A nézők majdnem lemaradtak a III. Richárd bemutatójáról, kérdéses volt, hogy megtörténik-e az előadás, mert a hidakat lezárták, és abban nem lehetett bízni, hogy az emberek majd gyalog vagy hajóval jönnek át a túloldalról. Veszélyben volt a darab, de végül teltházat csináltunk. Én Richmond voltam, aki szinte csak a végén szerepel, ő váltja le III. Richárdot, és új királyként van egy monológja arról, hogy véget ért a háború, legyen most már béke. Az előadás őszintén szólva nem volt valami jó, de az elmúlt napok feszültségei, a kétségbeesés, a düh, a remény mind erősen koncentrálódott ezen az estén. Ahhoz fogható válaszreakció a nézőtéren azóta sem volt, megismételhetetlen. Az előadás későbbi életében nem volt ilyen, de ezen az estén áram nélkül lehetett volna működtetni a csillárt, olyan hihetetlen volt a vibrálás és a feszültség.
Tévén vagy rádión követtétek az eseményeket?
Addigra már alaposan benne voltunk, és még nem látszott a vége, csak elkezdődtek a tárgyalások. Követtem, hiszen az volt a tét, hogy lesz-e bemutató vagy nem. Persze minden más mellékes volt ebben a kiélezett helyzetben, mert a létünk függött attól, hogy mi történik kint az utcán, ezért nagyon figyeltünk. Nem mentem ki a hídra körülnézni, magamba szívni az események levegőjét, de nem lehetett nem érzékelni, nem követni, hogy mi történik.
Már akkor is sokan az ‘56-os forradalomhoz hasonlították az eseményeket?
Abszolút. ‘56-ról évtizedeken keresztül azt hazudták nekünk, hogy a csőcselék ment ki az utcára és szétverte az országot, az imperialisták szolgálatában. Emlékszem arra a pillanatra, amikor 15 éves vagyok, és van már egy kis agyam hozzá, hogy a fényképeket látva elgondolkodjam az igazságon. Mondtam édesapámnak, hogy nem értem, miért mondják ezekre a mosolygó, jól öltözött fiatalemberekre, egyetemistákra, hogy börtönviselt csőcselék mind. Akkor apám óvatosan felvilágosított róla, hogy tulajdonképpen mindenki volt már itt csőcselék. A taxis sztrájk alatt egyértelműen előkerültek a párhuzamok, itt is sok volt a felgyülemlett feszültség, fél év telt el a tavaszi választások óta. De persze sokkal többről volt itt szó. Utólag akartunk forradalmat csinálni, mert elmaradt.
Mit gondoltál Antall Józsefről a sztrájk idején?
Hogy kicsúszott a kezéből az irányítás, káosz van. De a tárgyalások végéhez közeledve látszott, hogy felkészültebb kormánytagokat választott, akik valóban a legjobb megoldást keresik.
Később volt egy mondata, amin mélyen megütköztem. Azt kérdezték tőle, hogy miért úgy ment a rendszerváltás, ahogy ment. Erre ő azt válaszolta, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. Emlékszem, mennyire elutasítottam őt. Nyilván ennek a mondatnak évtizedek távlatában egészen másfajta igazságtartalma van, ma már nem vagyok olyan elutasító.
Már a forgatókönyv is más megvilágításba helyezte az alakját?
Hogyne, bár már korábban elkezdtem foglalkozni vele. A miniszterelnöksége alatt lezajlott négyéves kormányzati ciklusból, és abból kiindulva, ami utána jött, az utóbbi években gyakran próbáltam más szemszögből visszatekinteni arra az időszakra. A film is nyilván egy katalizátor volt a gondolkodásban, sok minden átértékelődött bennem arról az időről, sok mindent most értettem meg. Például azt, hogy mennyi mindent nem értettem akkor.
Azt is tudjuk, hogy rengeteg információ nem jutott el hozzánk, helyette a dezinformáció jött. Az is hazugság volt, hogy lőni fognak. És mivel addigra megjelent az utcán a rendőrség, ez a sok téves információ termékeny talajra hullott. 1956 és 1990 között nem sok idő telt el, történelmi léptékben nulla. Akik akkor 17-18 évesek voltak, azok az ötvenes éveikben jártak. Nyilvánvaló, hogy a félelmek is a tapasztalásból adódóan voltak jelen.
A 90-es évek közepén a tágabb családban az 50-es évekről beszélgettünk, és az egyik idősebb rokonom suttogni kezdett, amikor szóba jött Rákosi. Mondtam neki, hogy nem kell már halkan mondania és nevettem rajta. Aztán persze rájöttem, hogy ez egyáltalán nem vicces.
Szóval már korábban elkezdtél foglalkozni Antall József alakjával, mielőtt megtalált volna ez a szerep. Mondhatjuk, hogy sorsszerűen érkezett az életedbe?
Erre így kell tekintenem. Ilyen szerep nem lesz több az életben, egy ilyen szituáció, egy ilyen történelmi pillanat. Ez nagy ajándék a sorstól.
Tősér Ádám említette a sajtótájékoztatón, hogy eredetileg egy kisebb szerepre hívtak be téged. Hogy emlékszel vissza erre a pillanatra, amikor felfedezték benned Antallt?
Eszembe nem jutott, hogy én is jó lennék a szerepre. Egy kollégámat kísértem el a próbafelvételre, aki nagyon jó színész. Ilyenkor nem a minőség a kérdés, hanem hogy megvan-e benned, amit keresnek. A világ legjobb színésze is lehetsz, ha akkor ott nem működik valamiért. Bennem nem merült fel, hogy én is kipróbálom, Ádámék kértek fel utólag. A barátomat már a forgatáson hívtam fel, hogy elmondjam neki, hogy én játszom a szerepet, de hetekig emésztettem magam miatta.
