Egy olyan történetet mesélsz el, amely nyilvánvalóan nagyon fontos számodra. Korábban drámaíróként tevékenykedtél, az Előző életekhez miért a film médiumát választottad?
Azért, mert ez a történet évtizedeken és kontinenseken ível át. És azért is, mert a városok a történet fontos szereplői, azt akartam, hogy ezek a helyek teljesen eltérő érzéseket keltsenek. Azt akartam, hogy Szöul és New York különbségét színekkel és hangokkal is kihangsúlyozzuk, hiszen a fő ok, hogy nem lehetnek együtt, az, hogy teljesen más helyen élnek. Mivel itt a helyszínek alapvető fontosságúak, a filmet választottam, ahol a tér valóságként jelenik meg, szemben a színházzal, ahol csak jelképes módon. Ebben a filmben a városoknak kell, hogy legyen személyiségük.
Celine Song a Karlovy Vary filmfesztiválon / forrás: KVIFF
Az is a film felé kormányzott, hogy szükséges volt megmutatni a szereplők öregedését. A valóságnak megfelelő módon kellett öregedniük. Színházban belefér, hogy egy 40 éves nő játszik el egy 12 éves fiút, és ez gyakran meg is történik. De filmben ezt nem lehet megtenni. Azt akartam, hogy nézők érezzék az idő és az élet múlását az öregedésen keresztül. A történetmesélés részeként tekintettem arra, hogy felnőttkorukban mennyire máshogy néznek ki, mint gyerekként, amikor először találkozunk velük a film elején. Ezek a dolgok vezettek el a mozgóképes történetmeséléshez.
Többek között az teszi különlegessé Nora karakterét, hogy ritka a hozzá hasonló ázsiai nő a filmvásznon, akinek tisztában vagyunk a vágyaival. Független személyiség, elég bátor ahhoz, hogy elmondja, mit akar. Mesélsz arról, hogyan alkottad meg őt?
Olyan hétköznapi karaktereket próbálok teremteni, akik örülnek annak, hogy önazonos módon létezhetnek. A nők, a nem fehér nők körében pedig különösen gyakori az a félelem, hogy vágyhat-e arra, amit igazán akar. Ez vajon ellenszenvessé teszi őt? Lehet, hogy emiatt nehéz lesz őt szeretni? Nora viszont nagyon is őszintén kommunikál arról, hogy mit akar az életben. Ez személyesen is fontos számomra.
Hae Sung és Arthur is tisztán megfogalmazza, mit akarnak. Fontos, hogy ezzel nem okoznak kárt a másiknak. Nem fognak elkezdeni verekedni, nem ütik meg a másikat, de ezzel együtt látni kell, hogy ők felnőttek személyes vágyakkal, és nem fognak ezért bocsánatot kérni. És ugyanez igaz Norára is. Nem fog bocsánatot kérni azért, mert úgy döntött, hogy New Yorkban fog élni, drámaíróként akar érvényesülni és követi az álmait. Számomra ez a film lényege: inkább saját magát választja, mintsem egyet a két férfi közül.
Könnyű lett volna ezt az utat választani, hiszen a romantikus filmekben gyakran történik az, hogy a nő két férfi közül választ. Ez a film azonban nem arról szól, hogy melyiküket fogja választani. Önmagát választja, ezt mindkét férfi tudja, és ezért is szeretik őt. Fontos, hogy itt a férfiak sem mondják azt, hogy válassz engem. Azt mondják, azért szeretlek, mert önmagadat választod. És Hae Song és Arthur is saját magát választja.
Norának nagy álmai vannak, gyerekként Nobel-díjra vágyik, később a Pulitzer-díjat, majd a Tonyt nevezi meg, mint célt. Mesélsz arról, te milyen díjra vágysz?
Ezt Hae Sung kérdezi tőle az élete különböző pontjain. Ezzel a kérdéssel azt a kislányt próbálja előhívni Norából, akit megismert régen Koreában. Így próbál meggyőződni arról, hogy Nora ugyan elköltözött Amerikába, de nem változott meg teljesen. Az eltérő válaszokból a felnövés folyamata rajzolódik ki. Hae Sung keresi benne a kislányt, Nora pedig ellenáll, hiszen ő közben felnőtt. Aztán persze a film végén a bárban bevallja, hogy a kislány továbbra is él benne.
