakmai impulzus alapvetően meghatározza majd az egész további karrierjüket. Szeretnénk azt hinni, hogy a MOME-s képzésnek nem pusztán az a célja, hogy diplomákat osztogasson, sokkal inkább olyan animációsok képzése a cél, akik képesek lesznek kimozdítani a magyar animációt a több, mint húsz éves hibernációból."

Még több kép itt