Különösebb nyomást nem éreztem miatta, sőt, megtiszteltetés volt ezen dolgozni, mert a jelmezek kulcsfontosságú elemei a filmnek. Ez a hatodik közös filmem Marie Kreutzerrel, három évvel ezelőtt olvastam a forgatókönyvet, és a kezdetektől fogva lelkesedtem érte. 2010-ben találkoztam vele, nagyon kedveljük egymást, és hasonlóan gondolkodunk a divatról. Jó élmény vele alkotni, csodálatos, hogy sok vezetői pozícióban lévő nővel dolgozhatok együtt. Sokat számít, ha nők hozzák a technikai döntéseket.
Sisi nagyon híres figura Magyarországon, még most is rengeteg rajongója van, pár éve még egy kissé aránytalan méretű szobrot is állítottak neki Budapesten. Mit gondolsz, miért járnak még mindig a csodájára?
Valamiért az egész világon különleges jelenségnek számít. Marie mesélte, hogy Ausztriában kapcsolatban állt néhány Erzsébet-szakértővel, akiknek meg kellett válogatniuk, kinek adnak interjút, mert egyszerűen túl sok felkérést kapnak. A korának egyik legkülönlegesebb embere volt. Évtizedeken át divatikon volt, az egész divatvilág számára meghatározta a trendeket. Számomra ő volt az első influencer. De nem tudom pontosan, hogy az emberek miért imádják még mindig ilyen megszállottan.
Milyen örökséget hagyott hátra a divatban? A ruhák, a hajviselet vagy ennél is többről van szó?
A karcsú alak, az egyenes derékvonal divatos volt akkoriban, és ő ezt kifejezetten egyedi módon hangsúlyozta ki az öltözködésével. A haja is fontos tényező volt az életében, majdnem 1,60 méter hosszú volt, ami nagy kihívás volt a smink és hajművész, Maike Heinlein számára, négyféle valódi hajból készült Sisi filmbeli parókája, amiket a világ minden tájáról kellett összegyűjtenie. Erzsébetre nagy hatással volt a saját haja, nagyon sokat támaszkodott a fodrászára, akitől szinte függőségben volt. Ha jól tudom, ez a hölgy lett a testdublőre is, aki sok hivatalos feladatot ellátott helyette.
Monika Buttinger / Fotó: Christiano Tekirdali
A Fűző mennyiben különbözött a korábbi munkáidtól?
Minden film más, de 22 éve dolgozom jelmeztervezőként, és sok tapasztalatom van az anyagokkal kapcsolatban. Egyértelmű volt, hogy látványos felületekkel, különleges anyagokkal akarunk dolgozni, de a ruhák vonalát tekintve is reálisak akartunk maradni. Az összes ruha alapformája volt az első, amin elkezdtünk dolgozni, ezek az elején eléggé azonosak, aztán a film során mindegyik egyre visszafogottabb lesz.
Észrevettem, hogy az öltözködésnek a filmben megvan a maga dramaturgiája. Az elején sokkal több a szín, főleg a lila különböző árnyalatai, a végére viszont szinte csak feketét viselt, mintha már előre gyászolná önmagát. Ez a forgatókönyvben is benne volt, vagy te tetted hozzá?
Az előkészítés során közösen dolgoztuk fel Marie Kreutzerrel ezt a fantasztikus forgatókönyvet, szoros kommunikáción alapult a munkakapcsolatunk. Abban biztosak voltunk, hogy nem akarunk harsány mintákat vagy színes anyagokat használni, kivéve a „piros ruhát", amit Angliában visel. A mályva valóban Erzsébet császárné kedvenc színe volt, valahol félúton a szürke és a halványlila között van. Ezt a színt akkor használjuk, amikor jól érzi magát, például amikor ellátogat az elmegyógyintézetbe.
Voltak olyan minták, amik számomra teljesen kívül estek a korszakon, például a vadászjelenettel díszített ruha vagy a pálmafás köntös. Kockázatos volt ezeket a más korszakból származó nyomatokat használni?
