A Dívák három húsz év körüli lányról szól: Szanit, Tinát és Emesét az köti össze, hogy mindenhonnan kirúgták őket, utolsó esélyük az érettségire a Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium és Szakközépiskola. Ők a suli dívái, legalábbis így nevezik magukat, bár pont a saját közösségükkel való kapcsolatukat nem látjuk, csak arra fókuszál a rendező, hogy párhuzamba állítsa a három feltűnő lány gyökeresen más személyiségét és életét.
A raszta hajú Tina csonka családban nőtt fel, jegyszedő egy moziban, de jógaoktató szeretne lenni és kisgyerekekkel foglalkozni. Emese képzőművészetet tanult, a kultúra és a tudomány között őrlődik, a róla kialakult képbe egyáltalán nem illő szenvedélye a fizika, suli mellett egy lakáskocsmában pultozik. A harmadik lány a vulgáris Szani, a külsőségek megszállottja, aki a családi traumáit próbálja feldolgozni tökéletes megjelenéssel és a bulizással, nem mellesleg az iskola mellett hetente ötször éjszakázik egy karaoke klubban, és egy óra alvás után megy másnap suliba.
De miért választotta éppen őket Kőrösi Máté az diplomafilmje alanyainak? Igazából ő is csak sodródott a gondolataival az utcán, amikor meglátta őket, és ugyan próbál értelmes okot találni a miértre, valójában érződik, hogy nem nagyon látott előre a végeredménnyel kapcsolatban, amikor belevágott a filmbe. De egy dokunál nem is lehet nagyon előre tervezni, nem igaz?
A rendező úgy döntött, hogy nem bújik teljesen a kamera mögé, felvállalja jelenlétét a lányok életében, sőt, nemcsak a dívák, hanem önmaga megértése is cél. Máté is hánykolódott a hazai iskolai rendszerben, amivel könnyen tud kapcsolódni a lányokhoz, pedig szerény, halk személyiségével nem gondolnánk, hogy könnyen meg fogják érteni egymást. Jelenléte a film elején animációs formát ölt, amivel hátrébb lép alanyaitól, hogy aztán ők lassan nyissanak felé és bevonják az életükbe.
A film egy részében Máté követi őket hol együtt, hol külön-külön, a film másik felében pedig a lányok készítenek saját magukról videókat, amiben beszámolnak a napjaikról. Nincsenek furkálódások, pletykálkodások, egymás utálatos kibeszélése, aztán az öribarizás műmosollyal – mert hát ezeket szoktuk meg filmes élményeinkből. Ezek a lányok amilyen felszínesnek tűnnek, olyan érettek, ami annak köszönhető, hogy nagyon gyorsan fel kellett nőni és segítség nélkül boldogulniuk az életben.
Te mit csináltál gimi mellett? Különórákra jártál, hogy bejuss az egyetemre? Sportoltál? Kézműves foglalkozásra jártál? Zenéltél? A barátaiddal mentél moziba? Házit írtál, aztán este lefeküdtél aludni? Ezeknek a lányoknak nem volt lehetőségük átlagos tinédzsernek lenni, kusza és traumákkal terhelt családi hátterük nem biztosított nekik felhőtlen gyerekkort. Muszáj képesnek lenniük megállni a saját lábukon, elmenni dolgozni és pénzt szerezni. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kevesebb idejük jut a tanulásra, önmagukra, és egyáltalán az alvásra.
Egészen elképesztő az a jelenet, amikor a rendező a félálomban lévő Szanival beszélget, aki arról mesél, hogy egy idő után hozzászokik a szervezet az éjszakázáshoz és az egy órás alváshoz, akár öt napon keresztül. Mindezt hétköznap, suliidőben. Választhatták volna azt is, hogy nem akarnak érettségit, hanem otthagyják a sulit, de vannak konkrét céljaik az életben, amiért minden erejükkel küzdenek, akkor is, ha nem kapnak családi segítséget.
Tényleg csak annyi bennük a közös, hogy az élet rákényszerítette őket az önállóságra, de ez elég ahhoz, hogy kijöjjenek egymással, erősítsék és bátorítsák egymást. A mostanában olyan divatos énidő kifejezést nem ismerik, éppen ezért van az, hogy a külsőségek annyira fontosak számukra, mert kifejezhetik önmagukat, magukkal törődhetnek, kvázi kényeztethetik magukat. Ennyi jut nekik a tanulás, a munka és traumákkal való megküzdés mellett.
Első látásra könnyű elkönyvelni bárkit az előítéleteink alapján, ha a dívák csak simán elsétálnának mellettünk az utcán, gondolhatnánk róluk, hogy számukra csak a külső a fontos, isznak, cigiznek és buliznak, a szüleik meg biztos fizetnek mindent. Mekkorát tévednénk. Az agorafóbiám miatt csak egyetem alatt jöttem rá, hogy csoporttársaim mind küzdenek valamivel, nem én vagyok az egyetlen, aki a felszín alatt vért izzadva dolgozik azon, hogy mindez kívülről ne látszódjon. A problémáimról való nyílt kommunikáció oda vezetett, hogy olyan emberekkel is beszélgettem és lettem jóban, akikkel valószínűleg egymásra sem néztünk volna, éppen a külsőségek okozta előítélet miatt. És mennyi mindennel lennék szegényebb, ha nem ismerem meg őket.
A film viszonylag nyugis menetét egy váratlan esemény szakítja meg, ami gyomros zárlatot ad. Az egyik szereplő traumája akkor csúcsosodik ki és szakad fel, addigra viszont már intim közelségbe tudja engedni a rendezőt, ezáltal minket is. Emiatt egy idő után nagyon könnyű együttérezni a három lánnyal, akiket legszívesebben megölelnénk, hogy érezzék a szeretetet és a reményt, hogy nincsenek egyedül. És ebben rejlik a film erőssége, a látszatéletből egy elgondolkodtató és súlyos irányba vezet minket, ahol ott csillog az elképesztő kitartás és a bátorság, amire ez a három lány képes. Ha ők képesek ilyen körülmények között megvalósítani önmagukat, akkor nekünk is sikerül.
A Dívák november 18-tól látható az HBO és HBO Go kínálatában.
