Ráckeresztúron a neoklasszicista Pázmándy-Brauch kastély Ráckeresztúron népszerű forgatási helyszín hazai tévéfilmek számára, legutóbb Pacskovszky József Majdnem menyasszony című filmje készült itt. A belső teret ezúttal a 19. századi francia vidéket megjeleníteni hivatott, enyhén eklektikus díszlet foglalja el.
A kamaradarab történetében a francia romantikus zeneszerző, Hector Berlioz, hangversenyt vezényel egy vidéki kisvárosban, majd felkeresi gyerekkori szerelmét, Estellát, aki pont a hangverseny helyszínéül szolgáló kisvárosban él lányával, annak férjével, valamint unokájával. Berlioz váratlan látogatásának oka, hogy állítása szerint ötven éve szerelmes Estellába, és szeretne új életet kezdeni vele.
Hubay Miklós kiváló egyfelvonásos művében tulajdonképpen két ellentétes múltfeldolgozási hozzáállás ütközik. Berlioz felnagyít, romantizál, idealizál: azt állítja, ötven éve vár a találkozás pillanatára, de közben arra sem emlékszik, milyen színű volt Estella haja fiatalon, gyerekkori álomképének hátterébe pedig a falu dombja helyett a Mont Blancot képzeli. Ő úgy látja, mindketten eltékozolták az életüket, miközben Estella ragaszkodik hozzá, hogy ő boldog volt családasszonyként.
Bizonyos szempontból önző viselkedés, hogy Berlioz azt gondolja, érzései felhatalmazzák rá, hogy a konvenciókat áthágja rátörjön Estellára, és ráerőltesse vallomását, amit az idős hölgy nem is szeretne hallani. Személyes tragédiája, hogy mint művész, rajongás övezi azért, mert érzelmes és formabontó, míg magánemberként ugyanezekért Estella veje megrója, mint egy pajzán öregembert. Berlioz üzenete egyszerűsége révén mégis könnyű azonosulni karakterével: ő azt állítja, sosem késő.
Estella állítása azonban szembe megy Berliozéval: igenis van olyan, hogy túl késő. Ő már leélte az életét, és elégedett vele, így aztán kíméletlenül összetöri a zeneszerző nosztalgikus illúzióit. Egyértelmű, hogy egyrészt Berlioz a fejében élő kamaszkori képbe, nem pedig a hús-vér nőbe szerelmes, másrészt, hogy bár udvariasan fogadja, Estella sosem érzett semmit a zeneszerző iránt. Ugyanakkor legalábbis sejtetve van, hogy Estella élete nem volt olyan boldog és elfojtásoktól mentes, mint kifelé mutatja. „Egyetlen férfi volt az életemben. A férjem, és ő meghalt” – jelenti ki büszkén, mire Berlioz kajánul felidézi, hogy gyerekkorában tanúja volt Estella szerelmi légyottjának Gaston unokabátyjával a présházban, és nyilvánvalóvá válik, Estellát mennyire összetörte annak idején, hogy Gaston aztán faképnél hagyta.
Mind Berlioz, mind Estella képesek a másik fél élethazugságainak felismerésére, de nem képesek (vagy nem hajlandóak) sajátjuk észlelésére. Ettől aztán az Ők tudják, mi a szerelemnek van egy kétségbevonhatatlan Napok romjai-hangulata. Nem csoda, hogy Hubay Miklós a bohózat és tragédia alcímet adta a szövegnek.
„Mi úgy közelítettünk ehhez az előadáshoz a színházban is, hogy nem szomorújáték, hanem inkább vígjáték, ha nem is viccelni akartunk ezzel a vígjátékkal” – vallott szándékairól Rátóti Zoltán. „Sokszor félreértelmezik ezt a kifejezést. Persze, tartalmában, gondolatiságában benne van a tragédia is, a szerelem elvesztése, a szerelem nem megélése. Tehát vannak olyan tragikus életkérdések, amiket föltesz a darab, de hogyha ezeket hangsúlyozzuk, attól félek, hogy szomorújáték lesz belőle, és nem ez a cél. Ennek a darabnak igenis van humora, ezt tudtuk szerintem már az előadásban is megjeleníteni, és itt a kameramozgással még inkább lehetőségünk van rá, hogy megmutassuk ezt a humort, és persze a mélységet is..."
A rendező nem akarja a színdarab tragikus aspektusát hangsúlyozni, szerinte akkor elijesztenék a nézőket: „Nem szomorúságot, hanem az érzelmek fényét szerettük volna ábrázolni már a színpadon is: hogy igenis, szembesülni kell az érzéseinkkel, és át kell adnunk magunkat nekik, nem pedig mindig racionálisan dönteni. Számomra ez a darab arról szól, hogy minden szituációban, nem csak a szerelemben, meg kell élni az érzelmeinket. Aztán lehet, hogy a sors ad másodjára, harmadjára is esélyt, de valamikor csak egyetlen esély van rá, ezt nem tudjuk előre fölmérni.
Ez történt a darab főszereplőjével is Rátóti szerint: „Estella nem ismerte fel, vagy nem hitte el a tinédzser Berlioz szerelmének őszinteségét, miközben valószínűleg valódi volt, mert különben miért ragaszkodna hozzá 48 éven keresztül. De az is lehet, hogy Estella önmagában nem hitt. Rengeteg hasonló kérdést vet fel a darab, de ha bármelyikre külön hangsúlyt fektetnénk, és azt mondanánk, hogy »na, most mindenképpen erről akarjuk, hogy szóljon«, azzal szegényebbé tennénk a művet.”