A filmben ezt a mindannyiunkban jelen lévő ellentmondást akartam megjeleníteni. Mi most itt újságírók és filmkészítők vagyunk, és komoly szakmai beszélgetést folytatunk. De közben tudom, hogy mindannyunkban ott fészkel egy 12 éves gyerek, aki ráadásul ki is tud törni belőlünk. Ez Norára is igaz: gyermeki énje minden díjat meg akart nyerni, a felnőtt énjének már sokkal realisztikusabb elvárásai vannak. Miközben felnőtt, változtak a prioritásai, a realitásokhoz igazodtak, de attól még benne is ott rejlenek a 12 éves kislány álmai.
Nagyon szeretem a filmben, hogy a szereplők szoros kapcsolatot ápolnak a várossal, ahol élnek. Mesélsz arról, miért volt fontos neked, hogy New Yorkban vedd fel a filmet, és szerinted mennyire jelenik meg benne a városhoz fűződő személyes viszonyod?
Egy városnak általában két arca van: az egyikkel akkor szembesülsz, ha turistaként sétálsz benne, a másik arcát meg akkor látod meg, ha odaköltözöl, ha ott élsz a városban. New Yorkot szeretik felülről drone-okról és helikopterekről filmezni, legyen fénylő és hatalmas. Biztos vagyok benne, hogy azoknak a településeknek is van egy képeslaparca, ahol ti éltek. Engem viszont az a része érdekelt New Yorknak, ahol a város lakosaként mindennap sétálunk. Egy olyan New Yorkot akartam megmutatni, amely autentikus lesz azoknak, akik tényleg ott élnek – köztük nekem.
Azt akartam, hogy szerepeljen a filmben a Szabadság-szobor, hiszen Hae Song turista, Nora pedig bevándorló. Turisták és bevándorlók számára egy csodás szimbólum, a New York-iak viszont egyáltalán nem kapcsolnak hozzá romantikus elképzeléseket, semmi fontosat nem jelent számukra. Ezt a két megközelítést vegyítettem a filmben: elmennek a szoborhoz, de nem használtam légi felvételeket, amik kihangsúlyoznák a nagyszerűségét, csak a hajóról mutattam meg. Úgy mutattam meg, ahogy azok az emberek látják, akik hajóra szállnak, és tényleg elmennek megnézni a szobrot. Ezt én is átéltem, ültem a hajón, és állandóan mozgásban volt a szobor.
Számodra is fontos szimbólum?
Igen, mert én is bevándorló vagyok, és ez egy fontos szimbóluma a bevándorlásnak. Elképesztően romantikus ötletnek tarom, hogy ez a hatalmas méretű alak üdvözölje a városba érkező bevándorlókat. És ugye akkor még nem készültek képeslapok róla, így a bevándorlók nem tudhatták előre, milyen látvány fogadja őket New Yorkban.
A stáb New York-iakból állt össze, akik nem értették, miért fogjuk lefilmezni a Szabadság-szobrot. Hülyeségnek tartották. Biztos vagyok benne, hogy a prágai stáb is értetlenkedne, ha a prágai várban kellene forgatniuk. Aztán felültünk a hajóra, közeledtünk a szobor felé, és bizony a hatása alá kerültek. Azt mondták, a fene egye meg, ez jól néz ki. És tényleg jól néz ki, én magam is különlegesnek tartom.
A filmben megjelenik az injon fogalma. Ez az elgondolás tényleg mélyen gyökerezik a koreai kultúrában, vagy csak egy jól hangzó szöveg, amivel a koreaiak elcsábítják az amerikaiakat?
Ez nem csak egy koreai fogalom, a legtöbb keleti filozófiában jelen van: létezik Kínában, Indiában, Japánban, és azt hiszem Thaiföldön is van rá egy szavuk. Úgy tudnám összefoglalni a jelentését, hogy a sors nem olyas valami, amit beteljesítesz, hanem valami, ami eljön hozzád. Az injun jelenthet embereket, akik belépnek az életedbe. Koreában ez egy gyakran használt szó, a hétköznapi életben állandóan előkerül. Például úgy, hogy „Istenem, őrület, hogy pont egymás mellé ültünk le, ez biztos injon.”
A világ különböző helyeiről származunk, most mégis most itt ülünk egy asztalnál. Ez milyen klassz már! Erre is mondhatjuk hogy injon. És ha az életben másodszor is összefutunk, ismét filmekről beszélünk, és varázslatosnak tartjuk, hogy ez történik velünk, az még inkább injon.