Igen, mindkettő mostani nyomat és mai szövéssel készült. Néha hozzáadtuk ezeket az apró elemeket, hogy elgondolkodtassuk az embereket, ugyanebből az okból van a háttérben is néhány modern részlet. Portrét mindig kockázatos készíteni, de Marie határozottan tudja, hogy milyen látványelemeket akar látni a filmjeiben. Beszéltem a Bécsi Múzeum két szakemberével, és az volt a benyomásom, hogy nagyon lelkesek voltak a filmmel kapcsolatban, meg is vették az egyik jelmezt. Nagyon fontos volt számomra, hogy érdekes cégekkel és tervezőkkel dolgozzak együtt, mint például a Mühlbauer kalapok, a Saganvienna, a Leitner Leinen és a Mykita.
Fotó: Robert Brandstätter
A kutatásod során az egész korszakot megvizsgáltad, vagy csak a negyvenes éveiben járó Erzsébet stílusára koncentráltál?
Sokat kutattam az aranykor divatjáról, egy életrajzot elolvastam Erzsébet császárnőről, de nem jártam múzeumokban, nem néztem meg róla túl sok képet, és nem néztem vissza a régi Mariska-filmeket. Szerettem volna egy kis ízelítőt kapni abból a divatkorszakból, hogy biztos legyek benne, hogy ismerem a stílust, és aztán felkészültnek éreztem magam arra, hogy megalkossam a saját stílusomat.
Imádom a kutatómunkát, sok időt töltök vele, de utána fontos, hogy magam mögött hagyjam, hogy felszabaduljak, és inkább a forgatókönyvre koncentráljak. Tudtam, hogy olyan filmet akarunk készíteni, amely hatni tud a mai nézőre, amit a fiatalok is meg tudnak nézni, és a divat szempontjából is érdekli őket. Marie Kreutzer azt akarta, hogy a film egy ma is működő történet legyen, amely egy nő önállóságáról szól, a küzdelmeiről, amelyek közül sok ma is jelen van. Persze sok minden megváltozott, de a nőknek még mindig sokkal többet kell teljesíteniük, mint a férfiaknak.
A Fűző története egyetlen évre korlátozódik, 1877 és 1878 között játszódik, és egy rövid divatkorszakot is bemutat, amikor a ruhák sokkal laposabbak és feszesebbek voltak a bőrön, mint előtte. Nagyon sok időbe telt, amíg ezeket elkészítettük, mert csak akkor működnek, ha a fűzőt szorosan összehúzzuk. Mindig be kellett zárnunk és ki kellett nyitnunk a fűzőt, ha ellenőrizni vagy javítani akartunk valamit a ruhán, ami körülbelül 20-30 percet vett igénybe.
A fűző, ami a filmekben általában a szenvedés szimbóluma, ennek ellenére elkezdett újra divatba jönni. Ez a filmek és az olyan népszerű tévésorozatok hatása, mint például a Bridgerton?
Igen, ez nagyon érdekes. Olvastam egy cikket arról, hogy valami változóban van most, mert általában a filmeket és a filmekben szereplő jelmezeket befolyásolta a divat, de ez most megfordult, most épp a filmes jelmezek diktálják a divatot.
A vívós fűző
Erzsébet tényleg fűzőben tornázott és vívott?
Nem tudom, hogy pontosan így volt-e a valóságban, de az biztos, hogy egész nap nem viselt fűzőt, csak a hivatalos eseményeken. A fűző, amit a tornához készítettünk nagyon puha és rugalmas, nem volt benne halcsontmerevítés. Maradni akartunk a koncepciónknál, hogy a derekára összpontosítunk. Ami a vívós fűzőt illeti, ez egyfajta bőrpáncél, fűzős formában. A kutatásom során találtam képeket az 1890-es évekből, az első bécsi női vívóklubról, ami jó inspiráció volt, de az én verzióm fókuszában továbbra is a dereka állt.
Nagy csapattal dolgoztál a forgatáson? Te is segítettél Vicky Kriepsnek a fűzőbe bújni?
Én egy 21 fős csapattal dolgoztam, varrónők, kosztümösök, felügyelőtől az asszisztensig, rengeteg ember. Nagyon szép és intenzív munka volt mindannyiunknak. Vicky az öltözést a személyes öltöztetőjével végeztette el, kellett is neki a segítség, hogy a felvételek között kinyissa a fűzőt. Vicky végig mérhetetlenül támogató volt, de azt mondta, hogy a fűző viselése közben szorongani kezdett. Annyira valóságosnak találta a nyomást, ahogy akadályozza az evésben és a légzésben.
Vicky Krieps hogyan készült a szerepre?