Antall József arcát, manírjait, hanghordozását nagyon sokan ismerik, volt emiatt rajtad bármiféle nyomás? Hogy meg kell felelni ezeknek a jól ismert személyiségjegyeknek?
Volt egy jellegzetes gesztusrendszere, ami külsőségekben megragadható. Például nagyon sokat tekintgetett jobbra-balra, miközben beszélt, ez nagyon érdekes volt. Volt egy jellegzetes R-hangzója, de nem raccsolt. Ami még nagyon jellemző volt rá, és ami egyébként hátránya volt, hogy a mai rohanó tempójú politikusokhoz képest sokkal lassabban, sőt néha kínosan lassan beszélt. Ma megállás nélkül nyomják a süketelést.
Ezek a tulajdonságok finoman ott vannak, de ha ez több, akkor ez egy hasonmás verseny lett volna, és ez nem erről szólt. Van olyan, ami nem jelenik meg. Maszkban is csak a legerősebb gesztusok láthatók, a haja, két jellegzetes szemölcs,a szemöldöke. Volt kék kontaktlencse is, de az csak a nagyon közelikben villan fel. A fontosabb az, ha ebből a filmből kiderül, hogy mi történt ezalatt a négy nap alatt, akkor már megérte. De teljesen elégedett sosem leszek, már most változtatnék pár dolgon.
Most hogy gondolsz Antall Józsefre?
Én nem szerettem őt. Azért nem szerettem, mert nem értettem. Hogy miért ilyen lassú, miért néz minket ilyen magasból? Nem tudtam menni vele. Azt tudtam, hogy idősebb Antall József volt az ő édesapja, de nem voltam tisztában azzal, hogy mit kapott és mit hozott tőle, hogy történelemtanárként micsoda tárgyi tudása van. Nem tudtam, hogy folyékonyan beszél és tanulmányokat ír németül. Egyszercsak elkezdtem elfogadni és érteni az embert, és így már együtt tudtam menni vele.
Ugyanilyen nagy felismeréseket kaptál Göncz Árpádról is? A kor legnépszerűbb politikusa, mindenki Árpi bácsijaként él az emberek fejében.
Bizonyos háttérinformációkat akkor sem tudtunk, hogy mekkora volt az ő belső összecsapásuk. Azt lehetett érzékelni, hogy valami nem stimmel, de ilyen mélységében nem láttunk bele a kapcsolatukba, ezek az információk senkinek nem álltak a rendelkezésére. Fogalmunk sem volt. Ebből a szempontból is egy nagyon fontos vitaalapot ad a film.
A film jelentős részében egy kórházi ágyban fekszel, ami nem hangzik nehéznek, de biztos vagyok benne, hogy megterhelő feladat.
A negyedik óra után kőkemény, nagyon fárasztó volt. Most életemben először merült fel bennem, hogy milyen fájdalommal járhat a felfekvés. A negyedik napon ott feküdtem az ágyban, amiből nem lehetett csak úgy kiugrálni. Rendesek voltak, mert mindig elengedtek, de sokszor mondtam én is, még a negyedik-ötödik óra után is, hogy inkább haladjunk, mert kiesek a ritmusból. Aki volt beteg, az tudja milyen kemény ez. A sokadik óra után már nagyon jó lett volna megmozdulni, de sokszor a paróka miatt nem lehetett. Aludni sem lehetett, ezért csak becsuktam a szemem és alászálltam, a fizikai fáradtság alá.
Az én generációmnak Antall József nevével szorosan összekapcsolódik a Kacsamesék, elsőre sokaknak ez jut róla az eszükbe. A mai huszon-harmincévesek ha megnézik ezt a filmet, mit remélsz, mi marad meg bennük a legerősebben?
Tudom ez most hülyén hangzik, de ebben az egészben nem csak Antall József a fontos. Amit én megkaptam az apámtól, a hadifogságban lévő történeteit, hogy ő hogyan élte meg ‘56-ot, a bátyja halálát a Don-kanyarban - ezeket a történeteket mind megkapja az én fiam, aki most 15 éves. Én ‘90-ben 28 éves voltam, most mesélem el neki, milyen volt akkor az élet.
Mindennél fontosabb, hogy ezeket a történeteket átadjuk, ennek a filmnek is ez a felelőssége, hogy kíváncsiságot gerjesszen, hogy kérdezni akarjanak róla. Ez az egyik legfontosabb az életben. Az segít, ha jól játszom el őt, mert talán elkezdenek érdeklődni az ember után. Ki volt Antall József történelmileg, politikailag? Milyen miniszterelnök volt ő? Kérdezzenek a nagyapjuktól vagy az apjuktól. Fontos megpróbálni átadni mindent, amit lehet.
Van bármi más a közelmúltban vagy az elmúlt 50-60 évben olyan esemény, amit izgalmas lenne szerinted filmen feldolgozni?
Nagyon kíváncsi lennék mondjuk az 1984-es Los Angeles-i Olimpia bojkottra, amikor a Szovjetunió nyomására a keleti blokk országai nem vettek részt az olimpián. Hogy ott mi történhetett, hány élet ment tönkre a pusztító ideológia miatt. Megnéznék egy igazán mélyebb filmet a '68-as részvételünkről Csehszlovákia megszállásában. Még egy tucatot tudnék mondani, amivel foglalkozni kellene. A franciák például nagyon szépen nyúlnak a rendőrség belső munkájához, a belső ügyekhez, a korrupcióhoz. A Blokád után itthon is érdemes lenne foglalkozni a 90-es évek rendőrségének működésével.
