Röviden: nagyon szeretjük ezt a filmet, s azt szeretnénk, hogy minél többen megnézzék” – árulta el Kovács Gellért, miért pont a Külön falkához szerveztek SuliMozi Extrát, vagyis közönségtalálkozóval egybekötött vetítést. Gellért egyébként Tóth Hajnával viszi a SuliMozit. A program kínálatában előnyt élveznek a felnövéstörténetek, és próbálnak minden olyan magyar filmet beválogatni, amely „alkalmas arra, hogy megszólítsa a diákokat – és a film készítői nyitottak egy találkozásra”. És nem tagadják, hogy a filmek kiválasztásakor a szakmai és filmrajongói ízlésüket is figyelembe veszik.

Közérthető és szívhez szóló, izgalmas nyelvet beszél: olyat, amely hasznosítja akár a legendás Budapesti Iskola dokumentarista hagyományait is, egyúttal nagyon modern hangnemben képes történetet mesélni” – dicsérte a Külön falkát Gellért. „Nem véletlenül került szóba a pénteki vetítés után Sean Baker: tényleg azt gondolom, hogy Kis Hajni elsőfilmje hasonló erővel kapja el a nézőt, mint például a Floridai álom.”

Dietz Gusztáv, Horváth Zorka, Kis Hajni

Baker amúgy látta a filmet, amikor tavaly ősszel elkísérte a Red Rocketet a miskolci CineFestre. Letterboxdon emlékezett meg róla: “Nagyszerű rendezői bemutatkozás, a castingja telitalálat. A vetítés után tudtam meg, hogy Dietz Gusztáv nem egy gyakorlott színész, hanem egy MMA-harcos. Átkozottul jó munka."

A film egy börtönviselt, biztonsági őrként dolgozó apa és vadóc kislánya nehézkes egymásra találását meséli el. A készítésekor nem lebegtek célcsoportok a rendező szeme előtt: „Azonban az átsuhant az agyamon, hogy milyen jó lenne, ha a tizenévesekhez is eljuthatna a film, hogyha számukra is tudna adni valamit.

A vetítésre 15 oktatási intézmény jelentkezett, és hamar elkapkodták a jegyeket, először a Puskin 225 fős Metropolist termébe tervezték, de az kicsinek bizonyult, ezért átrakták a Corvin 460 fős Korda termébe.

"Mikor bemegyek a terembe a stáblista alatt a vendégekkel, általában lehet érezni, hogy mennyire találta el a srácokat a film. Nem feltétlenül abból, hogy csönd van – általában nincs csönd, nem is kell, hogy az legyen –, hanem egyszerűen van ilyenkor valami a levegőben, amiből tudom. Vagy nincs. Most volt” – emlékezett vissza Kovács, aki a tekintetekből és a beszélgetés során feltett temérdek kérdésből is azt szűrte le, a tizenéves közönség rá tudott kapcsolódni a Külön falkára.

Volt már korábban is olyan a SuliMozi történetében, hogy szinte megtelt a Korda terem, például a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) vetítésen, de így is rendkívüli alkalomnak tartja Kovács ezt a péntek délelőttöt: „Leginkább a hangulat miatt éltük meg sikerként. Hogy egyszer csak azt kellett mondanom: srácok, ezt most be kell fejeznünk. Egyetlen kezem is elég ahhoz, hogy összeszámoljam azokat a SuliMozi Extra alkalmakat, amelyeknél ezt ki kellett mondani. Pedig rengeteg közönségtalálkozós rendezvényünk volt már.”

Kovács Gellért

Kis Hajni és a két színész is a vetítés végére érkezett meg, és a rendező is hasonlóan lelkes fogadtatásra emlékszik: „Úgy észleltük a reakciók alapján, hogy mélyen átérezték a filmet, szeretettel és érdeklődéssel fogadtak minket.

Sokszor felmerült az a kérdés, hogy mi lenne a folytatása a filmnek, érdekelte őket a két főszereplő, Niki és Tibi további életének az alakulása. Foglalkoztatta őket, hogy vajon igazi-e a Gusztáv hátán látható sárkányos tetoválás, a szokásos technikai kérdéseken túl egy kislány arra volt kíváncsi, miért nem happy end a vége.

Kovács Gellért bő két évtizede van a pályán, de elmondása szerint még mindig meg tud hatódni attól, hogy olyan emberek ülnek mellette, akik a filmjükkel képesek rá és a közönségre hatni: „Együtt beszélgetünk olyan fiatalokkal, akikre talán tudunk hatni annyira, hogy még jobban megszeressék a filmeket, s még jobban higgyenek a mozi csodájában.

És a legvégén valami olyasmi történt, amit Gellért alighanem sosem fog elfelejteni: „A búcsúzáskor fogja magát Gusztáv, ez a hatalmas, igéző szemű, sokat megélt MMA-harcos, és megölel.” Hajni is beszámolt egy meglepetésről: „Váratlanul ért, és örömmel töltött el, hogy két régi iskolámból is érkeztek diákok, és volt tanáraim a vetítésre.

A SuliMozi program 2011-ben indult el, általános és középiskolások számára szerveznek mozivetítéseket. Ha igény van rá, a filmet beszélgetés is követi Kovács Gellérttel, a SuliMozi Extra keretében pedig közönségtalálkozókat is tető alá hoznak az alkotókkal.

Egy tanévben nagyjából 300 vetítést tartanak 20 ezer diák számára. A program katalógusa, amely tartalmazza a 2021/2022-es tanévben választható filmeket, itt érhető el.

Fotók: Bankó József