A karantén miatt másfél hónappal a forgatás előtt érkezett meg Bécsbe, ami hasznos volt, mert így könnyen tarthattunk vele próbafelvételeket. Gyakorolta a jeges úszást, a vívást és az oldalazva lovaglást is. Magyarul is meg kellett tanulnia pár mondatot, ami nagy kihívás volt neki. És persze elkezdtük hozzászoktatni a fűzőhöz, kezdetben nagyobb és rugalmasabb darabokat viselt. Abban a korban, tudjuk, hogy egyetlen nő sem viselt fűzőt igazából 10 órán keresztül, neki öt-hat héten keresztül, sok órán keresztül kellett hordania, ami nem volt egyszerű. Egy személyi öltöztetővel és Marie Kreutzer támogatásával sikerült a lehető leggyakrabban kilazítani a fűzőt – természetesen ez azt jelentette, hogy a jelmez teljes felső részét ki kellett nyitni, és körülbelül 15 percig tartott minden egyes rész eltávolítása. Együtt dolgoztunk rajta, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a forgatásból.
Ő idén Cannes-ban egy másik filmben is szerepelt, ahol egy tüdőbeteg nőt alakít. Eszembe is jutott, hogy az egyik filmben fűzőben fojtogatják őt az emberek, a másikban pedig a haldoklás miatt fulladozik.
Azt a filmet a Fűző forgatási szünetében készítette. Többször beszéltem vele, amíg elvolt, mert attól tartottam, hogy meghízik egy kicsit, és gondjai lesznek a jelmezeivel. De azt mondta, hogy ne aggódjak, mert a szerepe szerint haldoklott és vékonyabb lett.
Viseltél már valaha ilyen ilyen szoros fűzőt?
Emlékszem, hogy egyszer bulizni mentem a barátommal, és fűzőt viseltem. Amikor hazaértünk, ő elég részeg volt, és elaludt, én pedig nem tudtam egyedül kinyitni, igazi horror volt. Le kellett vágnom, mert nem akartam benne aludni.
Abban a korban gyerekeknek is készítettek fűzőket?
Igen, egy jelmezekről szóló könyvben találtam egy fűzőt, ami egy 1 éves kislánynak készült. Ez persze nagyon furcsa. Az biztos, hogy sokkal puhább, vagy remélem, hogy az volt. Lehet találni abból a századból képeket olyan nők testéről, akiknek nagyon különösen deformálta a testét a fűző viselése.
Milyen tervezési koncepció állt Ferenc József ruházatának hátterében? Ő többnyire a császári ruháit viseli, a filmhez ezt is modernizáltátok?
A karakterét is modernizálták egy kicsit, például a piros-fehér csíkos garbóját. Ez persze szintén nem korhű, egy Rudolf nevű kis osztrák márka készítette. Úgy készültek a ruhái, hogy ő maga egy kicsit kisebbnek tűnjön. Nem egy lúzer, de nem is olyan erős, mint Erzsébet. Valamint Marie Kreutzer igénye volt a szereposztásnál, hogy minden férfi színész legyen kisebb Vickynél. Az is koncepció volt, hogy rajta kívül az összes többi szereplő csak egy jelmezt kapjon, csak Ferenc József kapott egy plusz hálóinget. Érdekes, eddig senki sem kérdezett a többi szereplő ruházatáról.
A fodrász/udvarhölgy ruhája
És a Sisi udvarhölgyeinek kinézete?
Marie-nak nagyon világos elképzelése volt a császárnőt körülvevő prominens hölgyek belső köréről. Azt akarta, hogy legyen egy szőke, egy vörös és egy barna hajú lány. Mindegyik ruhának megvoltak a maga apró és érdekes részletei, a maga személyisége, de a ruhájuk formája nagyon hasonló és ugyanolyan „modern" volt, mint Erzsébeté.
Az egyik leghíresebb Sisi-képet is a filmben megmutatjátok, a híres fehér ruhás portrét. Valóban ez volt a legikonikusabb ruhája?
A múzeum egyik szakembere azt mondta nekem, hogy ezt a képet valószínűleg a festő alkotta meg, a képzelete szüleménye volt, tehát valószínűleg ez a ruha, és az a pillanat a valóságban soha nem létezett. És mégis ez lett az egyik legikonikusabb kép róla.
A forgatás során megtudtál valamit Erzsébetről, ami más megvilágításba helyezte őt?
