Az október 30-i, Művész moziban tartott “The Anatomy of Absurd” című előadásában Niki Lindroth von Bahr saját alkotói pályáján keresztül enged betekintést a stop motion filmkészítés hosszú és aprólékos folyamatába, az első ötletektől és storyboardoktól kezdve a díszletek és bábok megtervezésén és elkészítésén át egészen a végleges filmig. Mesél majd arról is, milyen különbségek vannak egy low budget független produkció és egy nagy, nemzetközi stúdióprojekt között, valamint arról, hogyan változik az alkotói folyamat, amikor egy magasabb költségvetésű produkcióban dolgozik. A filmkészítés mellett néhány animáción kívüli munkájáról is beszél, többek között olyan zenei előadóknak készített jelmez-és kelléktervezői munkáiról, mint David Bowie és Fever Ray.
„A svéd rendező a stop motion formában találta meg az útját, aki antropomorfizált állatok lehangoló, de vágyakkal teli életét jó adag fekete humorral teszi izgalmassá, esendőségüket pedig szerethetővé. Az állatok által fabulákat teremt, amiknek a felszín alatt mélyebb morális tartalmuk is van, ez pedig mindegyik filmjének meghatározó eleme” – írta róla 2020-ban a Recorder magazin.

Niki Lindroth von Bahr kézzel készített bábjairól és díszleteiről, valamint sötét humorral és abszurd, mégis nagyon emberi történetekkel teli stop motion filmjeiről ismert. Munkáit többek között bemutatták a cannes-i Directors’ Fortnight, a Berlinale, az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál és a Sundance fesztiválokon. The Burden (2017) című filmje több mint 80 díjat nyert, köztük az Annecy Krisály-díjat és a svéd Guldbagge-díjat a legjobb rövidfilm kategóriában. Tagja az Amerikai Filmakadémiának, valamint tanított a los angelesi CalArts-on és a Tokiói Művészeti Egyetemen is. Legújabb alkotása, a The End a 2026-os Cannes-i Filmfesztivál rövidfilmes versenyében volt látható.
A Magyar Animációs Alkotóművészek Egyesülete (AA1) a magyar animációs szakma szellemiségét képviselő szabad művészeti és kreatív oktatási alkotóműhely, szakmai keretek között, autonóm módon működő független szervezet, amely az animáció különböző művészi és alkalmazott területén alkotó szakemberekből áll. Küldetése, hogy a magyar animáció láthatóságát helyi és nemzetközi szinten is erősítse, miközben egy nyitott, együttműködésre kész és egymást támogató szakmai közösséget épít. Célja alkotói közösségként az animációs alkotások, képzések innovatív megteremtése, szakmai támogatása, népszerűsítése, és közvetítése a társadalom felé.

Az előadást követő beszélgetést a sokszorosan díjnyertes Bucsi Réka animációs rendező (Symphony no. 42, LOVE, Solar Walk) moderálja, ahol a közönségnek is lehetősége lesz kérdéseket feltenni.
Az előadás angol nyelven zajlik, tolmácsolás nélkül.
A részvétel ingyenes, de a férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes regisztráció szükséges. Regisztráció az alábbi linken.
A program a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Filmintézet és a Fast Forward Program támogatásával valósul meg.


