Az, hogy a Beágyazott emlékeink dokumentumfilm-jellege dacára animációs elemeket és betéteket is tartalmaz, finoman ötvözve a műfajokat, a rendező korábbi munkáit ismerve egyáltalán nem meglepő. Oláh korábbi kisfilmje, az En passant például „a műfajok közti átmenet határán megmaradó, dokumentarista jellegű ábrázolásmódjáért” is kapott külön elismerést a tavalyi Friss Hús zsűrijétől.

A rendező korábban így vázolta készülő filmjét:

„Egy internetes cikk kapcsán szerzünk tudomást arról, hogy édesanyánk az újlipótvárosi Csanády utca 21.-ben lakott 1944-ben. A cikk elolvasása után határozzuk el, hogy mindent meg akarunk tudni azokról az időkről. Ahogy végre elkezdünk beszélgetni édesanyánkkal, lassan felfeslik a múlt. Soha el nem mondott, ki nem beszélt családi titkok tudói leszünk, ahogyan egyre mélyebbre ássuk magunkat családunk beágyazott emlékei után. Nem elégszünk meg azzal, amit tőle tudunk meg, ezért levéltárakban, könyvtárakban kutatunk tovább és történészeket kérünk meg, hogy segítsenek nekünk megérteni mit élhetett át édesanyánk 4 éves gyerekként. Ha már belekezdtünk az emlékezésbe, akkor már szeretnénk mindent megtudni. Kíváncsiak vagyunk milyen nehézségekkel kellett szembenéznie, amikor már mi is élete részévé váltunk. Érdekes találkozások keresztezik utunkat, rájövünk, hogy minden ház és minden család hasonló titkokat rejt magában. Végül még egy elveszettnek hitt Amerikai rokon megtalálása is részese kalandos utazásunknak.”

A Beágyazott emlékeink január 22-én, 16:40-től látható a Duna World-ön. A későbbi ismétlésről, vagy máshol történő bemutatóról egyelőre nincs hír, mindenesetre bízunk benne, hogy minél előbb sor kerül rá.

Beágyazott emlékeink. Magyar dokumentumfilm, 2016, 71 perc. Rendezte: Oláh Kata. Írta: Oláh Kata, Oláh Judit. Kép: Csukás Sándor. Zene: Barcza Gergely. Vágó: Oláh Kata. Animáció: Egely Kati. Társszerző: Oláh Judit.