Van-e értelme az életnek halál nélkül?

A sztorit egyébként már szinte diktálja a látvány. A film noir rideg távolságtartása a jövő végtelenített képeiben talál új megnyilatkozási teret. Az időpont, ha meggondoljuk, nem is olyan távoli, nincs egy egész emberöltőnyi messzeségben. 2052, Párizs. A fények városában hologramok járnak, az éjszakák mégis sötétek, akár a nappalok. Amíg a beszélő óriásplakátok a gondtalan fiatalságot ajánlják fel üdvözülés helyett, az üveggel határolt terek átláthatóak és tiszták, a háttérben különös panamák folynak. „Keresd a nőt!” – kapja feladatul a kevésbeszédű topzsaru. Az egyeduralkodó Avalon cég ifjú, ám szuper intelligens kutatónőjére a vártnál és indokoltnál többen próbálnak rálelni. A szokásos krimicsavarok, úgy mint szerelem, lefokozás, árulás és orvgyilkosok, becsavarozása után aztán eljutunk az erkölcsi buktatóig: van-e értelme az életnek halál nélkül? És ha a válasz megvan, következik a választás: egy mindenkiért vagy mindenki egyért? És ha ez is megvolt, eljön a happy end ideje, a kérdés már csak az, lehet-e boldog az erkölcsi tanulságokkal kecsegtető történet vége? Egyáltalán: vége van itt a történetnek?