Nemes Jeles László és Hörcher Gábor filmje is versenyez Szarajevóban
Augusztus 14-én kezdődik a 21. Szarajevó Filmfesztivál
Nemes Jeles László cannes-i nagydíjas filmje meghívást kapott a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjába. A rövidfilmek versenyében Hörcher Gábor Ricsi című diplomafilmje indul.
Augusztus 14-22. között rendezik meg a 21. Szarajevói Filmfesztivált, mely a balkáni térség legfontosabb nemzetközi filmes eseménye. A szervezők ma nyilvánosságra hozták a játék- és rövidfilmes versenyprogramot. Nemes Jeles László Saul fia című első játékfilmje meghívást kapott a versenyprogramba. A Saul fia a májusi cannes-i filmfesztivál és az azzal párhuzamosan megrendezett filmvásár kitűnő újdonsága volt egyben. Nemes első játékfilmje kapta a cannes-i fesztivál nagydíját három további rangos díjjal együtt, köztük a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját is. A magyar film nemzetközi forgalmazási jogainak értékesítésével megbízott párizsi székhelyű Films Distribution pedig több mint 50 ország filmforgalmazójának értékesítette a Saul fiát Cannes-ban – köztük a Sony Pictures Classics vezető amerikai forgalmazónak. Nemes Jeles László filmje június 11. óta látható a magyar mozikban, mintegy 70 000 váltottak rá jegyet, és továbbra is a mozik műsorán van országszerte a Mozinet forgalmazásában. A Saul fia a Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában készült, vezető producere Sipos Gábor és Rajna Gábor.
Saul fia előzetes
A rövidfilmek versenyébe kapott meghívást Hörcher Gábor Ricsi című diplomafilmje. A Filmalap támogatásával, az ELTE Filmszakán készült filmben Ricsinek, a fiatal srácnak a barátai búcsúbulit rendeznek – miközben az útra, amire indulni készül, édesanyja pakol helyette. A 15 perces alkotás főszereplője Steinbach Richárd, akiről a Hörcher Gábor rendezésében készült Drifter című dokumentumfilm is szól, mely a szarajevói filmfesztivál dokumentumfilm versenyében lesz látható. A Drifter tavaly az amszterdami IDFA-n a legjobb elsőfilm díját nyerte el. A rövidfilm a dokumentumfilm vágása közben készült, gyártója a Laokoon Filmgroup, koproducere a KraatsFilm. (Az alkotókkal készült interjúnkat itt olvashatod.) A Ricsi májusban elnyerte a legjobb magyar rövidfilm díját a Mediawave fesztiválon.
Ricsi előzetes
Hörcher Gábor rendező a szarajevói filmfesztivál keretében megrendezett Talents Sarajevo programon előadást tart a két különböző műfajú versenyfilmje, a Drifter és a Ricsi történetbeli kapcsolódási pontjairól és műfaji, gyártási különbségeiről, hátteréről. 5 évvel ezelőtt Hörcher Gábor a Talents Sarajevo programon találta meg a Drifter német koproducerét. Hörcher Gábor mindkét alkotása látható lesz a hazai mozikban 2015. október 6-tól.
A dokumentumfilmek versenyébe idén rekordszámú alkotás érkezik Magyarországról. A Tititá, a Seb, a Drifter és a Káin gyermekei című magyar filmek indulnak a rangos versenybe. (A Tititáról itt, a Sebrőlitt, a Káin gyermekeiről pedig itt írtunk.) A Talents Sarajevo programon 71 pályakezdő filmes vesz részt, köztük Bayer Csilla forgatókönyvíró, Csüllög Edina rendező, Kerékgyártó Yvonne rendező-forgatókönyvíró, Kovács Claudia operatőr, Mráz István producer és Zurbó Dorottya rendező.
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
A 22. Verzió Filmfesztivál idei szlogenje az "Együtt létezünk". November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja 11 szekcióban mutatja be újra a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit.
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.