Október 21-23. között rendezik a Nemzetközi Cigány Filmfesztivált
2016. október 21-23. között hetedik alkalommal rendezik meg a korábbi években több ezer látogatót vonzó Nemzetközi Cigány Filmfesztivált, a Romani Film Festet az Art+Cinemában. Az érdeklődők az idén mintegy 30 dokumentum-, nagyjáték- és rövidfilmet láthatnak, valamint kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt. Újra látható lesz Az Érpatak-modell című dokumentumfilm - melyet beszélgetés követ a film rendezőjével -, illetve Radu Jude remekműve, a tavalyi Berlinalén Ezüst Medvét nyert Aferim! is.
A filmnapokon rengeteg hazai és nemzetközi, többek között holland, román, francia és lengyel alkotással is találkozhatnak az érdeklődők. A fesztivál első két napján 18, Joka Daróczi János által rendezett portréfilm látható olyan roma származású emberekről, akik jelentős részt vállaltak az 1956-os forradalom eseményeiben.
A vetítésekhez az idén is kerekasztal-beszélgetések kapcsolódnak. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója lesz a vendége a Romák az 1956-os forradalomban című, október 21-én, 16 órakor kezdődő beszélgetésnek, amelyen Joka Daróczi János és Kalla Éva mellett a roma hősök gyermekei is részt vesznek. Olyan, aktuális társadalmi kérdések is terítékre kerülnek, mint a roma értelmiségiek munkanélkülisége.
A hivatalos megnyitóra október 21-én 18 órakor kerül sor az Art+Cinemában. Ekkor nyílik Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész 1956-os tematikájú kiállítása, majd köszöntőt mond Langerné Viktor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár. A kiállítást D. Magyari Imre irodalomtörténész nyitja meg, a megnyitón fellép a Szilvási Gipsy Band és Nyári Oszkár színművész.
Magányos lelkek váratlan módokon kapcsolódnak egymáshoz Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről és A feleségem története rendezőjének legújabb, lélekmelengető munkájában. A magyar-német-francia koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Csendes barát január 29-től látható a hazai mozikban.
Budapestről Erdélybe, visítós punkzenéből a néptáncba, árucsempészetből pedig szerelmi sokszögbe ugranak a Magyar menyegző filmjének főhősei. Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmje a nemzetközi bemutatók után január 22-én érkezett a magyar mozikba.