Szóval van egy köznapi módja a szó használatának, de súlyt ad neki az a jelentéstartalom, hogy az előző életünkben is ismertük egymást, és ezért történik meg a találkozás. A mi esetünkre ez úgy fordítható le, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy mindannyian ehhez az asztalhoz kerültünk. A injonnak több szintje is lehet, jelentheti a pincért, aki vizet hoz neked az étteremben, és soha többé nem látod, és jelentheti a partnered is, akivel leéled az életed. Ez utóbbi már egy jóval mélyebb injon. Ezt a személyt valószínűleg jóval mélyebben ismerted az előző életeidben.
Ez az elképzelés minden egyes találkozást és kapcsolódást különlegessé tesz. Jelentéssel ruházza fel őket. Így aztán az injonban való hit azt vonhatja magával, hogy jobban fogunk viselkedni embertársaikkal, kedvesebb emberekké válhatunk általa.
Meglepő hatással volt rám az Előző életek. Ezelőtt sosem foglalkoztatott a reinkarnáció gondolata, most mégis izgalmassá vált számomra. Egy vonzó és megnyugtató elképzeléssé, hogy sok életünk lehet és vele rengeteg lehetőségünk. Ez szándékod volt a filmmel?
Nem hiszem, hogy hinni tudok olyasmiben, amiről nem tudok semmi biztosat. Lehet, hogy voltak előző életeink, lehet, hogy nem. Mindenesetre ezzel próbáljuk megmagyarázni azt a furcsa állapotot, amikor találkozol egy idegennel, és közben azt érzed, hogy valahonnan korábbról ismered. Elkezdesz vele beszélgetni, és valamilyen okból annyira könnyen megy, mintha már 10 éve ismernétek egymást. Ez hogy történhet meg?
Nem tudom, de sokunknak ismerős ez az érzés. Nehéz megmondani, miért van az, hogy egyes emberekre könnyen és gyorsan ráhangolódunk, másokra meg nem. Erre létezik az a magyarázat, hogy biztosan ismertük egymást egy korábbi életben. Nem tudom, hogy ebben van-e bármi igazság, hiszen ha voltak is, nem emlékszem az előző életeimre.
Az előző életeimre viszont emlékszem a mostanin belül, és ez egy fontos megfigyelés a film szempontjából. Nora számára és nekem is egy 14 órás repülőút a Csendes-óceánon át jelentette az átkelést egyik életből a másikba. Ez egy kifejezetten drámai váltás volt nyelvileg és kulturálisan. De az is új életnek számít, ha valaki otthagyja az ügyvédi munkáját, és séf akar lenni. Azt is szokták mondani, elköltözöm egy másik városba, és ott új életet kezdek. A párkapcsolataink is jelenthetnek különböző életeket.
Szerintem mindannyian tudunk kapcsolódni ahhoz a gondolathoz, hogy az énünket különböző változatai léteznek az életünk során. Számomra a legutóbbi váltás akkor következett be, amikor kijött ez a film. (Az Előző életek világpremierje a Sundance Filmfesztiválon volt 2023 januárjában – a szerk.) Előtte ez a film egy titok volt, amit magamban őriztem. Most már kint van a világban, és ez egy új életnek érződik számomra.
Ez egy kifejezetten személyes film, aminek az irásakor a saját élményeidből merítettél. Látva a film globális sikerét, milyen érzés ennyire intim dolgokat megosztani az egész világgal?
A film természetesen egy intim helyről indult el. Ez a személyesség adta a szikrát, és ebből építkeztem, de közben a szubjektív élményeimet tárgyiasítottam, átformáltam őket először forgatókönyvvé, aztán átalakítottam egy másik tárggyá, egy filmmé. Mire elértem oda, hogy forgatom a filmet, már nem a személyes élmények feldolgozása kötött le, hanem a filmkészítés folyamata.
És őszintén, ebben az egész folyamatban a legszemélyesebb dolog, ami történt velem, hogy felfedeztem magamban a filmest. Ez tényleg egy nagy változás volt az életemben, mert nem tudtam, hogy ez is bennem van, túl sokáig voltam drámaíró. Belém nyilallt a felismerés: boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom. Rájöttem, hogy ez az, amit mostantól csinálni akarok. Ez a felfedezés volt a leginkább személyes része a film elkészítésének, de természetesen mindennek az alapja a személyes történetem volt.
A film végével kapcsolatban az a benyomásom támadt, hogy a saját valóságunk elfogadásáról szól. Jobb lesz nekünk, ha elfogadjuk a sorsunk, és nem küzdünk ellene. Erről mit gondolsz?
