Szarajevói Krétakör -- ritka, hogy ennyire telitalálat legyen a magyar cím, holott a fordítás (Warchild) nem követelné meg. Ha krétakör, akkor a téma nyilván a háború, és ha háború, akkor sok ember élete mellett, egy gyermek élete, életben maradása a tét. Aztán, ha elcsendesednek a fegyverek és a kedélyek, jön a nagy kérdés: ki az anya. Beate (Crecentia Dünßer), aki 10 éve neveli Aidát, aki most már Kristina, és azóta mellette töltötte minden percét. Vagy a másik nő, Senada (Labina Mitevska) a vér szerinti anya, akit a szerbek elhurcoltak, fogva tartottak, és naponta megerőszakoltak (szerencsére erre csak utal a film). Ezért férje, aki nem lát esélyt az életben maradásra, a szebb jövőről nem is szólva, külföldre menekíti a kétéves kislányt. Az apának ehhez alá kell írnia egy papírt, ami külföldön nyilatkozatnak számít, miszerint a szülők önszántukból mondtak le a gyermekről. Bár a háborúnak vége, az általa okozott sebeket az emberek még sokáig súlyos teherként cipelik, így Senada és férje Samir (Senad Basic) is.
 |
| Jön a nagy kérdés: ki az anya? |
A rendező Christian Wagner a Szemrevaló német filmhét alkalmával látogatott el Budapestre, a Szarajevói krétakör magyarországi ősbemutatójára. Ha valaki a német filmhetet elszalasztotta volna, bepótolhatja a Szarajevói krétakört, mert a film áprilistól látható lesz a magyar mozikban az Opció-film jóvoltából.
Filmhu: Annak idején nem vettek fel rendezőnek a Filmakadémiára, így önállóan, független filmesként láttál neki a filmkészítésnek. Sokan feladták volna, de te nem tetted, mi hajtott téged, ami másokat nem?
Christian Wagner: Nyilván nem volt egyszerű, de mindig is történeteket szerettem volna mesélni, mégpedig képek formájában. A Filmakadémián minden a rendelkezésedre áll, az eszközök, a pénz, legalább is a szárnypróbálgatásaid alatt, egészen az első kis- vagy nagyjátékfilmedig. Nekem ez nem adatott meg, így először létre kellett hoznom egy saját produkciós céget a filmjeim finanszírozására, de így legalább a saját történeteimet mesélhettem mindig is, ami viszont nagy ajándék. Amúgy azt gondolom, hogy a rendezést magát meg lehet tanulni, de a tehetséget nem. Tudod hány emberrel találkoztam azóta a Filmakadémián, akit ugyan felvettek és meg is fogja tanulni a szakmát, de tehetséges sohasem lesz?
 |
| A háboró évtizedekre determinál emberi sorsokat, családokat |
Filmhu: Azóta is független filmes vagy, iszonyatos erőfeszítés lehet talpon maradni, neked mégis sikerül már több mint 20 éve. Hogyan csinálod?
Ch.W.: Ki kell bírni. Minden nap egy újabb krízismenedzselés, és nem mindig könnyű felállni. Az első filmemet Bezárva, szabadon teljesen önállóan finanszíroztam. 25.000 márkába került, és még rengeteg energiába és munkába ezen felül. Nagyon lelkesen küldtem be a Berlinaléra, de nem válogatták be. Porig alázva éreztem magam, és már azt fontolgattam feladom, de aztán megráztam magam, felálltam és csináltam tovább. Ez főleg annak köszönhető, hogy jó idegrendszerem van a súlyos helyzetek kezeléséhez, ezzel szemben az apró nehézségeken teljesen kiborulok.
Filmhu: Háború, erőszak, emberi sorsok, örökbefogadás. Ezek önmagukban is nehéz toposzok. Bonyolult volt rá összeszedni a pénzt?
Ch.W.: Nagyon, ha Szlovénia nem száll be partnernek, akkor ma nincs ez a film. Németországban mindenki azt mondta, hogy senkit sem érdekel már a délszláv háború, Németország amúgy sem volt érintett, tehát csak innét nem lehetett volna összeszedni a pénzt. Szerbiában és Boszniában viszont még olyan élénkek az emlékek és olyan mélyek a sebek, hogy ezért nem akartak róla hallani. Ők még a feldolgozás fázisában tartanak, jó pár generációnak el kell ahhoz telni, hogy ezt végleg elfelejtsék az ott élők. Olyan, mintha egy fájdalmas szakítás után elkezdenél vájkálni egy félig gyógyult sebben.
 |
| Kizárólag az anya-gyermek viszonyra koncentráltunk |
Filmhu: Miért volt neked annyira fontos ez a téma, hogy ennyit harcoltál érte, sőt olyan is volt, hogy egy évig állt a forgatás, te mégsem adtad föl?
Ch.W.: A film forgatókönyvének írója, Edin Hadzimahovic maga is a háború elől menekült Németországba, és nekem nagyon fontosak az igaz, megélt és átélt történetek. Az amerikaiak épp akkor támadták meg Irakot, amikor elkezdtük a filmet forgatni. A filmben nem maga a háború fontos, szándékosan nem kevertük bele a politikát és a vallási kérdéseket sem. Kizárólag az anya-gyermek viszonyra koncentráltunk, azt akartuk megmutatni, hogy a háborúnak, ha vége van, igazából nincs vége, mert még jó ideig elkísér, és évtizedekre determinál emberi sorsokat, családokat.
Filmhu: A filmet trilógiának szántad. Az első rész a Zita -- történetek a halálos bűnről volt, a Szarajevói krétakör a második rész, dolgozol már a harmadikon?
Ch. W.: Most a forgatókönyvírásnál tartok. Még nem tudom, mit szeretnék pontosan elmesélni, de mára már van annyi tapasztalatom, hogy amiről tudom, hogy utólag kivágom, azt már bele sem írom. Most teamben dogozom, mert időközben rájöttem, hogy vannak emberek, akik jobban írnak, mint én, de bizonyos dolgokat nem írnak bele, ami rendezői szempontból fontos nekem, így most együtt írjuk a forgatókönyvet többen, mert mindenkinek máshoz van érzéke, sokat beszélgetünk, és vitatkozunk, de annyit elárulhatok, hogy folytatódik Senada és Samir története.
