5 év házasság után Marie és Boris úgy döntenek: elválnak. Marie vette a házat, amelyben két lányukkal élnek, de Boris újította fel. Mivel a férfi nem engedheti meg magának, hogy máshova költözzön, kénytelenek továbbra is együtt élni. Hiába nem bírják már elviselni egymást, egyikük sem hajlandó engedni az igazából. Joachim Lafosse drámájának főszereplői A némafilmes sztárja, Bérénice Bejo, valamint az elsősorban rendezőként ismert Cédric Kahn.

A filmet még tavaly Cannes-ban láttuk, ahol szíven ütött minket: 

A nő és a férfi között kézzelfogható a feszültség, párbeszédeikben és pillantásaikban egy valaha volt nagy szerelem romjain lépkedünk, mint törött üvegszilánkokon. Egyetlen mesterkélt pillanat sincs a két órás játékidő alatt, a mozdulatok hitelesek és őszinték. A film érzelmi töltete egy nagyszerű táncjelenetben csúcsosodik ki: a szülők és két kislányuk, egy gagyi popszámra táncolnak kézenfogva, a nappali közepén. A gyerekeket közrefogva lépkednek előre és hátra, ugyanúgy egy helyben topogva, ahogy a való életben teszik."


A magyarhangya a lakásvetítésekre a film alkotói helyett szakpszichológusokat biztosít, akik a vetítések után testre szabva elemzik a szakítás filmben látható stációit. A magyarhangya olyan közösségek jelentkezését várják, amelyek teljesíteni tudják a következő feltételeket:

  • a házigazda betöltötte 18. életévét
  • rendelkezik olyan ingatlannal, ahol legalább 15-en kényelmesen meg tudják nézni a filmet
  • rendelkezik megbízhatóan működő blu-ray lejátszóval, HD-projektorral, vetítővászonnal vagy vetítésre alkalmas felülettel (tv, monitor nem elfogadott)
  • megállapodást köt a film forgalmazójával és nyilatkozik a vetítés törvényes kereteinek betartásáról
  • vállalja, hogy egy előre egyeztetett időpontban tartja meg a vetítést
  • megszervezi a saját, minimum 15 fizető nézőt számláló közönségét

A jegy ára 1.500 forint. Jelentkezni április 11-ig lehet a lakasvetites@magyarhangya.hu címen. A vetítési időpontok a jelentkezések beérkezési sorrendje szerint kelnek el.

Forrás: magyarhangya