Valóban lehet úgy nézni, hogy az elfogadásról szól, de legalább annyira a felismerésről is, mivel Hae Song újbóli megjelenésével azt okozta, hogy Norának, és emiatt Arhurnak is, foglalkoznia kellett azzal a kislánnyal, aki egykor volt. Szerintem Nora elfelejtkezett a kislány énjéről, amíg Hae Song vissza nem lépett az életébe. Azt gondolja, hogy az a lány elmúlt, Koreában hagytaa, nem érdekli már. Aztán amikor Hae Song megjelenik, és ezt a lányt keresi benne, akkor képessé válik arra, hogy felismerje magában az eltemetni próbált, fiatalkori énjét, és megbékéljen vele.
A film három búcsúra tagolódik. Két rossz, és egy jó búcsúra. Az első búcsúra Koreában, a gyerekkorukban került sor. Ez a búcsú azért nem működött, mert túl fiatalok voltak hozzá. Elköszönnek egymástól, de nem tudják, hogyan kell megfelelő módon búcsúzkodni. A második alkalommal fájdalmat okoznak egymásnak a búcsúval, mert ott derengett valami többnek a lehetősége, de a nagy távolság azt lehetetlenné tette. Ez is egy rossz búcsú volt, mert nem tett pontot a történetük végére.
És nyilván az utolsó elköszönés a jó, hiszen végre megadják azt a búcsút a másiknak, amivel 24 éven keresztül tartoztak egymásnak. Ezért ugrok vissza a gyerekkorukba, amikor jön az Uber Hae Songért. Ezzel arra akartam utalni, hogy ezek a gyerekek 24 éven át vártak arra a sötétben, a sarokban, hogy megfelelő módon elbúcsúzzanak a másiktól.
Amikor ez megtörténik, a történetük lezárul, film véget ér. De a jó búcsú azt is jelenti, hogy Nora végre tud sírni. Végre el tud búcsúzni attól a kislánytól. És ez egy ajándék Hae Songtól. Miközben sétál haza, arra a kislányra gondol, akiről azt hitte, már nem fontos számára. Sétálás közben elsiratja, meggyászolja és búcsút vesz tőle. Igazából erről szól nekem a film vége.
Az Előző életek sokkal több egy tipikus romantikus filmnél, ahogy korábban is mondtad, Nora önmagát választja, és nem a két férfi egyikét. De azért szerkezetileg és hangulatában is hasonlít a romantikus filmekhez. Ezért is vagyok arra kíváncsi, melyik a kedvenc szerelmi történeted filmben és irodalomban? És arra is, mik azok a műfaji klisék, amelyeket a leginkább gyűlölsz, és el akartál kerülni?
A Távol a világ zajától egy nagyszerű romantikus film, nagyon szeretem. Thomas Hardy könyvéből több adaptáció is született, imádom, ahogy Carey Mulligan a legutóbbiban eljátszotta a főhősnőt. De azt hiszem ugyanazért az indokért szeretem ezt a történet különböző változalait, amit már említettem. A főhősnő önmagát választja, és a férfiak csak részei annak a folyamatnak, amíg eljut ehhez a döntéshez.
Celine Song a Karlovy Vary filmfesztiválon / forrás: KVIFF
Nem fogok konkrét címeket mondani, de azt elmondom, mit utálok a romantikus filmekben. Amikor a kapitalizmus logikáját követve a partnerválasztás javak megszerzéséhez hasonlít egy szerelmi történetben. Ki a legjobban kinéző fickó, akit megszerezhetek, abból kiindulva, hogy én milyen jól nézek ki. Ennek a gondolkodásmódnak semmi köze nincsen a szerelemhez. Ez piacgazdaság, ahol a lehető legjobb üzletet próbálják nyélbe ütni.
Pedig a szerelem nem egy üzleti tranzakció. Szerelem egy olyan állapot, amikor csak adsz magadból. Hozzáteszem, barátok közötti vagy szülők és gyerekek közötti szeretet is egy ugyanolyan fontos érzés tud lenni. A filmek szeretik azt hangoztatni, hogy a romantikus szerelem az, ami megválthat téged. De egy barát vagy barátnő önmagában nem fogja megmenteni az életed – ha mégis ez történik, az számomra annak a jele, hogy egy ostoba szerelmi történetet nézek. Valójában számos más fajtája van a szeretetnek, amiket megtapasztalhatunk, és amik hitetlenül fontosak ahhoz, hogy boldog életünk legyen.
Az Előző életek január 11. óta látható a mozikban, az interjú a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon készült, három másik újságíró társaságában volt akalmunk kérdezni a rendezőt.