Jutalomjáték felturbózott körülmények között
Kint hideg van, bent szűk a hely és vigyázni kell a műtárgyakra, így újságíróként nehéz nem láb alatt lenni, a sajtóesemény mégis jó hangulatban telik. A film kilenc nap alatt, kizárólag naplemente után forgott – hiszen a darab este játszódik, a mesterséges sötétítést pedig problémás lenne megoldani. Ez a Nemzeti Filmintézet és az MTVA közötti első jelentős koprodukció, a felek a költségvetés 50-50%-át biztosítják. „Ez egy nagyon fontos mérföldkő a magyar filmkészítés történetében. Nagyon büszke vagyok rá, hogy pont ez a darab készült el így” – hangsúlyozta Lajos Tamás producer.
Nem ez az első alkalom, hogy Hubay drámáját filmre adaptálják, korábban 1963-ban és 1985-ben került felvételre, mindkétszer Sinkovits Imre és Tolnay Klári főszereplésével – előbb ősz parókában, majd „szerepeikbe öregedve”. Lajos Tamás ezt nevezte meg az adaptáció egyik inspirációjaként is. „Egyrészt van ennek az előadásnak egy legendás őse Sinkovits Imrével és Tolnay Klárival. Másrészt a mostani, Nemzeti Színházban futó előadás fantasztikus sikere miatt éreztem azt, hogy ebből ismét csinálni kell egy filmváltozatot.”
„A mi korunkban Udvaros Dorottya és Blaskó Péter képviseli azokat az élő legendákat, akik annak idején Tolnay Klári és Sinkovits Imre voltak” – mondta Rátóti. „Tudtam, hogyha egy színházon belül van két ilyen színész, akkor nekik darabot kell keresni, és olyan jutalomjátékot kell biztosítani, hogy megmutathassák magukat.”
A rendezőt az adaptáció ötletének megszületésére is kitért, hosszú ideje dolgozott azon, hogy a Nemzetiben futó darabot felvegyék, de először csak az előadás közvetítésében gondolkodott: „De aztán fölkarolta a produkciót a NFI és az MTVA is, amiért nem tudok eléggé hálás lenni, hogy ezt a lehetőséget megteremtették anyagilag. Ők ajánlották, hogy ne színházi közvetítés legyen a szokásos három kamerát letéve, hanem hozzuk ki egy külső helyszínre.” Az új helyszínen azonban csak kilenc nap állt rendelkezésükre, ez pedig merőben befolyásolta a gyártási tervet is. Rátóti ugyannakkor nem tekint erre nehézségként. „A lényeg, hogy ismét lesz egy olyan előadása a Nemzeti Színháznak, amely a televízióban is látható, és így még több nézőhöz fog eljutni.”
„Megtaláltuk ezt a remek helyszínt, ahol csodálatos díszletet épített fel Hársfalvi Réka. Kitűnő operatőrünk van Nagy András személyében, aki ezt a gyertyával világított különleges atmoszférát megteremti ebben a díszletben. Illetve azt is elmondanám, hogy nekem ez az első tévés rendezésem és nagyon örülök annak, hogy Tősér Ádám technikai rendezőként mellettem van. Kiegészítjük egymást, és ami technikai probléma fölmerül, azt közösen mindig meg tudjuk oldani.”
A színházi előadás és a film különbségeiről kérdeztük a producert és a rendezőt. „Amennyiben a színház és a film különbözik, annyiban ez is különbözni fog” – mondta Lajos Tamás. „A színházi előadás meglehetősen statikus, gyakorlatilag egy kamaradráma az egész. Itt meg a filmes eszközöknek köszönhetően egy nagyobb térben játszódó, mozgalmas történet lesz. A cselekmény nyilván nem fog változni.”
„A film fantasztikus eszközeivel, egy közelítéssel, távolodással más hangsúlyokat tudunk adni egy-egy mozzanatnak” – részletezte Rátóti. „Nagyon bőséges anyagot forgattunk le, még legalább három filmre elegendő anyagunk van, mint amit használni fogunk egyébként. És azért is örülök ennek a helyszínek, mert a külvilágot is be tudjuk hozni. A filmen meg tudjuk mutatni a fáklyás szerenádot például, ami a színházi környezetben absztrakció. Szóval más dimenziókat tudunk mozgatni, nagyobb a tér is, körbejárható egy-egy színész, körbejárhat egy jelenet, ahogy szoktuk mondani.”
„Korábban a szívem szakadt meg néha, mikor olyan finomságokat tudtak megmutatni a színészek a színpadon, ami távolról nézve óhatatlanul elsikkad és nem veszi észre a színházi néző, csak mi tudtuk. Itt meg még egy szemrezdülést is meg tudok mutatni. A színészek sem először forgatnak filmet, úgyhogy a mesterségbeli tudás is megvan hozzá” – tette hozzá a rendező.
Az Ők tudják, mi a szerelem először nyáron, a Magyar Mozgókép Fesztiválon lesz látható, majd a közmédiában fog debütálni.
