A Magyarhangya közösségi filmforgalmazó következő bemutatója a Lady Macbeth című brit dráma. A színházi és operarendezéseiről ismert, brit William Oldroyd első játékfilmje a Los Angeles Times szerint az év legradikálisabb filmjének ígérkezik, a Sight and Sound pedig a címszereplő Florence Pugh felejthetetlen alakítását méltatja.
Nyikolaj Leszkov 1865-ben írt kisregénye, a Kisvárosi Lady Macbeth több adaptációt is megért már: Sosztakovics operát írt belőle, Andrzej Wajda megfilmesítette, a budapesti Katona József Színház pedig Fullajtár Andrea címszereplésével mutatta be 1998-ban. A színházi rendező William Oldroyd debütáló játékfilmje és a főszerepben látható ifjú tehetség, Florence Pugh számos díjat nyert el, és a kritikusok elismerését is kivívta.
A film a vidéki Angliában játszódik, 1865-ben. Az ifjú Katherine fuldoklik szerelem nélkül kötött házasságában, nála jóval korosabb, megkeseredett férje és annak rideg családja nyomása alatt. Amikor szenvedélyes viszonyt kezd férje birtokának egy szolgájával, olyan elementáris erő szabadul fel benne, hogy többé semmi nem állhat útjába. A Lady Macbeth egy gyönyörű, határozott és könyörtelen fiatal nő tragikus portréja, aki egy férfiak által dominált világban saját kezébe veszi a sorsát.
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
A 22. Verzió Filmfesztivál idei szlogenje az "Együtt létezünk". November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja 11 szekcióban mutatja be újra a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit.
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.