Nagyon érdekes, hogy a maga idejében ő volt a világ egyik legjobb lovasa. Nagyon szerette az állatokat, különösen a kutyákat és a lovakat. Különleges kapcsolata volt a kutyáival, valószínűleg tényleg mellette aludtak.
Mi a háttere a fátyolnak, amit gyakran viselt az arca előtt?
Akkor kezdte el viselni, amikor idősebb lett, hogy ezt ne lehessen észrevenni. Néhány alkalommal a testdublőre vette át a helyét. Marie egy interjúban azt mondta, hogy még ha tudjuk is, hogy 1898-ban 61 évesen megölték Genfben, izgalmas azzal a gondolattal eljátszani, hogy lehet, hogy már sokkal korábban eltűnt vagy meghalt, és az egyik hölgye átvette a helyét.
 FILM AG.jpg)
Forrás: Cirko Film
Melyik a kedvenc korszakod a divat szempontjából?
A 20-as évek. Egy filmre készülök Terrence Davisszel, ami Stefan Zweig A postáslány című regénye alapján készül. Remélhetőleg jövőre lesz a forgatás, és az ekkoriban játszódik. Ez egy gyönyörű korszak, annyi érdekes anyaggal, különleges flitterekkel. Egyáltalán nem könnyű az ilyen típusú ruhák szabása. Nagy előrelépés volt ez a női divatban a laza forma miatt, ami egyben nagyon nőies is marad, legalábbis a luxus ruháknál.
Hogyan végzel kutatást egy kortárs filmhez? A jelenünkről korlátlan információ áll rendelkezésre.
Három évvel ezelőtt csináltam egy Fox in a Hole című filmet, ami egy börtönben játszódik. Nagyon érdekes volt megismerni a rendszert, egy tanárral beszélgettem, aki odabent tinédzsereket tanít, ahogy a film főszereplője is. Ez egyfajta korlátozott terület volt, aminek utána tudtam járni. Szeretem tanulmányozni az embereket, külföldön tartózkodni, és csak figyelni őket magam körül. Azt hiszem, az egyik legnagyobb tehetségem, hogy gyerekkorom óta képes vagyok az emberek közötti különbségek nagyon apró részleteire koncentrálni. Nagyon fiatal koromtól kezdve a divat rabja voltam, nagy családból származom, öten vagyunk testvérek, és édesanyám sok ruhát varrt nekünk, így korán kapcsolatba kerültem a divattal és az anyagokkal.
Monika Buttinger / Forrás: Die Presse
Volt olyan pont a karrieredben, amikor választanod kellett, hogy divattervező akarsz-e lenni vagy inkább filmes jelmezeken akarsz dolgozni?
14 éves koromban döntöttem el, hogy jelmeztervező akarok lenni, amikor láttam Fellini Casanováját. Emlékszem, ahogy néztem a filmet, azt éreztem, hogy ez az, amit egész életemben csinálni akarok. A film jelmeztervezője, Danilo Donati máig a példaképem. Megfelelő jelmeztervező-képzés nem létezik Ausztriában, így divattervezőként végeztem, de mindig is arra koncentráltam, hogy a kollekcióimat filmekhez készítsem. Próbáltam kapcsolatba kerülni a filmes közeggel, és szerencsére sikerrel jártam. Egyszer volt egy nagyon jól sikerült interjúm egy nagy osztrák divatlapnál, és felajánlottak egy divatújságírói állást, de úgy döntöttem, hogy nemet mondok, mert a szívem mélyén jelmezekkel akartam dolgozni. Aznap este, miután elutasítottam a munkát, találkoztam egy produkciós vezetővel, aki felajánlotta, hogy jelmeztervezőként megcsinálhatom vele a második filmemet.
A Revans című filmen is dolgoztál, amelyet Oscar-díjra jelöltek. Milyen élmény volt?
Az egy nagyon kis költségvetésű film, amit 2007-ben készítettünk. A rendezővel, Götz Spielmannal bizalmas és nyugodt volt a munka, minden gördülékenyen ment, a jelmezkészítés folyamata is komplikációmentes volt. Az Oscar-gálán sejtettük, hogy nincs nagy esélyünk, mert egy évvel korábban egy másik osztrák film (Pénzhamisítók - a szerk.) nyerte a díjat. De persze a karrierem szempontjából remek élmény volt.
A Fűző még látható a mozikban, a Cirko Film forgalmazásában.
